NBA Summer League, Las Vegas: 6. nap

Tegnap este, illetve ma hajnalban elkezdődött a Las Vegas-i nyári liga egyenes kieséses rendszere - a 8 legjobb kiemelt együttes nem játszott, a másik 16 gárda viszont azt döntötte el, kik jussanak be a ma esti és holnap hajnali "nyolcaddöntőkbe". Címvédés már biztosan nem lesz, az Atlanta a legjobbkor nyerte meg első meccsét - ugyanezt tette a Minnesota és a Charlotte is -, ezt pedig a Warriors bánta. A három első győzelmét szerző csapatot leszámítva csak a magassabban kiemeltek jutottak tovább, általában könnyedén. Lássuk a rövid összefoglalókat!

Phoenix Suns - Minnesota Timberwolves 77-86

Az eddig még nyeretlen Minnesota ezt a mérkőzést sem kezdte túl jól, hiszen 5 ponttal elvesztették az első negyedet, a másodikban azonban fordítottak, itt megszerzett előnyüket pedig tovább is tudták növelni a második félidőben, nem forgott veszélyben a sikerük. A Timberwolves legjobbjai Zach LaVine (20 pont), Gorgui Dieng (13 pont, 19 pattanó, 2 szerzett labda) és Kyrylo Fesenko (17 pont, 8 pattanó, 2 blokk) voltak, de gyengébb dobóteljesítménye ellenére Shabazz Muhammad (16 pont, 9 pattanó, 2 szerzett labda, 4/12 mezőny) is dicsérhető. A túloldalon TJ Warren (26 pont) messze kiemelkedett, a többiek nem tudták megközelíteni a most draftolt kiscsatár produkcióját.

Dallas Mavericks - Charlotte Hornets 81-82

A Hornets már a félidőben 17 ponttal vezetett, aztán nagyon kiengedtek, a végén pedig egy dudaszóra dobott triplával tudtak csak nyerni - a Minnesotához hasonlóan első győzelmük volt ez az idei Vegas-i tornán. A Charlotte-ban a két újonc, Noah Vonleh (14 pont, 10 pattanó, 2 blokk, 4/11 mezőny) és PJ Hairston (18 pont, 5 pattanó, 4/18 mezőny) voltak a legeredményesebbek, bár a dobás egyiküknek sem ment - mellettük Cody Zeller (13 pont, 6 pattanó) és győztes dobást jegyző Roberto Nelson (11 pont) voltak hatékonyak. A túloldalon Ricky Ledónak (9 pont, 5 eladott labda, 2/16 mezőny) ezúttal nagyon nem ment, Gal Mekel (17 pont, 6 gólpassz, 5 pattanó) és Yuki Togashi (12 pont) voltak a legjobbak.

Golden State Warriors - Atlanta Hawks 65-68

Erről a meccsről külön is beszámoltunk már. A Warriorsnél Holiday mellett csak Nemanja Nedovic (14 pont) jutott 10 pont fölé. A túloldalon Dennis Schröder (17 pont, 5/15 mezőny) volt a legeredményesebb, de Travis Releford (14 pont) és Mike Muscala (14 pont, 6 pattanó) hatékonyabbak voltak nála, Adriean Payne (10 pont, 9 pattanó, 2 szerzett labda) pedig majdnem dupla-duplázott.

San Antonio Spurs - Milwaukee Bucks 100-71

Az első negyed után 12, a második után már 20 pont volt a Spurs előnye, kategóriakülönbség volt ezen a napon a két gárda között. A Bucksnál a szokásos kettős, Jabari Parker (16 pont, 4 pattanó, 7 eladott labda) és Giannis Antetokounmpo (20 pont, 7 pattanó, 2 blokk, 6 eladott labda) voltak a legjobbak. A San Antonio a nagycsapat mintáját másolta, 14-en léptek pályára és mindannyian dobtak pontot, a legeredményesebbek Kyle Anderson (14 pont), Vander Blue (12 pont) és Marcus Denmon (11 pont) voltak.

Miami Heat - Los Angeles Clippers 96-87

Elég jó meccset játszott egymással a két fél, egál első félidőt követően azonban a Heat a második félidőben ellenfele fölé kerekedett, így ha nem is kiütéses, de magabiztos győzelmet arattak. A Clippersnél öten jutottak 10 pont fölé, közülük a leghatékonyabb Keith Benson (18 pont, 6 pattanó, 4 blokk), Cameron Clark (12 pont) és Amath M'Baye (12 pont) voltak. A túloldalon hatan értek el kétszámjegyű ponttermést. Justin Hamilton (18 pont, 5 pattanó) volt a legeredményesebb, de nagyon jól játszott Tyler Honeycutt (11 pont, 15 pattanó, 8 eladott labda), az ezúttal pályára nem lépő Shabazz Napier helyén kezdő Larry Drew (10 pont, 10 gólpassz) és Scott Suggs (15 pont) is.

Houston Rockets - Toronto Raptors 93-77

Két egymásnak teljesen ellentmondó félidőt játszott egymással a két csapat, hiszen a félidőben 26 ponttal álltak jobban a kanadaiak, hogy aztán a harmadik negyedet 22, a negyediket pedig 20 egységgel bukják el. A Raptorsnél Dwight Buycks (24 pont) vitte a prímet, messze kiemelkedett a csapatból - mellett Bruno Caboclót (12 pont) lehet még leginkább dicsérni, de az eddig jól játszó DeAndre Danielsnek (0 pont, 1 pattanó, 0/6 mezőny) kifejezetten nem ment. A túloldalon Isaiah Canaan (18 pont) és Donatas Motiejunas (18 pont, 7 pattanó) tették a legtöbb pontot a közösbe.

D-League Select - Denver Nuggets 87-75

A D-Ligások az első negyedben kialakítottak maguknak egy pár pontos előnyt, amit sikeresen tartottak, sőt, negyedik negyedben növeltek is, így egészen könnyedén nyertek a Nuggets ellen. A coloradóiaknál ezúttal is Erick Green (17 pont, 7/16 mezőny) és Gary Harris (15 pont, 5 eladott labda, 5/18 mezőny) dobták a legtöbb pontot, de gyenge mezőnymutatóval sikerült ezt elérniük. A D-Ligások legjobbjai Tony Mitchell (26 pont) és Kevin Jones (19 pont, 6 pattanó) voltak.

Philadelphia Sixers - Los Angeles Lakers 85-63

A második negyedet 22 ponttal nyerte meg a Sixers, és ez volt a döntő a mérkőzésen - hiába nyerte a Lakers 12-vel a harmadik felvonást, a negyediket ugyanennyivel el is vesztették. Az aranysárga-lilák legjobbjai Julius Randle (12 pont, 6 pattanó), Kevin Murphy (12 pont) és Jordan Clarkson (11 pont, 6 pattanó) voltak. A túloldalon Nerlens Noel megint nem játszott, de a padról a Sean Kilpatrick (19 pont), Elijah Millsap (19 pont, 7 szerzett labda), Jerami Grant (11 pont, 7 pattanó) trió elintézte a továbbjutást - igaz, a következő körben az első kiemelt Bulsszal játszik majd a Sixers.

A napi Top10:

A mai program magyar idő szerint:

#7 New Orleans Pelicans - #23 Charlotte Hornets (22:00)
#8 Sacramento - #24 Minnesota Timberwolves (22:30)
#5 Utah Jazz - #12 San Antonio Spurs (00:00)
#6 Portland TrailBlazers - #22 Atlanta Hawks (00:30)
#3 Cleveland Cavaliers - #14 Houston Rockets (02:00)
#4 Washington Wizards - #13 Miami Heat (02:30)
#1 Chicago Bulls - #16 Philadelphia Sixers (04:00)
#2 New York Knicks - #15 D-League Select (04:30)

Élőképes streameket az alábbi linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus