Hajnalban Celtics-Sixers rangadó a Sport TV-n

Otthon nyerne a Denver és a San Antonio, idegenben a Dallas - nézzük, hogy mi vár ránk a következő NBA-játéknapon.

Boston Celtics - Philadelphia 76ers 02:00 (Sport 1)

Ez lesz a játéknap kiemelt rangadója, két keleti élcsapat között, akik ráadásul egyébként is komoly riválisai egymásnak - sokáig a Boston uralta ezt a párharcot, ezt most már azért megtörte a Philly és idei első találkozásukat is megnyerte otthon 107-93-ra. Azóta viszont már lassan két hónap eltelt és nagyon sok minden történt, a Celtics talán jobb, mint várhattuk, a Sixers viszont nem tud annyira dominálni, mindkét oldalon voltak sérülések, gondok, most viszont gyakorlatilag egálban állnak egymással. Az tény, hogy a Boston back-to-backet játszik az indianai vereség után, ami nem segíti Kemba Walkerék helyzetét, viszont az is tény, hogy Brad Stevens együttese otthon még veretlen, míg a Philly idegenben jóval gyengébben szerepel, mint saját közönsége előtt - vendégként csak 5-7-et tudnak eddig felmutatni Joel Embiidék. Biztos, hogy ez presztízsharc lesz, szóval idegenben vagy sem, de 100%-on fog pörögni a vendégcsapat és ha a legjobb védekezését kapja elő, akkor igenis jó esélyei lehetnek, főleg frissebben - a legjobb csapatok játékát is meg tudják fogni, ha odafigyelnek, most is ez lehet a kulcs. A két csapat eléggé más szerkezetben játszik, a Boston jóval alacsonyabb, úgyhogy döntő lesz, hogy tudnak-e rohanni a hazaiak, illetve hogy hogyan fognak triplázni, mert ha jól, akkor könnyen szétdobhatják ellenfelüket - cserébe viszont a Philly remekül védi a festéket, uralja a lepattanókat és a magasságbeli fölényét kamatoztathatja. Rossz hír a hazaiaknak, hogy Gordon Hayward előző este ismét megsérült, Marcus Smart pedig még mindig nem tudott játszani, lehet, hogy elég hiányos felállásban tudnak csak pályára lépni...

San Antonio Spurs - Cleveland Cavaliers 02:30

Kötelező meccs a Spurs számára, a Cleveland back-to-backet játszik és egyébként is egyértelműek az erőviszonyok - a San Antonio egyébként közel egy hetet pihenhetett a mérkőzés előtt, úgyhogy semmilyen mentsége nem lehet arra, ha otthon nem tudja megverni a liga egyik legrosszabb, ráadásul fáradt csapatát. Hogy Gregg Popovich mennyire szedte rendbe ez idő alatt övéit, az jó kérdés, sérültjük viszont nincs, mindenki bevethető, mindenki friss, most volt lehetőség taktikai elemeket is gyakorolni, úgyhogy minden adott egy sima hazai győzelemhez, bármi más meglepetésként hatna. 

Detroit Pistons - Dallas Mavericks 03:00

A Dallas egy hosszabb sikerszéria után némi meglepetésre kikapott otthon a Kingstől, úgyhogy most javítani szeretne, míg a Detroit a jelenlegi jó sorozatát nyújtaná tovább: az utóbbi öt meccséből csak a Bucks ellenit veszítette el, úgyhogy elkezdett felkapaszkodni. Mindkét együttes érezheti tehát úgy, hogy nyeregben van, hiszen a Mavs azért egyértelműen jobb csapat, a sérültekkel sincs problémája, Luka Doncic révén nála van a meccs legjobb játékosa, ráadásul idegenben 8-2-t hozott eddig, úgyhogy ez sem jelent neki különösebb gondot. Meglátjuk, hogy Andre Drummondéknak sikerül-e Kristaps Porzingisék fölé nőni a palánk alatt, illetve hogy Doncic mennyire tud majd dominálni, a Detroitot semmiképp sem lehet most leírni, de komoly tett lenne, ha legyőznék a Dallast.

Denver Nuggets - Portland Trail Blazers 04:30

A Denvernek nagyon kellene most ez a mérkőzés, kifejezetten rossz formában van a gárda és gyenge szériába csúszott bele, hatból öt vereséget gyűjtött össze, úgyhogy most otthon muszáj lenne javítania és stabilizálnia magát. A Portland szintén igyekszik összeszedni magát, Damian Lillardék egy fokkal már előrébb tartanak ebben a fázisban, de sokkal mélyebbről indultak, úgyhogy nekik is nagyon sokat jelentene egy idegenbeli bravúr, mert egyébként akárhogy nézzük, ez most a Nuggets formájától függetlenül az lenne. A hazaiaknál Jamal Murray megsérült legutóbb, erősen kérdéses a játéka, a vendégeknél a szokásos rotáció rendelkezésre áll, kíváncsian várjuk, hogy most kijön-e a gödörből a Denver, vagy a Blazers löki még mélyebbre Nikola Jokicsékat.

A meccsekhez élő streameket az alábbi linken találtok!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus