Rangadót nyert a Spurs, a Cavaliers Portlandben is kapitulált

Ginobili sokféleképpen segített a Spursön - nyert a Raptors és a Rockets - kikapott a Cavs Portlandben - Ben Simmons legendák társaságában.

Ki-ki meccset hozott le győzelemmel a Spurs a Pelicans ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának ma hajnali játéknapján, ezzel Popovich-ék újra playoff-helyen állnak. A foghíjas Cleveland Portlandben is vereséget szenvedett, vendéglátóik, illetve a Utah Jazz is tovább nyújtotta győzelmi szériáját. Hajtós meccsen győzött a két listavezető is, a Toronto Indianában, a Rockets a Clippers ellen győzött szűken. A Denver és a Philadelphia döcögve, de hozta a kötelezőt, utóbbiaknál Ben Simmons Magic Johnson és Oscar Robertson mellé került eddigi parádés újoncéves teljesítményével. 

Visszajátszás c. videós rovatunkat ide kattintva tekinthetitek meg.

Indiana Pacers - Toronto Raptors 99-106

A végén talált megoldást a Raptors. Elég nehezen gyűrte le a remekül játszó Pacerst a Toronto, a mérkőzés nagy részében hátrányban volt a vendégcsapat és a húsz eladott labda eléggé bekorlátozta a lehetőségeit - közben viszont fizikálisan és mentálisan is felőrölte ellenfelét a keleti listavezető, ez pedig a végén kifizetődött. Ibakáék végül 58-35-re nyerték meg a lepattanózást és a második félidőben már átvették az irányítást, a hat ponttal behúzott harmadik negyed után a záró etapban abszolút fölénybe kerültek: egy 16-4-es rohammal fordítottak és magabiztos előnyt építettek ki, innentől pedig már ők diktálták a tempót. A kezdők közül többen is a legjobbkor szóltak hozzá, a padról CJ Miles vert be három triplát az említett döntő periódus során és a 24 pontos DeMar DeRozan szerint egyszerűen sokkal jobban értik és használják az apró dolgokat egy mérkőzésen belül, mint korábban, most is ennek köszönhetik a sikerüket - az utóbbi 18 meccsből a 17.-et nyerték meg, ellenállhatatlanul száguldanak előre.

Ez még egy kicsit nagy falat volt. Remek formában, több megnyert ki-ki meccs után érkezett meg erre a találkozóra az Indiana és sokáig az is történt a pályán, amit Oladipóék akartak - agresszíven védekeztek, a labdaszerzésekből jöttek a könnyű kosarak és limitálni tudták a Torontót. A lepattanózással azonban nem tudtak mit kezdeni és a második félidőre változtatni tudott a vendégcsapat, a Pacers játéka egyre kevésbé működött és bár a kispad remekett (Jefferson és Collison is elérte a húsz pontot, míg Stephenson a tízet), ez kevésnek bizonyult - Nate McMillan szerint elragadták őket az érzelmeik, "ingyen" adtak kosarakat és faultokat a Raptorsnak. A lepattanózásra visszatérve: Domantas Sabonis nem léphetett pályára sérülése miatt, Myles Turner pedig az első félidőben dőlt ki a bokája okán és bár később visszatért, két ponttal, nulla lepattanóval zárta húsz percét, ez pedig alaposan rányomta a bélyegét a találkozóra. 

A Pacers legjobb dobói: Collison 22/9, Jefferson 20, Oladipo 18/3
A Raptors legjobb dobói: DeRozan 24/6, Valanciunas 16/3, Lowry 13/9, Ibaka 13/9

Atlanta Hawks - Charlotte Hornets 117-129

Howard dominált volt csapata ellen. A Hornets centerének finoman szólva sem ment a játék tavaly Atlantában, majd a klub elcserélte Charlotte-ba, de Howard szerint neki ezzel utólag nincs gondja, sőt, jobb játékossá vált tőle - még motiváltabban és tisztább fejjel kezdte meg ezt a szezont, amit megköszönt Mike Budenholzernek. Ezen az estén mindenesetre azt csinált a palánk alatt, amit csak akart, 33 pontos szezoncsúcsot szórt, leszedett 12 lepattanót, még a büntetői is ültek (7/8) és védekezésben is jeleskedett (2-2 labdaszerzés, illetve blokk), nem lehetett vele mit kezdeni, ráadásul mellette Nic Batum tripla-duplázott (10 pont, 10 lepattanó, 16 gólpassz - utóbbi karriercsúcs) és Kemba Walker is beszórt 24 pontot - erre a trióra építve hozta a meccset a Charlotte, amikor a kezdőcsapat volt fent, nem volt kérdés, hogy ki a jobb. A negyedik negyedben volt már 23 pont is a távolság és bár a végeredmény ennél szorosabb lett, tulajdonképpen magabiztos vendégsikert láttunk - most két pihenőnap jön a csapat számára, aztán vasárnap a Knicksszel találkozik. 

Előre a fiatalokkal. Ezúttal is ez volt a Hawks mottója, Taurean Prince 22 ponttal, John Collins 21 pontos karriercsúccsal jelentkezett és Budenholzer összesen öt újoncot küldött pályára, köztük azt a Damion Lee-t, aki pályafutása második NBA-meccsét játszotta - ennek ellenére ő például beszórt 14 pontot, abszolút nem volt megilletődve. A fiatalok viszont mérkőzést nyerni nem tudtak, voltak jó időszakaik, futásaik, amikor fölényben voltak, de a rutinos Hornets-sztárok megoldották a feladatot és a védekezésre nem nagyon maradt erő hazai oldalon, így továbbra is a keleti utolsó helyet foglalja el a társaság. 

A Hawks legjobb dobói: Prince 22/18, Collins 21/6, Schröder 17/3
A Hornets legjobb dobói: Howard 33, Walker 24/18, Williams 17/9

New York Knicks - Philadelphia 76ers 110-118

A negyedik negyedben robbantott a Philly. Sokáig úgy tűnt, hogy megéghet a vendégcsapat és a záró etapnak még nyolcpontos hátránnyal vágott neki Brett Brown alakulata, de aztán a hajrában mégis érvényesíteni tudta a papírformát. Az utolsó öt percre szigorított be igazán a társaság, ezt 20-6-ra nyerte meg, itt elkezdtek beesni a triplák (egymás után négyet is bevágtak Redickék), megvolt a ritmus elöl-hátul, miközben a Knicks elfáradt - ha nehezen is, de végül csak hozták a kötelezőt Embiidék. Egyénileg egyébként ismét többeket ki lehet emelni, az említett Embiid 29 ponttal, 10 lepattanóval és 4 gólpasszal, Ben Simmons egy újabb tripla-duplával (13 pont, 10 lepattanó, 12 gólpassz), Dario Saric (21 pont, 12 lepattanó, 4/8 tripla) és Robert Covington (15 pont, 5/7 tripla) remek kinti dobóformával, JJ Redick pedig 18 ponttal szólt hozzá. Simmons közben elérte az ezer pontot, az ötszáz lepattanót és az ötszáz gólpasszt is, erre újoncként eddig csak Oscar Robertson és Magic Johnson volt képes a liga történetében. 

Nem tud nyerni a New York. Most nagyon közel volt a régóta hiányzó sikerhez a hazai alakulat, de ezúttal az utolsó negyedben jött a minden mérkőzésen menetrend szerint érkező hullámvölgy, így bár izgalmas meccset látott a Madison Square Garden közönsége, győzni ezúttal sem sikerült. Hiába Michael Beasley (24 pont, 13 lepattanó, 7 gólpassz) remek játéka, hiába a harmadik negyedben még meglévő 13 pontos előny, az 50% feletti mezőnymutató, a 26 gólpassz, ez sem bizonyult elégnek, íggy zsinórban kilencedik vereségüket is begyűjtötték. 

A Knicks legjobb dobói: Beasley 24/3, Lee 16/3, Burke 16/3
A 76ers legjobb dobói: Embiid 29/6, Saric 21/12, Redick 18/6

Houston Rockets – Los Angeles Clippers 101-96

A csoportgyőzelem már zsebben. A Pelicans vereségével biztossá vált, hogy a Houston megnyerte a Délnyugati csoportot, és már most egyetlen sikerre vannak a tavalyi 55 győzelmes szezonjuktól. A zsinórban 13. hazai siker nem jött könnyen, mert a Clippers nagyon szívósan védekezett, a Rocketsból három kezdőjátékos (Chris Paul, Tucker és Ariza) is botrányosan dobott, ráadásul kintről szinte semmi veszélyt nem jelentett James Harden sem. A nyögvenyelős támadójátékot viszont megtolta a padról beszállva hét triplát hintő Eric Gordon, illetve a 10 pontig jutó Mbah a Moute, ez a plusz pedig elég is volt ahhoz, hogy a második félidőtől kezdve mindig legyen egy kevés előny. A végjátékban Harden dobott egy nagyon nehéz kettest, megvolt tehát a szokásos MVP-villanása is, így összességében maradéktalanul boldog lehet a listavezető.

A triplákat nem a bírók ütötték ki a gyűrűből. Doc Rivers hatalmas viccnek nevezte a bíráskodást, mivel 23-8 volt a büntetőarány, és szerinte a játékosait büntetlenül ütötték-verték a hazaiak – hozzá kell tenni, hogy a túloldalon is volt reklamálás emiatt, Paul technikait is kapott érte. A nagyobb gond inkább azzal volt, hogy Tobias Harris és Austin Rivers mellé senki más nem nőtt fel pontszerzésben, Lou Williams nem találta a játékát a kezdőben, a padról pedig csak Harrell és Teodoszics szólt hozzá, de közel sem olyan hatékonysággal, mint a másik oldalon Gordonék. A 4/18-as triplamutató pecsételte meg végleg a sorsukat, az utolsó percben sem tudtak betalálni – kalkulálható vereséget szenvedtek, és bár ezzel a playoff-vonal alá kerültek, egyetlen vereségre állnak a 4. helytől, és a játékuk több, mint biztató. Erre szükségük is lesz, mert most back-to-backre utaznak az OKC-hez, akik a fentebb említett 4. helyet birtokolják...

A Rockets legjobb dobói: Harden 24/6, Gordon 23/21, Capela 19.
A Clippers legjobb dobói: Harris 29/9, Rivers 20, Williams 14.

Memphis Grizzlies – Chicago Bulls 110-111

Újonc döntött a végén. A ligautolsó Grizzlies ma mindent megtett azért, hogy győzzön végre, a kezdőötösben mindenki legalább 15 pontot szerzett, Marc Gasol kis híján tripla-duplázott (21 pont, 10 pattanó, 8 gólpassz), a sérülésből visszatérő Tyreke Evans 25 pontja mellé 9 gólpasszt pakolt, erre a duóra építve szépen folyt is a hazaiak támadójátéka. A padról is igyekeztek hozzászólni, ugyanakkor védekezésben sokszor nem álltak a helyzet magaslatán, 15 triplát nyeltek be a Bullstól, és a mindent eldöntő játék is innen jött: az újonc Antonio Blakeney-t tripladobás közben faultolta Evans, Blakeney pedig két büntetőt bedobva kialakította a végeredményt. Gasolnak ugyan volt még egy lövése, de nem célzott pontosan, a Grizzlies pedig beszedte sorozatban 19. vereségét is.

A kispad oldotta meg. A vendégeknél Markkanen nem játszhatott, eléggé kaotikus kezdőötössel futottak neki, ami nem is nagyon működött: LaVine 4/12-es mezőnnyel szedett össze 20 pontot, a többiek pedig inkább a védekezésben jobbak, ami ezen a meccsen nem volt faktor, így nem meglepő, hogy a negyedik negyedben is inkább a cseresorban bízott Fred Hoiberg. A második vonal pedig meghálálta ezt, Portis és Valentine vezetésével 63 pontot szereztek, és a győztes büntetőket is egy cserejátékos tette a helyére. A Bulls szezonjának már rég vége, a tankolásban sokkal jobb helyzetbe már nem kerülhetnek, így legalább a becsületüket mentik.    

A Grizzlies legjobb dobói: Evans 25/15, Gasol 21/6, Martin 16/3.
A Bulls legjobb dobói: LaVine 20/6, Portis 17/9, Valentine 15/15.

San Antonio Spurs – New Orleans Pelicans 98-93

A Pelicans rossz napja. Néhány órával a meccs előtt elhunyt a New Orleans tulajdonosa, Tom Benson, és a ki-ki összecsapás sem úgy alakult számukra, ahogyan gondolták. Bár az első negyedben összeszedett 11 pontos hátrányt majdnem eltüntették a nagyszünetre, a harmadik negyedben Anthony Davis faultgondokba keveredett, és úgy tűnt, hogy Holiday-en és Clarkon kívül nem sok veszélyt jelentő Pelicans összeesett. A negyedik negyedben aztán visszajött Davis, felzárkóztak a vendégek, de 91-90-es állásnál sztárjuk kipontozódott, a végjátékot pedig már lehozta a rutinos Spurs – a Rockets ellen lehet javítani két nap múlva. 

Manu Ginobili és az a bizonyos rutin. A Spurs nem tudott fölénybe kerülni a meccsen, Aldridge inkább a téglákat dobálta, a Mills-Green hátvédpár 4/23-mal "segített" neki, így nagy szükség volt Dejounte Murray-re, akiben volt pont, és 12 pattanót is lekapott 4 szerzett labda mellett. Ez azonban semmire nem lett volna elég, ha a padról nem jönnek pontok az ezúttal meglepően keveset játszó veteránoktól, illetve ha Manu Ginobili nem kap elő pár trükköt a tarsolyából – a harmadik negyedben ő volt a ludas Davis kiültetésében, előbb támadót harcolt ki rajta, majd labdavezetés közben állt meg, és az érkező Davis feldöntötte. Az első esetnél a vezetőedző Gentry, a másodiknál Davis kapott pluszban technikait, az ezután megszerzett előnyt pedig nagy nehézségek árán sikerült megtartani a végjátékban. A San Antonio ezzel visszajött a nyolcadik helyre, és rögtön feljebb is kapaszkodhat, ha a következő mérkőzésen legyőzi a Timberwolvest. 

A Spurs legjobb dobói: Aldridge 25, Murray 18/3, Ginobili 11/3.
A Pelicans legjobb dobói: Holiday 24/6, Davis 21, Clark 16/6.

Denver Nuggets – Detroit Pistons 120-113

Majdnem elszórakozta a Nuggets. Az első félidőben 14 pontos előnyt szereztek a denveriek, a harmadik negyed egy pontján pedig 26 is volt közte – Nikola Jokics oktatófilmet vetített Andre Drummondnak, idei 8. tripla-dupláját jegyezte, a pálya minden pontján zseniális volt (23 pont, 12 pattanó, 10 gólpassz, 3-3 szerzett labda és blokk), mellette pedig a Murray-Barton-Millsap-Harris kvartett is jó százalékkal dobott. Kellett is, mert a Pistons a harmadik negyedben elkezdte a faragni a hátrányt, amibe annyira belejöttek, hogy öt pontra felkapaszkodtak. Ennél közelebb nem sikerült jönniük, így a Nuggets végül behúzta a kötelező győzelmet – most jön a következő, Memphisbe látogatnak, ahol egy hosszabb idegenbeli túrát kezdenek. 

Csak a szokásos. Nagy hátrányba került a Detroit, hiába parádézott Griffin (26 pont, 5 tripla, 9 gólpassz) és tett meg mindent Drummond (21 pont, 17 pattanó, 3 blokk), a kezdőben rajtuk kívül a balesete után visszatérő Reggie Bullockban volt pont. Nagyon kellett plusz tűzerő, ami meg is érkezett Dwight Buycks személyében, aki 22 pontot szórt, és a veterán Tolliver is bevert három triplát – összességében azonban ez is csak arra volt elég, hogy elfogadható méretűvé tegyék a vereséget. Zsinórban 11. idegenbeli meccsét is bukta a Detroit, és ez a széria valószínűleg nem szakad meg, mivel most mennek tovább Portlandbe...

A Nuggets legjobb dobói: Murray 26/15, Jokics 23/3, Barton 23/6.
A Pistons legjobb dobói: Griffin 26/15, Buycks 22/3, Drummond 21.

Utah Jazz – Phoenix Suns 116-88

"Túlkompenzált" a Jazz. Jól kezdett a Suns, az első negyed után vezettek is, a hazaiak pedig úgy megijedtek egy vereség rémétől, hogy a hátralévő időben ízekre szedték a vendégeket. Mitchell leoktatta Devin Bookert, Ricky Rubio remekelt (12 pont, 11 gólpassz, 4 szerzett labda), Gobert továbbra is ligaelit szinten játszik elöl-hátul (8/11 mezőnyből, 13 pattanó, 2 blokk), és akkor már csak a mondat végén említjük Inglest, Crowdert és az idei első meccsét játszó Exumot is, akik szintén elérték a 10 pontos határt. A Jazz elképesztő magabiztossággal húzza be a kötelezőket, most éppen zsinórban nyolc sikernél járnak, és meglehet a kilencedik is – a Kings látogat hozzájuk. 

Pofozkodásban élte ki magát a Suns. A vendégek nem kezdtek rosszul, de a második negyedben már beleszaladtak egy közel húszpontos pofonba: Devin Bookert teljesen lebontotta a Rubio vezette Jazz-védekezés, Payton mindössze 17 percet tölthetett pályán, így hiába Josh Jackson és TJ Warren pontos célzása, ismét nem volt egy súlycsoportban ellenfelével a Phoenix. A vendégek frusztrációjukat Rubión vezették le, a harmadik negyedben Jared Dudley flagrant-2-t érően döngölte földbe, majd Marqueese Chriss nyomta vissza, szintén kiállítást érően.

A Jazz legjobb dobói: Mitchell 23/6, Gobert 21, Ingles 17/12.
A Suns legjobb dobói: Warren 19, Jackson 17/3, Booker 12/3.

Portland Trail Blazers – Cleveland Cavaliers 113-105

Elfogyott a Cavaliers. LeBron James megint extrát hozott (35 pont, 15/25 mezőnyből, 14 pattanó, 6 gólpassz, 2 szerzett labda, 3 blokk, és még Jusuf Nurkic-ot is poszterre tette), mellette Green, Korver és Clarkson is jól dobott, ez azonban csak egy szoros meccsre volt elég. A Hill-Hood páros nem találta a ritmust a Lillard-McCollum duó ellen, a kispad pedig Clarksonon kívül nem sokat tudott hozzátenni támadásban. Most jött volna jól akár Tristan Thompson, akár Larry Nance Jr. néhány fontos játékkal, de sajnos egyikőjük sincs bevethető állapotban. A vendégek kénytelenek voltak extra small-ball ötössel kezdeni, amiben James és Jeff Green volt a két magasember, ez ideig-óráig működött is, utána viszont fokozatosan kerültek egyre nagyobb hátrányba – a végén visszajöttek hat pontra, de ez volt számukra a maximum. Bár a Pacers is kikapott, így nem kerültek hátrányba a keleti dobogóért vívott harcban, hátrafelé igencsak figyelniük kell, így túrájuk záró meccsén győzniük kell majd Chicagóban.

Nem jött zavarba a Portland. A meccs első szakaszában okozott némi gondot a Cavs alacsony szerkezete, de amint elkezdődött a rotálás, úgy került felülre az egyébként is nagyszerű formában lévő Trail Blazers. A Lillard-McCollum duó végig jól dolgozott, McCollum pontosabban dobott, Lillard kiosztott 9 gólpasszt, ráadásul játékszervezésben Evan Turner is beszállt (11 pont, 7 pattanó, 5 gólpassz), a Harkless-Aminu páros hozta a jó dobásokat, így azt is elbírták, hogy Nurkic ne élete meccsét játssza. A Portland zsinórban 11. győzelmét aratta, 3 meccses előnyük továbbra is megvan a nyugati 3. helyen, és legközelebb a Pistons ellen is ők az esélyesek. 

A Trail Blazers legjobb dobói: McCollum 29/9, Lillard 24/3, Harkless 17/6.
A Cavaliers legjobb dobói: James 35/3, Korver 19/9, Green 16/3.

A tabella ezen a linken megtekinthető!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus