Meglepetés: megszakadt a Minnesota és a Boston sikerszériája is

A Pelicans hosszabbításban verte a Celticset, a Wolves Orlandóban bukott - Jokics vezetésével nyert a Nuggets. 

A keleti listavezető Celtics zsinórban hét, a nagy formában lévő Minnesota pedig sorozatban öt siker után szenvedett vereséget az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában - Jimmy Butlerék a játéknap előtt még ligautolsó Orlando otthonában, míg Kyrie Irvingék hazai pályán, hosszabbításban, a New Orleans ellen maradtak alul. Nem hibázott viszont a Denver és a Portland sem saját közönsége előtt, nézzük, hogy mi történt!

Visszajátszás: "Van valami a levegőben" Orlandóban (is)

Orlando Magic - Minnesota Timberwolves 108-102

Bombameglepetés. Semmi nem szólt a Magic mellett a találkozót megelőzően, de több váratlan dolgot is produkált a gárda, amelyekkel végül meg tudta verni az NBA egyik legjobb csapatát. Először is a liga leggyengébben lepattanózó együttese 51-37-re nyerte ezt a kategóriát, köszönhetően elsősorban két "semmiből jött" extra teljesítménynek: Bismack Biyombo (29 perc, 10 pont, 16 lepattanó, 5 blokk) és az élete meccsét játszó, eddig összesen hét találkozón pályára kerülő újonc Khem Birch (19 perc, 12 pont, 10 lepattanó, 4 blokk) is dominált, ketten együtt 11 támadópattanót kapartak össze és uralták a festéket. Emellett érkezett egy 32 pontos, 6/12 triplás este Evan Fournier részéről, a padról 18 ponttal, valamint 6-6 lepattanóval és gólpasszal szállt be DJ Augustin, utóbbi vezetésével pedig a negyedik negyedben fölénybe kerültek a hazaiak - ő ekkor szórt 11 pontot, csapata futott egy 14-4-et és innentől már végig vezetett is a társaság. Meglepő győzelem Frank Vogel csapatától, de ezzel megtörte hétmeccses vereségsorozatát és ellépett az utolsó helyről.

Figyelmeztető pofon. "Kényelmesek voltunk, nem lepattanóztunk, nem védekeztünk, nem csináltuk meg, amit meg kellett volna. Magas lovon ülve jöttünk ide, azt hittük, hogy jó csapat vagyunk, pedig nem tettünk még semmit. Ma jobban játszottak nálunk" - nyilatkozta a találkozót követően Jimmy Butler és tökéletesen össze is foglalta, hogy miért kapott ki a ligautolsótól öt, átlagban 18,8 ponttal megnyert mérkőzés után a Minnesota. Ez a hozzáállás korábban többször is tetten érhető volt a gárdánál, de az utóbbi időben eltűnt, ez a figyelmeztető pofon talán emlékezteti Townsékat arra, hogy mit nem lehet megcsinálni az NBA-ben...

Újabb balhé. Az előző játéknapon jó pár kiállítást láthattunk és ez a meccs is becsatlakozott a sorba, hiszen a második negyedben Arron Afflalo és Nemanja Bjelica akadt össze, ahol Afflalo több ütést is megeresztett, Bjelica pedig saját bevallása szerint magát védte, nem tudja, hogy miért "őrült meg" ellenfele. Végül mindkettejüket kiállították.

A Magic legjobb dobói: Fournier 32/18, Augustin 18/6, Gordon 14/3
A Timberwolves legjobb dobói: Butler 28/6, Gibson 18, Towns 15/3

Boston Celtics - New Orleans Pelicans 113-116 - hosszabbítás után

A végére elfogytak a triplák. Nem vette fel a Pelicans stílusát, inkább a sajátját próbálta ellenfelére erőltetni a keleti listavezető, Kyrie Irving vezetésével megpróbálták szétdobni a vendégeket kintről és így ellensúlyozni a palánk alatti hátrányukat. Ez többé-kevésbé rendben is volt, ugyanis ráemeltek 50 triplát, amelyből 19 be is esett, így hiába kaptak ki húsz ponttal a festékben, ezzel ellensúlyozni tudták Anthony Davisék játékát. Ezt azonban nem lehetett végig bírni: a rendes játékidő végén csak Davis kihagyott büntetőjének és Irving kettesének köszönhetően nem született döntés, majd a ráadásban már mindössze 1/4 hármast küldtek a helyére, amely nem bizonyult elégnek. Így is vezettek egyébként három ponttal, de folyamatosan kapták a kosarakat a festékből, fontos pillanatban eladták a labdát is és az utolsó másfél percben minden támadásukat triplával akarták befejezni, de mindegyik kimaradt, így sorozatban hét győzelem után hazai pályán szenvedtek vereséget.

"Bigger on the inside!". A Doctor Who c. sorozat jól ismert mondata illik leginkább a New Orleans játékára, ugyanis tényleg azzal nyertek, hogy nagyobbak voltak belül - a festékbeli fölényükről már szóltunk, Anthony Davis (45 pont, 16 lepattanó) és DeMarcus Cousins (19 pont, 15 lepattanó, 5 gólpassz) révén abszolút el tudták nyomni ellenfelüket, bár tény, hogy egyik magasember sem dobott igazán jól. Felnőtt viszont melléjük Jrue Holiday (23 pont, 7 gólpassz) is, aki a hajrában fontos kosarakkal, valamint egy clutch blokkal jelentkezett, a padról még hozzátett 15 pontot Ian Clark és a gyenge kinti dobóforma ellenére végül kiharcolták a bravúrgyőzelmet - talán megindultak felfelé, hiszen zsinórban harmadszor nyertek és már csak fél meccsre vannak a Thundertől.

A Celtics legjobb dobói: Irving 27/15, Brown 16/6, Smart 16/9
A Pelicans legjobb dobói: Davis 45, Holiday 23/9, Cousins 19/3

Denver Nuggets - Dallas Mavericks 105-102

Jokics centerként él. Az utóbbi időben erőcsatárként játszatta leginkább klasszis magasemberét Michael Malone, mert így kisebb felelősség hárul rá védekezésben, a két klasszikus magassal viszont jelentősen romlott a Denver támadójátéka. Erre az estére ismét alacsonyabb szerkezetre váltott a tréner, Jokics pedig félelmetes meccset játszott: 29 pontja mellett leszedett 18 lepattanót (9 támadó) és kiosztott hét gólpasszt is, eközben a túloldalon a négy pályára kerülő magas (Nowitzki, Kleber, Mejri, Powell) összesen 18 pontot tudott szerezni. Jokics dominanciája mellett elegendő terület nyílt a Harris-Barton hátvédpárnak ahhoz, hogy alkosson (47 pont, 10 gólpassz) és sokáig úgy tűnt, hogy ez sima győzelmet fog eredményezni, de a negyedik negyedre túlságosan leeresztett a gárda és izgalmas lett a vége. Összességében azért hozta a kötelezőt a társaság, így tartja a nyolcadik helyet a Clippers előtt, igaz, következőleg éppen Griffinék otthonában lép pályára.

Smith és a Mavs majdnem megcsinálta. Szűk három negyeden keresztül alárendelt szerepet játszottak a vendégek, nem tudtak mit kezdeni Jokiccsal és a Denver palánk alatti uralmával, a periméterről hiányzott JJ Barea, így húsz pont feletti hátrányba kerültek. Innen azonban egy nagy hajrával visszajöttek a meccsbe, az újonc Dennis Smith Jr. (25 pont, 11/18 mezőnyből, 5 gólpassz) kiválóan játszott és az ő vezérletével egészen 102-103-ig kapaszkodott fel a gárda tíz másodperccel a vége előtt. Gary Harris azonban nem hibázott a büntetővonalról, az utolsó dobást pedig nem sikerült kivitelezni, így a győzelem nem jött össze, de legalább a kiütést elkerülte Rick Carlisle csapata és megizzasztotta a túl korán megnyugvó Denvert.

A Nuggets legjobb dobói: Jokics 29, G. Harris 25/9, Barton 22/6
A Mavericks legjobb dobói: Smith 25, Barnes 17/3, D. Harris 16/12

Portland Trail Blazers - Phoenix Suns 118-111

Booker még megszórta magát. Nem sok köze volt ehhez a meccshez a Sunsnak, védekezésben képtelenek voltak érdemi munkát végezni a Portland fő fegyverein, támadásban pedig nem tudták túldobni ellenfelüket Warren és Chriss nélkül. Devin Booker azért megpróbálta, az első három negyed során sem játszott rosszul, de a negyedik játékrészben egymaga beszórt 21 pontot és egy elveszettnek tűnő meccset hozott vissza, Terry Stottsnak vissza is kellett küldenie a kezdőit, ennél tovább viszont nem jutott a vendégcsapat - Booker (43 pont, 8 gólpassz) számai szépek, de zsinórban harmadszor is kikaptak.

Kellett már ez a Blazersnek. Sorozatban három vereség után kötelező volt ez a hazai győzelem a Portland számára és ennek megfelelően végig uralta is a találkozót a gárda - az első negyed végén még csak öt, a nagyszünetben már tizenöt, a harmadik játékrészben pedig stabilan húsz-huszonöt pont volt a különbség. Damian Lillard (31 pont, 11/19 mezőnyből, 4/8 tripla, 7 gólpassz) és CJ McCollum (27 pont, 6/10 tripla, 3 labdaszerzés, 2 blokk) is kedvére lubickolhatott, melléjük a padról nagyon hatékonyan szállt be Shabazz Napier, mindössze kilenc labdát adtak el és közel 50%-kal bombáztak be 17 hármast, magabiztos győzelmet arattak. 

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 31/12, McCollum 27/18, Aminu 14/12
A Suns legjobb dobói: Booker 43/15, Daniels 18/18, Ulis 11/3

A tabella ezen a linken megtekinthető!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus