NBA Summer League, Las Vegas: 9. nap

A negyeddöntőket rendezték tegnap este és ma hajnalban a Las Vegas-i nyári ligában. A Hornets három kiábrándító meccset követően most már harmadik mérkőzését nyerte meg zsinórban - ezúttal a Knicks volt az áldozatuk. Ugyanezt a bravúrt nem sikerült végrehajtania a Hawksnak, ők a Houston ellen hasaltak el. A New York mellett egy másik, eddig veretlen csapat is vereséget szenvedett, a Doug McDermott nélkül felálló Bullst a Kings állította meg, így a Wizards maradt az egyetlen együttes, amely nem kapott még ki, ők ma három hosszabbítást játszottak ennek érdekében a Spursszel. Lássuk a rövid összefoglalókat!

New York Knicks - Charlotte Hornets 79-82

Kiegyenlített első félidőt követően a harmadik negyedben robbantott a Hornets, és bár a mérkőzés végére felzárkózott a Knicks, egyenlítési esélyük nem volt. A Charlotte két új draftoltja, Noah Vonleh (12 pont, 10 pattanó) és PJ Hairston (15 pont) ezúttal jól játszottak. A legeredményesebb Justin Brownlee (16 pont, 2 blokk) lett, de gyengén dobott (4/13 mezőny). A túloldalon Tim Hardaway Jr. (27 pont) volt ezúttal is a vezér, Cleanthony Early (15 pont, 10 pattanó) nagyon jól játszott, Shane Larkin (16 pont, 7 pattanó, 3 gólpassz, 3 szerzett labda) gyenge dobásmutatója (5/14 mezőny) ellenére is hasznosan kosaraozott.

Houston Rockets - Atlanta Hawks 78-71

Nyolc ponttal nyerte az első negyedet a Rockets, de a harmadik felvonás végére fordított az Atlanta Dennis Schröder (16 pont, 7 pattanó, 4 gólpassz, 2 szerzett labda, 4 eladott labda) és Mike Muscala (16 pont, 7 pattanó) vezetésével. A nagy felzárkózásban kifáradt azonban a Hawks, a negyedik negyed, így a mérkőzés megint a Houstoné volt. A texasiaknál Donatas Motiejunas (19 pont, 13 pattanó) játszott a legjobban, mellette Nick Johnsont (10 pont, 7 pattanó) és a padról Andre Dawkinst (12 pont) lehet még leginkább dicsérni. A Hawks első körben húzott magasembere, Adriean Payne (11 pont, 9 pattanó) aktív volt, de nagyon gyengén dobott (4/15 mezőny, 1/8 tripla).

Chicago Bulls - Sacramento Kings 61-80

A Bullsnál nem játszott Doug McDermott bal lábsérülés miatt, így már a félidőre 13 pontos hátrányban volt a Chicago. A harmadik negyedben még megpróbáltak kapaszkodni Tony Snell (20 pont, 3 pattanó, 3 gólpassz) és Lazeric Jones (12 pont, 6 gólpassz) vezetésével, ám megközelíteni nem tudták ellenfelüket, a Kings a záró játékrészben még rákapcsolt és el is döntötte a meccset. A Sacramento nagyon kiegyensúlyozott volt, Ben McLemore (11 pont, 4 pattanó, 3 gólpassz), Quincy Acy (10 pont, 5 pattanó), Jared Cunningham (10 pont), Marshon Brooks (11 pont), Brendan Lane (10 pont, 5 pattanó) és Nik Stauskas (9 pont) is nagyjából hasonló mértékben járultak hozzá a sikerhez.

Washington Wizards - San Antonio Spurs 95-94 három hosszabbítás után

A félidőben már 10 ponttal vezetett a Spurs, de a harmadik negyed végére meg is fordította az állást a Wizards. A rendes játékidő végén 5 pontos hátrányból egalizált a San Antonio 1 perc alatt. Az első két ráadásban nem tudtak dűlőre jutni a felek, a harmadikban azonban Otto Porter (27 pont, 5 pattanó, 3 gólpassz) egy jó büntetője 16.8 másodperccel a lefújás előtt el is döntötte a találkozó végkimenetelét. A Washington az egyik legkiszámíthatóbb csapat a nyári ligában, hiszen Porter mellett most is Glen Rice Jr. (36 pont, 11 pattanó, 3 gólpassz, 4 szerzett labda) volt a vezér. A túloldalon Austin Daye (27 pont, 7 pattanó, 2 blokk) vitte a prímet, Bryce Cotton (16 pont, 6 gólpassz, 4 pattanó) és Vander Blue (13 pont, 5 gólpassz, 4 pattanó, 4 szerzett labda) voltak még kifejezetten jók.

Napi Top10:

A mai program magyar idő szerint:

Houston Rockets - Charlotte Hornets (00:00)
Washington Wizards - Sacramento Kings (02:00)

A mérkőzésekhez élőképes streamet ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus