NBA Summer League, Las Vegas: 10. nap

A két elődöntőt rendezték meg ma hajnalban a Las Vegas-i nyári ligában. A Charlotte nagy sorozata megszakadt, a Donatas Motiejunas és Isaiah Canaan vezette Houston az utolsó percben fordítva jutott a döntőbe. A másik ágon a Sacramento Kings elütötte a finálétól az eddig még veretlen, a torna MVP-jével, Glen Rice Jr.-ral felálló Washington Wizardsot. Lássuk a két meccs rövid összefoglalóját, illetve az első és második ötösbe bekerült játékosok névsorát!

Houston Rockets - Charlotte Hornets 83-79

Az első elődöntőben fej-fej mellett haladtak a felek az első félidőben, egál első negyed (17-17) után mindössze egyetlen ponttal álltak jobban az Isaiah Canaan (24 pont) és Donatas Motiejunas (18 pont, 13 pattanó) vezette texasiak (41-40). A fordulást követően erre még öt pontot rátettek a harmadik negyedben (68-62), a végén azonban nekik kellett visszajönniük a találkozóba. A PJ Hairston (27 pont, 7 pattanó, 3 szerzett labda) által húzott Charlotte az utolsó perc kezdetén, Jerome Dyson egyetlen meccsen elért kosarával fordított (78-79). Itt azonban Motiejunas horgával visszavette az előnyt a Rockets, a Hornets nem tudott a gyűrűbe találni, Nick Johnson (12 pont, 5 pattanó, 3 gólpassz) viszont három büntetővel bebiztosította a Houston sikerét. A Charlotte-nál Hairston mellett Josh Davis (18 pont, 14 pattanó) volt a vezér, Noah Vonleh-nak (9 pont, 16 pattanó) a dobás nagyon nem ment (2/12 mezőny).

Washington Wizards - Sacramento Kings 62-74

A Kings, ahogyan az előző körben, úgy most is csapatjátékkal verte ellenfelét, hiszen a legeredményesebbjük, Marshon Brooks (14 pont, 5 pattanó, 4 eladott labda) is csak 14 egységig jutott, ennek ellenére a félidőre 21 pontos fórban voltak már. Hiába próbált meg mindent ezúttal is Otto Porter (16 pont, 5 pattanó, 7/18 mezőny, 0/5 tripla) és a torna MVP-jének megválasztott Glen Rice Jr. (24 pont, 9 pattanó, 6 szerzett labda, 8/23 mezőny, 1/9 tripla) vezetésével a fővárosi alakulat a harmadik negyedben, és hiába csíptek le 11 pontot hátrányukból, ennél közelebb már nem kerültek a Kingshez, akik magabiztosan kerültek a fináléba. A Sacramentónál Ray McCallum (10 pont, 6 pattanó, 3 gólpassz, 4 eladott labda), Quincy Acy (10 pont, 4 pattanó, 2 blokk) és Eric Moreland (6 pont, 12 pattanó, 3 blokk) voltak talán a leghasznosabbak Brooks mellett, Nik Stauskasnak (7 pont, 3 pattanó, 3/12 mezőny, 1/6 tripla) ezúttal nem ment a dobás.

Napi Top5:

A torna MVP-je: Glen Rice Jr. (25.0 pont, 7.8 pattanó, 2.5 szerzett labda)

Első ötös: Doug McDermott (Chicago Bulls), Donatas Motiejunas (Houston Rockets), Otto Porter (Washington Wizards), Glen Rice Jr. (Washington Wizards), Tony Snell (Chicago Bulls)

Második ötös: Rudy Gobert (Utah Jazz), Tim Hardaway Jr. (New York Knicks), Jordan McRae (Philadelphia 76ers), Russ Smith (New Orleans Pelicans), T.J. Warren (Phoenix Suns)

A döntő magyar idő szerint:

Sacramento Kings - Houston Rockets (03:00)

A mérkőzéshez élőképes streameket ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus