"MVP-döntő" Houstonban: Harden vs. Westbrook negyedszer

Texasba látogat az OKC 21:30-tól - a Memphist fogadja a GSW - nagy lehetőség előtt a Boston - fontos meccsek a keleti playoff szempontjából - 19:00-tól kezdődik a mai program.

 

Charlotte Hornets - Phoenix Suns 19:00

A találkozó kérdése nyilván az, hogy mit mutat Devin Booker a két nappal ezelőtti 70 pontos este után, de alapvetően a Charlotte jelenleg jóval jobb csapat, és a hazai pálya előnyét is élvezheti - a Suns még azzal a 70-essel is szinte simán kikapott, zsinórban hét vereségnél jár. A vendégek rendkívül fiatalok, tapasztalatlanok, a Charlotte-nál pedig megvan az a tűzerő a periméterről, amivel lehet ellensúlyozni egy esetleges extra dobóformát a Sunsnál - meglepő lenne, ha nem hozná a találkozót a Hornets, bár a playoffhoz nekik már kisebb csodára lenne szükségük. 

Atlanta Hawks - Brooklyn Nets 19:00

Az utóbbi időszakot tekintve a Nets van jobb formában, de legutóbb már "normális" mederben zajlottak az események, a Brooklyn simán kikapott, a Hawks pedig javuló játékot mutatott - ha ezt tudják folytatni Schröderék, akkor mindenképpen esélyesek a zsinórban elszenvedett hat vereség után. Ez utóbbi miatt viszont mindenképpen nyomás is van rajtuk, nyerniük kell, meg kell törniük ezt a most már elég hosszúra nyúló szériát, viszont ehhez hatékonyabb támadójátékot kell produkálniuk - nagyon kellene nekik Millsap, de az erőcsatár nem biztos, hogy pályára tud lépni. A vendégeknél nincs gond a pontszerzéssel, ők mindenféle teher nélkül játszhatnak, ami előny lehet számukra, de a keretek között így is jelentős különbség van az Atlanta javára.

Los Angeles Clippers - Sacramento Kings 21:30

A Clippers egy remek győzelemből érkezik, előző este behúzták a kulcsfontosságú, Jazz elleni rangadót, így hazai pályán most akár utol is érhetik legnagyobb riválisukat - ehhez hozniuk kell a kötelezőt a Kings ellen. Kisebb aggodalomra adhat okot, hogy Chris Paul nem igazán találja magát, de a Sacramento jelenleg sokkal mélyebben van, sem védekezésben, sem támadásban nem egy szint a két fél - még a back-to-back ellenére is nagy blama lenne Griffinéknek, ha otthon lenulláznák az előző esti sikert.

Milwaukee Bucks - Chicago Bulls 21:30

Kulcsfontosságú lehet ez a meccs, hiszen a Bucks bombaformában lépked felfelé, és már utolérte az Atlantát, míg a Bulls a nyolcadik Miamit igyekszik levadászni - főleg utóbbinak kellene nagyon ez a siker, de a Milwaukee-nak is sokat számít. Jelenleg egyértelműen a parádésan védekező és Antetokounmpo vezérletével kontrollált támadójátékot bemutató hazaiak a favoritok, a Bulls ugyan szintén produkált egy jó szériát Wade kiválása után, de legutóbb már közel sem tudta ezt hozni, és ha Rondo nem javul fel ismét, akkor nagyon nehéz helyzetben lesznek. Antetokounmpo, Middleton és Dellevadova is jó védő, ők szívhatják Butler vérét, így a Bulls vezérének hosszú estéje lehet, főleg hogy gyakorlatilag mindent tőle várnak a többiek - ráadásul az ő szempontjukból a Mirotic-Antetokounmpo csata sem tűnik túl biztatónak védekezésben.

Houston Rockets - Oklahoma City Thunder 21:30

Parádés összecsapásra számíthatunk, hiszen a felek idei mindhárom találkozója egy labdán belüli eredménnyel zárult - most is hasonlót várhatunk, hiszen jelenleg mindkét gárda jó formának örvend. Az OKC utóbbi időszakát csak a GSW elleni zakó árnyalja, egyébként a koncentrált és parádés Russell Westbrook, valamint a jól záró csapatvédekezés révén hozzák a győzelmeket, míg a Rocketsnél James Harden emelt még a szinten, és ugyanúgy hihetetlen dolgokat csinál. Otthon azért a támadásban hatékonyabb Houston lehet az esélyesebb, de nekik kevésbé fontos a meccs, a Thunder még üldözi a Clippers-Jazz párost és menekül a Memphis elől, ők még jócskán alakíthatják a rájátszásukat - nem mellesleg jelen állás szerint ez egy elsőkörös párharc lesz. Nyilvánvalóan kérdés, hogy a két MVP-esélyes mit hoz, hogy mennyire lesz fegyelmezett hátul a Thunder, és hogy milyen formát fognak ki a Rockets dobógépei - Harden és Westbrook között akár egy utolsó "MVP-döntő" is lehet, tekintve hogy a Spurs távolabb került az alapszakasz első helyétől, a Cavs pedig egyre mélyebbre süllyed.

Indiana Pacers - Philadelphia 76ers 00:00

A Pacers legutóbb otthon is kikapott, megtört a "varázs", míg a Philly remek játékkal verte a Chicagót, és most sem feltartott kezekkel érkezik. A fő kérdés azért az Indiana formája lesz, főleg ami a védekezést illeti, mit tudnak kezdeni a Sixers sok labdajáratással, sok mozgással operáló, leginkább Saric-ra épülő támadójátékával, mert náluk mindig az a kulcs, hogy hátul mennyire stabilak - elöl azért a George-Teague-Turner trióban lehet bízni. Védekezésben vannak gondjaik a vendégeknek is, több, mint a Pacersnek és alapvetően persze nem ők az esélyesek, de ha tudják hozni a saját játékukat, akkor mindenképpen lehet keresnivalójuk - pedig George-éknak kötelező a győzelem, ugyanis már csak hetedikek, egy meccsel a Heat előtt.

Boston Celtics - Miami Heat 00:00

A Boston előtt itt a nagy lehetőség, minden a helyén van a gárdánál, remek formában vannak Thomasék, hazai pályán játszhatnak egy "sebzett" ellenféllel szemben, és győzelem esetén utolérik a címvédő Clevelandet - sőt, a győzelmek számában meg is előzik Jameséket. Ennél nagyobb motiváció nem lehet, és egyébként is egyértelműen ők lennének a favoritok, most annyira egyben van Brad Stevens gárdája, hogy otthon szinte bárki ellen magabiztosan léphet pályára. A Miami kicsit megtorpant, Dion Waiters kiválása nagyon megbontotta a rendszert, márpedig ő most sem fog játszani, ráadásul Hassan Whiteside három kisebb-nagyobb sérüléssel is bajlódik - pedig a siker nekik is nagyon kellene, hogy meneküljenek a Bulls elől.

Golden State Warriors - Memphis Grizzlies 02:00

A Grizzlies idén már kétszer is megviccelte a Golden State-et, de legutóbb visszavágtak Curry-ék, és a jelenlegi formájukat elnézve otthon most is egyértelmű esélyesek - ha ebben a ritmusban folytatja a Splash Brotherts, akkor nagyon nehéz őket megállítani. A Memphis sincs egyébként rossz passzban, de a Pelicans elleni bukta után kikaptak San Antonióban Gasolék, és bár a periméteren papíron megvannak a védőik és a játékuk a GSW ellen, most 100%-ot kell hozniuk, hogy nyerni tudjanak. Döntő lesz, hogy a palánk alatt mire mennek Greenék a Gasol-Randolph páros erőfölényével, illetve hogy kint Conley és Tony Allen mennyire tudja kizökkenteni Curry-t és Thompsont - mindkét együttes a sorsolás nehéz részénél tart, de ez most még inkább a Grizzliesre lehet hatással.

Denver Nuggets - New Orleans Pelicans 02:00

Ez is érdekes meccs lehet, a Denver pont az a csapat, amelyet a Pelicans el akar kapni, de öt meccs hátrányból ez már akkor is csoda lenne, ha most nyerni tudna - viszont a Portland számára még kikaparhatják a gesztenyét a vendégek. Nehéz dolguk lesz, a Denver nagyon jó formában van, a támadójátékuk szenzációs, főleg otthon, és bár a Davis-Cousins kettős papíron dominálhatna a palánk alatt, Nikola Jokiccsal alighanem meggyűlik majd a bajuk. Ez a párharc döntő lehet, ha a két vendég klasszis limitálni tudja a hazai centert, a passzait, a lefordulásait, akkor lehet kerensivalójuk, főleg ha a túloldalon cserébe megint bevernek 60-65 pontot - összességében azért Bartonék jóval nagyobb tűzerővel és letisztultabb játékkal rendelkeznek, főleg hazai pályán.

Los Angeles Lakers - Portland Trail Blazers 03:30

A Blazers back-to-backet játszik, de ez így is egy kötelező győzelem, nem hibázhatnak Lillardék, ha meg akarják őrizni esélyüket a playoffra - főleg ha nyer a Denver, ebben az esetben egy vereség duplán fájhat nekik. A Lakers viszont mutatott biztató jeleket egyszer-kétszer, és legutóbb nyert is, ha dobni kell, akkor azzal nincs gondjuk Russelléknek, ettől függetlenül nagyon más szintet képviselnek, mint a Portland - még akkor is, ha a vendégek back-to-backet játszanak, főleg úgy, hogy McCollumék azért pihenősre vehették a figurát előző este. A hazaiaknál Brandon Ingram nem 100%-os, mindenesetre ha nem nyer az egyébként remek formában lévő Blazers, akkor az a rájátszásba kerülhet, úgyhogy nincs mese...

A mérkőzésekhez élőképes streameket itt találtok!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus