Parker Wiggins ellen: elsőre jobb volt a második

Az NBA előszezonjában először találkozott egymással Jabari Parker és Andrew Wiggins – nem volt kérdés, kinek sikerült jobban a meccs. Paul Pierce térdsérülést szenvedett, a Clippers-Jazz összecsapás itt-ott kicsit keményre sikeredett, a Cavaliers pedig Love nélkül elszenvedte első vereségét. A Thunder még csak keresi a játékát, a Heat viszont kezdi megtalálni – legyőzték a teljes fegyverzetben kiálló, eddig veretlen Warriorst. 

 

(A játéknap legjobb jelenetei ide kattintva elérhetőek.)

Washington Wizards – Charlotte Hornets 86-96

Paul Pierce megsérült. A veterán kiscsatár egy zárást adott éppen, amikor összeütközött a térde az egyik ellenféllel és elterült a földön. Nagyon csúnyán nézett ki az eset, be is bicegett az öltözőbe – később visszatért, de újra elhagyta a pályát, Randy Wittmann szerint komoly baj nincs.

Jefferson és MKG húzta a Charlotte-ot. A center eddig egy jó meccset hozott az előszezonban, most ismét tömték őt a társak labdával és eljutott húsz pontig - ráadásul leszedett nyolc lepattanót és jól limitálta a Washington magasait. Kidd-Gilchrist nem vállalt sokat, de öt dobásból tizenegy pontot szerzett, leszedett tizenkét lepattanót és védekezésben is alkotott, hiszen négy szerzett labdája mellett két blokkot is kiosztott.

Kulcsposztokon nem hozták magukat a fővárosiak. A Wizardsnál ugyan tíz pont fölé jutott John Wall, de 3/12-es mezőnymutatója és négy eladott labdája nem túl erős, Gortat pedig kosarat sem volt képes szerezni – ez utóbbi főleg Jeffersonnal szembeállítva nagyon sovány.

A Wizards legjobb dobói: Wall 14/3, Pierce 11, Nené 10
A Hornets legjobb dobói: Jefferson 20, Walker 16/6, Pargo 12/6, Kidd-Gilchrist 12

Orlando Magic – Detroit Pistons 99-87

Belül nyomták le a Pistonst. A külső sor erősítése ellenére ennek a csapatnak továbbra is a magastrió az erőssége – a Magic mégis itt verte meg őket. A Vucsevics-Harris-O’Quinn hármas 54 pontot és 23 lepattanót tett be a közösbe, szemben a Smith-Drummond-Monroe trióval, akik 38 egység mellé 18 lecsorgót kaparintottak meg. Josh Smith három pontja és egy pattanója különösen kirívó…

Aaron Gordonnak is ment a játék. A kezdők csatája mellett meg kell említenünk Aaron Gordont, aki az utóbbi meccseken sorra bizonyítja atletikusságát és most is összehozott 14 pontot nyolc lepattanóval, közte pár méretes zsákolással. Emellett viszont nem csak bentről, de kintről is veszélyes volt, hiszen két hárompontost is bepörkölt.

Augustin belejött, Butler nem. Az energikus egyes több gyenge meccs után legutóbb már hozta a pontokat a padról és ma is 21 egységig jutott hatékonyan, hat pattanóval, három labdaszerzéssel – a kiscsatár viszont még egyetlen találkozón sem volt faktor, két bepörkölt tripláján kívül sok emlékezetest most sem vitt véghez.

A Magic legjobb dobói: Harris 22/3, Vucsevics 18, O’Quinn 14/6, Gordon 14/6
A Pistons legjobb dobói: Monroe 24, Augustin 21/9, Drummond 11

Cleveland Cavaliers - Dallas Mavericks 102-108

Elmaradt az sztár-erőcsatárok találkozója. A két vajkezű magasember közül csak Dirk Nowitzki játszott, Kevin Love-ot pihentették. A német klasszis megkapta párnak Tristan Thompsont, aki mindkét oldalon kellemetlen ellenfélnek bizonyult: egyrészt 5/14-es mezőnymutatón tartotta Nowo-t, másrészt a túloldalon 75%-os pontossággal szórt be 17 pontot és szedett mellé 11 pattanót. 

Kyrie Irving showja. A Cavs sérülésből visszatérő irányítója 23 pontot szerzett (8/13 mezőnyből) és adott 5 gólpasszt is mellé. LeBron James nem nagyon törte össze magát, viszont kettejüknek ismét volt egy parádés összjátéka, ami talpra ugrasztotta a nézőket. 

Kiegyensúlyozott volt a Mavs. Jameer Nelson két dobást rontva jutott 19 pontig, Parsons 50 százalék körül dobott, a kispadról jól szállt be Devin Harris és Brandan Wright – az utolsó negyedben utóbbi nyerte meg a meccset csapatának. A dallasiak 27 gólpasszt osztottak szét egymás között. 

A Cavaliers legjobb dobói: Irving 23/9, Thompson 17, Waiters 14/12.
A Mavericks legjobb dobói: Nelson 19/12, Parsons 19/6, Nowitzki 16/6. 

Memphis Grizzlies – Flamengo 112-72

A Grizzlies gyakorolta a védekezését. Tavaly kicsit megkopott a legendás védőmunka a Maciknál, így érthető, ha ezt próbálják újra visszahozni. Ma a brazilok ellen a Conley-Lee-Allen trióval próbálkoztak, ami (legalábbis a Flamengo ellen) működött. Az irányító Laprovittolát 10 eladott labdába kényszerítették bele, és mind a hat dobását kihagyta, a dobóhátvéd Machado 16 kísérletből hatszor talált be, az argentin veterán kiscsatár, Walter Hermann pedig 1/9-cel zárt. 

A kispad még hibádzik a Memphisnél. Az öt kezdő mindegyike +40 feletti plusz-mínusz mutatóval zárt, a cseresor viszont nem nagyon jeleskedett. Felkészülési meccs ide vagy oda, többen a szerződésért hajtanak, talán elvárható lenne egy kicsit keményebb játék. Támadásban nem volt különösebb gond, de védekezésben látványos volt a differencia az első és a második sor között. 

A Grizzlies legjobb dobói: Gasol 15, Allen 14, Pondexter 13/3.
A Flamengo legjobb dobói: Machado 17/15, Vinicius 14/9, Meyinsee 13.

Minnesota Timberwolves - Milwaukee Bucks 98-105

 

Elsőre a második nyert. A draft másodikja, Jabari Parker 21 pontos, 11 pattanós dupla-duplával (illetve 2-2 blokkal és labdalopással) jelentkezett, a másik oldalon a draftelső Andrew Wiggins nem villogott. A kanadai kiscsatár 11 mezőnykísérletből 10 pontot hozott össze, mindkét büntetőjét kihagyta, emellett csak 6 pattanó, 1 gólpassz és 2 eladott labda került a statisztikai lapjára. 

Giannis Antetokounmpo egyre jobb. A görög mindenes ezúttal a palánk közelében játszott inkább, 19 ponttal, 9 pattanóval és 2 blokkal méltó társa volt Parkernek. OJ Mayo-nak is feküdt a kispadról érkezés, összességében a Bucks a kisebb műtéten áteső Larry Sanders nélkül is bizató volt. 

Meg kellene fizetni Rubiót? Hetek óta megy a huzavona az irányító új szerződése körül – ma a vezetőedző Flip Saunders pihentette a spanyolt, látványosan be is dőlt a kezdőcsapat támadójátéka. LaVine és Wiggins csak erőlködött, Nikola Pekovic-ot pedig kacagva megoldotta Zaza Pachulia. Remélhetőleg a GM Flip Saunders is látta mindezt, és nem garasoskodik tovább. 

A Wolves legjobb dobói: Dieng 16, Budinger 13/6, Bennett 12.
A Bucks legjobb dobói: Parker 21, Mayo 19/6, Antetokounmpo 19.

Oklahoma City Thunder - Toronto Raptors 90-109

Még csak keresi a játékát a Thunder. A töménytelen sérült miatt továbbra is nagyon nehezen épül a Thunder mindkét oldalon. Serge Ibaka már egészséges, de teljesen formán kívül van, Russell Westbrook is még csak ismerkedik új célpontjaival, Morrow-vel és Robersonnal – utóbbiak viszont kifejezetten jól játszottak. Amíg a kezdők voltak fent, nem volt rossz az OKC, de a cserék cseréinek jelentős része nem NBA-szintű játékos. 

Vigyáztak magukra a Raptors játékosai. Greivis Vasquezt fejbe találta egy labda a bemelegítésnél, de ezt leszámítva nincs semmi probléma a kanadaiaknál. Terrence Ross kezd nagy formába lendülni, a rotáció egyre jobban kirajzolódik (Lou Williams ismét jól szállt be a padról), az előszezonban 5-1-gyel álló Toronto felől nyugodtan kezdődhetne az alapszakasz. 

A Thunder legjobb dobói: Westbrook 16, Morrow 15/9, Roberson 15. 
A Raptors legjobb dobói: Ross 22/12, Valanciunas 14, Hamilton 13/3, DeRozan 13.

Miami Heat - Golden State Warriors 115-108

Első. A Heat négy bukta után fogott egy győzelmet, ehhez Kansasig kellett elmenniük Dengéknek. A frissen igazolt kiscsatár 8/11-es mezőnnyel produkált 19 pontot, Shawne Williams 5 triplát szórt be 5 kísérletből, mellettük a Chalmers-Napier hátvédpár is kiválóan kosarazott – a végén ők nyerték meg a meccset. Bosh sokat vállalt, de kicsit pontatlan volt ma, Wade viszont nem játszott sokat. 

Első. A Warriors első vereségét szenvedte el, pedig David Lee hibátlanul (11/11) termelt mezőnyből, és Klay Thompson is 29 pontot dobott. Steph Curry viszont elég indiszponált volt ma, tíz kísérletéből kettő ment be, és bár adott 7 gólpasszt, ez kevés volt. Az előző meccsen remekül játszó újonc, James McAdoo is halvány volt, 19 perc alatt nem volt mezőnykísérlete. 

Holiday 8 percet kapott. A védekezőspecialista 1/5-ös mezőnymutatóval és 3 pattanóval zárt - ebből kettő támadó volt.

A Heat legjobb dobói: Bosh 21/3, Williams 19/15, Deng 19/9.
A Warriors legjobb dobói: Thompson 29/12, Lee 24, Green 13/3.

Portland Trail Blazers - Maccabi Haifa 121-74

Gyakorolt a Blazers. A tavalyi, szétrobbanthatatlan kezdőötössel állt fel a hazai csapat, és bár egyikük sem játszott 25 percet, végül összesen 18 gólpasszt osztottak ki – ez sokat elmond a Maccabi védekezéséről. A két húzóember, Aldridge és Lillard nem is akart ma villogni, ezt meghagyták csapattársaiknak.

Tényleg jó lesz a kispad? Nagyon rebesgetik, hogy a triplavető Chase Budingert le akarják még igazolni, de egyelőre nélküle is elég jónak tűnik a csapat eddigi Achilles-sarkának tartott cseresor. Kaman ismét nagyon jól szállt be, centertársa, Meyers Leonard 3 gólpasszal vétette észre magát, Blake jól irányított, Willy Barton pedig látványos megoldásokkal szórakoztatott – egyébként mind a 12 cserejátékos dobott mezőnykosarat. 

A Trail Blazers legjobb dobói: Lopez 13, Kaman 12, Matthews 11/9, Lillard 11/6. 
A Maccabi legjobb dobói: Angley 18/12, Allen 14, Hickerson 11.

http://www.nba.com/games/20141017/UTALAC/gameinfo.html?hpt=buzz&ls=iref:nba:gameinfo:gametracker:tacobell:livestate

Los Angeles Clippers - Utah Jazz 101-97

Páros technikai, kiállítás. Playoff-szintű feszültség is volt a pályán, Trevor Booker és Blake Griffin is technikait kapott, miután előbbi elég brutálisan próbálta meg szerelni utóbbit. Chris Paul is beszedett egy figyelmeztetést, a francia Rudy Gobert pedig második technikaival a kiállítás sorsára jutott. 

Kegyetlen kispad. Közben játszottak is a felek, a Clippersnél a csereként pályára lépő Crawford és Hawes és parádézott: ketten 49 pontot, közte 8 hármast pörköltek be – Hawes emellett 6 pattanót, Crawford pedig 5 gólpasszt hozott össze. Talán most először működött valamennyire az inside-outside játéka a LAC-nak. 

Blake Griffin büntetői. A Clippers alapembere nem játszott rosszul, de a büntetőkkel hadilábon állt – 9 kísérletből mindössze 3 ment be. Jordan 1/2-vel, a vajkezű Hawes 3/6-tal zárt a vonalról, a nagyemberek bénázása nem lehet túl megnyugtató Doc Riversnek. 

Burks nem hiányzott. A vállsérüléssel bajlódó hátvéd helyett a hátvéd-kiscsatár Gordon Hayward játszott kettest, és így is elég jól festett a Jazz játéka. Hayward és Burke remekül játszott egymás mellett, Favors pedig dupla-duplázott (19 pont, 10 pattanó). 

A Clippers legjobb dobói: Crawford 25/15, Hawes 24/9, Griffin 17.
A Jazz legjobb dobói: Hayward 22/6, Burke 21/6, Favors 19. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus