Most visszavághat a Golden State-nek a Spurs

A Warriors B látogat San Antonióba - a Milwaukee-t fogadja a Cleveland - nyolc mérkőzést rendeznek hajnalban. 

 

Cleveland Cavaliers - Milwaukee Bucks 00:00

Viszontagságos idegenbeli túra után térhet végre haza a Cavs, de a keret ezúttal sem lesz bővebb: Love, Thompson és Osman még biztosan nem bevethető, de Hood, Korver és Nance játéka sem valószínű jelen állás szerint, és mint az a délután folyamán kiderült, Tyronn Lue sem ül majd a kispadon, helyét Larry Drew veszi át. Így ismét LeBron Jamesen áll vagy bukik a történet, tőle egy újabb óriási extra kell ahhoz, hogy nyerni tudjon a gárda, de ha ezt hozza, mellé pedig legalább a kinti dobásokkal fellép Clarkson, Hill és JR Smith, akkor nem lesznek rossz esélyeik. A magas poszt gyengeségei éppen a Milwaukee ellen nem mérvadók és a vendégek sincsenek túl jó passzban, főleg ami a védekezést illeti - James és Antetokounmpo párharcát izgatottan várhatjuk, de egyébként is érdekes meccsnek ígérkezik. 

Indiana Pacers - Los Angeles Lakers 00:00

Mindkét fél kiváló formában volt, de mindkettő megtorpant kissé, két-két vereség után érkezik a Pacers és a Lakers is - a tét a hazaiak számára nagyobb, ők harcolnak a minél jobb playoff-helyezésért, a vendégek "just for fun" alapon kosárlabdáznak. Sérülések nehezítik a dolgokat mindkét oldalon, az Indiana részéről Myles Turner játéka kérdéses, Domantas Sabonis biztosan hiányozni fog, a Los Angelesnél pedig Brandon Ingram nem bevethető továbbra sem. Érdekes kérdés, hogy a Pacers védekezése most mennyire áll majd stabil lábakon, illetve hogy magas posztokon mire mennek így a Randle-Lopez párossal szemben, de az biztos, hogy Thomaséknak nagyon meg kell majd szenvedniük Oladipoékkal a periméteren. 

Philadelphia 76ers - Charlotte Hornets 00:00

Ez kötelező meccs a Phillynek, a Hornets legutóbb botrányosan állt hozzá a mérkőzéshez és mióta elszálltak a reális playoff-esélyeik, érezhetően elengedték a szezont - persze benne van, hogy felszívják magukat egy-egy meccsre, de a Sixers még egy motivált Charlotte ellen is esélyesebb lenne. Hazai pályán egyrészt rendkívül erősek Simmonsék, másrészt a minél jobb playoff-helyért hajtanak, így nekik semmi gondjuk nincs a motivációval, harmadrészt idén eddig oda-vissza verték Walkeréket, mindkétszer 10+ ponttal. Nyilván érdekes lehet az Embiid-Howard párharc ötös poszton, de most kicsit blama lenne, ha nem tudná hozni a győzelmet a Philly. 

Brooklyn Nets - Memphis Grizzlies 00:30

A Memphis legutóbb egy 19 meccses vereségsorozatot tört meg, de nehéz megjósolni, hogy vajon ezzel vége is a gárda negatív időszakának és mostantól komolyabban lehet venni, vagy egy újabb széria kezdődik meg hajnalban. Közben a Nets is éppen legutóbb villant és győzte le a Dallast, hazai pályán benne van Russellékben egy jó dobóforma és ha Hollis-Jeffersonék ezúttal is olyan agresszíven védekeznek majd a festékben, ahogy az előző találkozón, akkor minden esélyük meglesz a sikerre. Nehéz mit mondani, tétje nincs a találkozónak, sok múlik majd a csapatok akaratán. 

Miami Heat - Denver Nuggets 00:30

Ez alapvetően egy kötelező győzelem lenne a Denver számára, különösen a legutóbbi, memphisi égés után, de a Heat azért nem gyenge csapat, a Nuggets pedig az elmúlt időszakban egyáltalán nem jobb - csak azért lenne ez kötelező a vendégeknek, mert kapaszkodniuk kell a playoffért. Náluk Gary Harris hiányzik, a Miami keretében pedig Hassan Whiteside és Dwyane Wade sérült továbbra is, rájuk most sem számíthat Erik Spoelstra, érdekes lesz, hogy Adebayóék mihez kezdenek majd a Jokics-Millsap párossal magas posztokon. Ha lesz pont a hazaiakban, akkor azért jó esélyeik lehetnek, mert védekezésben biztos, hogy nagyon meg tudják nehezíteni ellenfelük dolgát, több szerkezetben is eredményesek tudnak lenni, de csak akkor fognak nyerni, ha emellé támadásban is többet mutatnak annál, mint hogy Goran Dragic megszórja magát. 

New York Knicks - Chicago Bulls 00:30

Hosszú vereségszéria után nyert újra legutóbb a New York, méghozzá meglehetősen simán, ilyen esetben mindig az a kérdés, hogy átszakadt-e valami gát a gárdánál, vagy csak kicsúszott egy meccs és valójában nem történt semmi. Ami a hazaiak mellett szól, az a Chicago sérüléshulláma, a vendégeknél ugyanis Lauri Markkanen, Kris Dunn és Zach LaVine ezúttal sem léphet majd pályára, így erősen tartalékos összeállításban áll majd ki a társaság - ráadásul Robin Lopezt ennek ellenére sem használja sokat mostanában Fred Hoiberg. Meglátjuk, ebben a formában inkább a Knicks tűnik esélyesebbnek, de ennyi hiányzóval együtt is helytállt a Bulls a Clevelanddel szemben, igaz, idegenben azért más lesz a helyzet. 

San Antonio Spurs - Golden State Warriors 02:30

Idén eddig 3-0-ra vezet a két csapat párharcában a Warriors, nemrég nyerni tudott San Antonióban is, de most komoly meglepetés lenne, ha győzni tudna a címvédő - gyakorlatilag B csapattal játszik meccsek óta a társaság és most is ez lesz a helyzet. Közben ráadásul a Spurs magára talált, nyert gyorsan három mérkőzést egymás után, közvetlen riválisait is legyőzte, méghozzá jó játékkal, így saját közönsége előtt most abszolút esélyesnek számít - ugyan a bombaformában lévő LaMarcus Aldridge-nek okozhat gondokat Draymond Green, azt azért nem várhatjuk el, hogy mondjuk a Cook-Young páros szétdobja Gregg Popovich legénységét. Sőt, a gond ott kezdődik, hogy lesz-e hét-nyolc bevethető vendégjátékos, mert a biztosan hiányzó Curry, Thompson, Casspi és Durant mellett Iguodala, Looney, Pachulia és Cook is kisebb sérülésekkel bajlódik, igaz, McCaw legalább a tervek szerint visszatérhet...

Sacramento Kings - Detroit Pistons 03:00

Ez érdekes meccs lehet, hiszen a Sacramento az elmúlt időszakban egyértelműen jobb formában van, mint a Detroit, a Miami és a Warriors legyőzése után a Jazz ellen is helytállt a társaság, míg a Pistons sorra gyűjti be a vereségeket, képtelen váltani, javulni, mindig ugyanazok a problémák. Ráadásul vendégként egyébként is nagyon harmatos Stan Van Gundy alakulata, csak 9-25-re áll és egy idegenbeli túra negyedik állomásához érkezett, még csak frissnek sem mondható, a motiváció pedig erősen megkérdőjelezhető, mert továbbra is nagyon komoly hátrányban van a keleti nyolcadik helyhez képest. A Kings ellenben képes kiváló játékra is alkalmanként, ha védekezésben fegyelmezett a társaság, akkor kifejezetten biztató teljesítményt nyújt, meglátjuk, hogy most mennyire lesznek stabilak hátul Foxék. 

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus