Rangadók hétfője az NBA-ben

Négy komoly derbit is rendeznek hajnalban: Mavs-Hawks, Bulls-Raptors, Spurs-Clippers, Rockets-Blazers, de pályán a GSW és a Memphis is

Ugyan csak hét találkozót rendeznek ma az NBA-ben, de ebben több komoly rangadó is lesz: keleti derbit nyom az éllovas Toronto Chicagóban, összecsap a Houston és a Portland, Dallasba látogat az Atlanta, San Antonióba a Clippers – de pályán a ligaelső Golden State és a Memphis is.

Charlotte Hornets – Denver Nuggets 01:00

Már tény, hogy Lance Stephensont nem tudták megregulázni Charlotte-ban és árulják a dobóhátvédet – viszont mióta nem játszik, nyer a csapat. A javulás elsősorban a védekezésben mérhető (bár illik hozzátenni, hogy a Sixers és a Jazz volt az ellenfél), de Kemba Walker dobóformája is nagyot ugrott, így ki tudja segíteni Al Jeffersont – apropó, a center kisebb ágyéksérüléssel fog ma pályára lépni. Ha esetleg mégsem, az nagy megkönnyebbülés lenne a Nuggets számára, hiszen a McGee nélkül felálló vendégek a liga leggyengébben védekező csapat a festékben. A Denvernél további hiányzó lesz Gallinari, aki legalább három hétig lesz harcképtelen, és bár a Lawson-Afflalo páros nagyot vívhat a Walker-Henderson duóval, Jefferson még sérülten is eldöntheti a találkozót.

Chicago Bulls – Toronto Raptors 02:00

A Toronto egyrészt továbbra is első keleten, másrészt remek formában is vannak – viszont a Chicago ellen pont kikaptak, most idegenben vághatnak vissza. DeRozan nélkül is a leghatékonyabb támadógépezettel rendelkeznek decemberben, ugyanakkor ők játszották a legtöbb meccset otthon, most viszont nagyon kemény túrára indulnak. A novemberi meccsen a Bulls a Gasol-Butler páros vezérletével nagyon megfogta a Raptorst, a dobóhátvéd pedig élete formájában van, ami komoly gondot okozhat a Toronto hátvédeinek – ha Lowry-ék nem tudnak dominálni, Valanciunasék aligha nyerik meg a meccset a Gasol-Noah páros ellen. Főleg úgy, hogy ma visszatérhet Rose és Gibson is, nehéz helyzetben a Toronto, de ha igazi topcsapattá akarnak válni, ezen a túrán kell bizonyítaniuk – elsősorban a védekezésre kell odafigyelniük.

Houston Rockets – Portland Trail Blazers 02:00

Tavaly Lillard hatalmas buzzer triplájával ejtette ki a Blazers a Houstont, azóta bosszúra szomjaznak a texasiak, most itt a remek alkalom – bár a Portland most is zsinórban öt győzelem után, remek formában érkezik. A vendégek sztárduója belendült, Lillard sorra hozza a ponterős meccseket, Aldridge pedig legutóbb Anthony Davist oktatta, ráadásul minimum 12 pattanót gyűjt az elmúlt öt meccsen. A Houstonnál ugyan nagyon várták Howard visszatérését, de a center nem hozta magával a sikert, Harden és a teljes csapat gyenge dobóformában van, és a védekezésük sem az igazi, ami nem éppen biztató a parádésan dobó Blazers ellen. Shved és Brewer is debütálhat ma a hazaiaknál, mindkettejükre szüksége van a csapatnak.

Memphis Grizzlies – Utah Jazz 02:00

Nagy győzelmek után két vereséget is elszenvedett a Memphis, tegnap Clevelandben különösebb sansz nélkül kaptak ki, ráadásul Zach Randolph a mai összecsapást is kihagyja sérülés miatt. Szintén hiányozni fog jó eséllyel Tony Allen, márpedig ez azért is fontos, mert hét este alatt az ötödik meccsét játssza ma a csapat, ami meg is látszott tegnap a dobóformán, fáradtak a Grizzlik. A Jazz ugyanakkor nem feltétlenül képes ezt kihasználni, a gyorslábú, de az utóbbi időben szintén gyatrán dobó hátvédpárosuk nem megoldás, Hayward ugyan villanthat, de még Randolph nélkül is komoly tényező a palánk alatt Marc Gasol, a centerposzton szenvedő Utah ellen különösen sokat érhet. Nagy kérdés, hogy lábon hogy bírja majd a Memphis, de hazai pályán még így is kötelező ez a győzelem.

Dallas Mavericks – Atlanta Hawks 02:30

Rajon Rondo második dallasi meccsén újabb rangadót vív, a liga egyik legjobb formában lévő csapata, az Atlanta látogat hozzájuk. Teague-ék védekezése az utóbbi időben szinte mindenkit megfogott (89,6 pont, 41,8 % mezőnyből), az új irányítóval felálló hazai támadógépezetnek is lehetnek gondjai. Ha a passzolás nem megy, Monta Ellis még mindig kihúzhatja a Mavst a csávából, 28 pontos átlagot az elmúlt öt meccsen, a Spurs ellen 38-at hintett, a csapatvédekezés pedig nem biztos, hogy elég lesz ellene. Rondo a Dallas periméter-védekezését is hivatott megszilárdítani, ami kimondottan fontos lesz ma, még akkor is, ha Jeff Teague játéka kérdéses – a parádésan passzoló, de négyes-ötös poszton is remek Atlantát elsősorban itt kell megfogni. Millsap játéka lesz nagyon fontos, hogy mit kezd majd Nowitzkivel.

San Antonio Spurs – Los Angeles Clippers 02:30

Ugyan komoly sérüléshullám sújtja a bajnokot, mégis kijelenthető, hogy gödörben van a Spurs, 2011 óta most először kaptak ki zsinórban négyszer. Tony Parker és Kawhi Leonard ma sem fog pályára lépni, a legutóbb pihentetett Duncan-Ginobili páros játékára több esély van – szükség is lesz a rutinra, a csapat legnagyobb gondja jelenleg a rengeteg eladott labda, ami a gyors Clippers ellen különösen veszélyes. Novemberben 89-85-re nyertek a texasiak Kaliforniában, Doc Rivers csapata azóta elég ingadozó teljesítményt nyújt, elsősorban Chris Paul miatt – viszont labdaszerzésekben vezetik a ligát az utóbbi meccseken. Ha Pault nem tudja lassítani a címvédő, 2002 óta először veszíthet sorozatban négyet otthon, a Clippers támadójátéka pedig mindig működik, ha az irányító hozza magát – ráadásul Griffinnek is hagyományosan jól megy Duncanék ellen.

Golden State Warriors – Sacramento Kings 04:30

A ligaelső egy Thunder-elleni győzelemmel reagált a Memphistől elszenvedett vereségre, ma pedig tovább mélyül az amúgy is brutális rotáció: visszatérhet David Lee. A kétszeres All-Star erőcsatár gyakorlatilag a teljes idei szezont kihagyta eddig, Draymond Green nélküle sztár lett a kezdőben és szerkezetileg is újat hozott a csapatba – Lee-t a hírek szerint 12-15 percre fogja most még használni Steve Kerr. Hiányozni fog ugyanakkor Andrew Bogut, aki egyrészt a csapatvédekezés alapköve (nélküle javult is az ellenfelek dobószázaléka), másrészt pedig kulcsszerepe lenne Cousins megállításában – a Kings centere így szabadon garázdálkodhat a gyűrű alatt. A vendégek esélye a lepattanózás lehet, amiben ligaelsők, de a Warriors védekezése még Bogut nélkül is elit, a Curry-Thompson párosra pedig nem igazán látni megoldást sacramentói oldalon.

A találkozókhoz élőképes streameket itt találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus