Kilenc meccsel közelít a vége felé az előszezon

Mindkét LA-i csapat rangadózik (a Suns és a Blazers ellen), de keleten is játszanak nagy meccseket - pályán többek között a Cleveland is. 

Orlando Magic – Houston Rockets 01:00

A Rockets a Heat elleni vereségből érkezik a meccsre, a kezdőcsapat is megkapta a perceit, Dwight Howard kimondottan jó formát mutatott Miamiban. A frontcourtjuk érdekes csatát vívhat Nik Vucsevicsékkel, hiszen az Orlando centere is remekül teljesít a preseasonben, ráadásul mellette O’Quinn, Harkless, Harris, Dedmon és Aaron Gordon is kimondottan jó heteken van túl – sőt, legutóbb Nicholson is 23 pontig jutott kezdőként.

Boston Celtics – Brooklyn Nets 01:30

A két csapat megmérkőzött pár napja a 44 perces találkozón, akkor Jared Sullinger óriási dupla-duplája volt a nagy esemény, de a Willams-Jack hátvédpáros révén a Nets örülhetett végül. Brook Lopez azon a meccsen sem hiányzott, Plumlee pedig legutóbb 20 ponttal és 17 lepattanóval jelezte, hogy nem viccel. Kérdés, hogy ki mennyire veszi komolyan itt az előszezon végén, de a két csapat hasonló játékerőt és felkészültséget képvisel.

New York Knicks – Washington Wizards 01:30

A Knicksnél a Bucks ellen a támadójáték már úgy ahogy működött, Carmelo Anthony sokat vállalt, a védekezés viszont nagyon nem klappolt, Jabari Parkerék úgy mentek át rajtuk, ahogy akartak. Még mindig nem állt össze a játék, sőt a kezdőcsapat sem – Bargnani sérülése is bekavart . A Washingtonnál Beal sérült, Pierce nem nagyon játszik szintén ilyen okból, Wall is pihent legutóbb – óriási verést kaptak a Pelicanstől. Nagyon más stílusú csapatok, érdekes küzdelem lesz.

Toronto Raptors – Maccabi Haifa 01:30

A Maccabi védekezését eddig minden NBA-csapat szétkapta, valószínűleg a Raptors is így tesz majd – a kanadaiak gyakorlatilag készek az alapszakaszra. A rotáció megvan, utolsóként Ross is belejött, pihenhettek jó pár napot, minden adott egy könnyed edzőmérkőzéshez, nem valószínű, hogy túl nagy erőket mozgósítanának ma.

Memphis Grizzlies – Cleveland Cavaliers 02:00

Kyrie Irving az új Cavs élére állt és győzelemre vezette övéit a Bulls ellen, jelenleg úgy tűnik, inkább ő a fő opció és nem James – Kevin Love pedig nem igazán találja a helyét a hármasban. Mindenesetre borzasztóan erős a Cleveland, Varejao is nagy meccset hozott, a pad is rendben van, felőlük rajtolhat a dolog élesben is. A Memphis sorozatos pihentetése még mindig nem ért véget, bár most már legalább nagyjából mindenki játszik, csak nem releváns perceket, valószínűleg ma sem lesz ez másként.

Milwaukee Bucks – Minnesota Timberwolves 02:00

Andrew Wiggins és Jabari Parker már összecsapott egyszer pár napja és a Bucks 1/2-ese jött ki belőle jobban – összességében is ő a meggyőzőbb eddig. A Wolves Rubio komponálása mellett remekül játszik, Mo Williams is rendkívül hasznos, Bennett is összekapta magát, de a Milwaukee is kosárcsapatra emlékeztet a tavalyi évtől eltérően. A fiatalok összecsapását mindenképpen érdemes lesz követni.

San Antonio Spurs – Atlanta Hawks 02:30

A címvédőnél Leonard ezt a meccset is kihagyja és Greg Popovich továbbra sem küld mindenkit hadba, eléggé B-csapatosra veszi a figurát – de akik fent vannak, markáns perceket kapnak. A Hawks is szépen illeszti össze a darabkákat, Horford meccsről meccsre javul, rajta kívül pedig eddig is egyben volt a brigád, látványos dobóestre van kilátás.

Los Angeles Lakers – Portland Trail Blazers 04:00

Kobe Bryant abszolút visszatért, óriási kosarakat szerzett tegnap a Suns ellen és sorozatban háromszor jutott húsz fölé – most társai is akadtak, legalábbis elöl. A Blazersnél nyugodtabb a helyzet, nincs gondjuk hátul sem, a kezdővel sosem volt probléma, a második sor is összeállt, ők „elkészültek” a preseason végére. A Lakersnél még sok a kérdőjel és a sérülés is, de mindenképpen javuló tendenciát mutatnak.

Los Angeles Clippers – Phoenix Suns 04:30

A Suns tegnap a Lakerst verte hosszabbításban és mind a négy hátvédjük pazar meccset játszott, alighanem most is – mint ahogy a teljes szezonban – ez lesz a felállás, és ők fogják húzni a csapatot. Ez garancia a látványos találkozóra még akkor is, ha Paul és Griffin pihent tegnap – a Lob City nélkülük is működött…

A meccsekhez élőképes streameket itt találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus