Spurs-Pelicans rangadó a Sport TV-n

Lesz még Rockets-Clippers és Blazers-Cavaliers derbi is, kilenc találkozóval folytatódik az NBA alapszakasza. 

 

Indiana Pacers - Toronto Raptors 00:00

Két kiváló formában lévő keleti csapat találkozik, igazi rangadónak ígérkezik ez a találkozó. A Pacers sorra hozza a közvetlen riválisok elleni mérkőzéseit, méghozzá nagyszerű védekezéssel, rendszeresen száz pont alatt tartja ellenfeleit, így hazai pályán most is magabiztosan mehet bele a liga egyik "legforróbb" csapata elleni összecsapásba. Pedig a Raptors manapság mindenhol esélyesnek számít, idegenben is verhetetlen már egy ideje Dwane Casey legénysége, amely 16-1-es periódusban van és főleg a könnyed, sok lábon álló támadójátékra alapozhat. Éppen ezért lesz érdekes, hogy mire mennek majd DeRozanék Oladipóék agresszív, hajtós védekezésével szemben, a szoros meccsre pedig újabb indok az, hogy két kiélezett találkozót vívtak eddig egymással a csapatok, 1-1-es végeredménnyel. A sérülések azért módosíthatnak a dolgokon, a hazaiaknál Sabonis hiányzik majd, a vendégeknél pedig Anunoby és Powell nem bevethető. 

Atlanta Hawks - Charlotte Hornets 00:30

Mindkét együttes gyenge formában van és egyik sem igazán szakad meg azért, hogy minél több győzelmet szerezzen már, bár az tény, hogy a Hornets nyilvánvalóan jobb csapat - a vezéregyéniségek javultak mostanában, Howard, Walker, Batum, sőt, Kaminsky is jól játszott legutóbb. A hazaiaknál Kent Bazemore befejezte a szezont és abszolút a fiatalok fejlesztését tekintik fő prioritásnak, akik viszont nem lazsálnak, Taurean Prince például különösen élvezi a megnövekedett felelősséget. Érdekes meccs lehet, de különösebb tétje nincs, a Charlotte sem juthat már a rájátszásba reálisan nézve, Jeremy Lamb játéka kérdéses, míg az Atlantánál az a kérdés, hogy kinek és milyen szerepet szán most Mike Budenholzer. 

New York Knicks - Philadelphia 76ers 00:30

Ez kötelező meccs a Philly számára idegenben is, főleg hogy legutóbb szoros küzdelemben kikapott a Pacerstől, míg a New York jelenleg a liga két leggyengébb formában lévő csapatának egyike - az 1-16-os periódus jól jelzi, hogy milyen állapotban van a társaság. Általában vannak azért jó időszakaik meccseken belül, de egyszerűen képtelenek végig koncentrálni, főleg ami a védekezést illeti, ez pedig aligha fog beleférni a Sixersszel szemben - Joel Embiidékben bőven megvan a potenciál, hogy kihasználják az ellenfél üresjáratait. Blama is lenne, ha nem nyernének a vendégek, hiszen a minél jobb playoff-helyért hajtanak, egy ilyen mélyen lévő ellenfél ellen nem nagyon lehet hibázni. 

Houston Rockets - Los Angeles Clippers 01:00

Izgalmas meccs lehet belőle, mert a Clippers egyáltalán nem leírandó csapat még Houstonban sem és idén egyszer már nyerni is tudott ebben a csarnokban, sőt, 2-1-re vezet a két együttes alapszakasz-párharcában - igaz, legutóbb a Rockets győzött Los Angelesben. A texasiak formáját kár is részletezni, egy 17-es sikerszéria után kikaptak ugyan Paulék, de azóta megint nyertek gyorsan kettőt és otthon folytatnák a sorozatot, de a LAC is parádézik, az utóbbi 16 meccséből 12-t behúzott és csak jó csapatoktól kapott ki közben. Na de most is egy jó, sőt, a mérlegek alapján a legjobb csapat lesz az ellenfél úgy, hogy az előző találkozón azért nem brillírozott a Rivers-legénység, meglátjuk, hogy képes lesz-e limitálni az ellenállhatatlan ligaelsőt - a hazaiaknál még mindig sérült Ryan Anderson és Clint Capela sem 100%-os, de ő valószínűleg azért ott lesz a pályán. 

Memphis Grizzlies - Chicago Bulls 01:00

Nyolc napja találkoztak a felek Chicagóban, akkor 119-110-re nyerni tudott a Bulls és nagy csodák azóta se történtek: a Grizzlies sorozatban 18 vereségnél tart már, míg a Chicago két vereség mellett közben az Atlantát is legyőzte. A vendégeknél viszont nem lesz ott Lauri Markkanen, ő hiányozhat, de ha össze tudják szedni a védekezésüket és a LaVine-Dunn kettős jó napot fog ki, pláne ha még mondjuk Portis is hozzá tud tenni, akkor idegenben is jó esélyeik lehetnek - legalábbis manapság nincs olyan indok, amely szerint ez a Grizzlies bárhol, bármilyen meccsen esélyes legyen...

San Antonio Spurs - New Orleans Pelicans 01:30 (TV: Sport 1 - ÉLŐ)

Kiváló ki-ki meccsnek ígérkezik előzetesen, hiszen mindkét együttesnek nagyon kapaszkodnia kell: a Spurs jelen pillanatban nem tagja a playoff-mezőnynek, míg a Pelicans két vereség után nagy nehezen húzott be egy kötelezőt és csak másfél meccsel előzi meg mostani ellenfelét. A San Antonio nagyon nehéz időszaát éli, de legutóbb 72 ponton tartotta az Orlandót és arra a védekezés most is szüksége lesz, ha meg akarja állítani a támadásban abszolút ligaelit Pelicanst - Anthony Davis, Jrue Holiday és Rajon Rondo is remek formában van, bárkit képesek szétfutni. Nyilván fontos lesz, hogy ki fog esetleg hiányozni, de a New Orleansnál papíron mindenki bevethető DeMarcus Cousinst leszámítva, míg a Spursnél Kawhi Leonard az előzetes hírekkel ellentétben mégsem tér most vissza, másról viszont nincs szó, hogy kihagyná a találkozót. 

Denver Nuggets - Detroit Pistons 02:00

A Nuggets lépéshátrányba került a nyugati playoff-harcban, így most nincs más hátra, mint előre, ezt a meccset kérdés nélkül hoznia kell, ha akar még valamit ettől a szezontól - persze a Pistons is kaparna a keleti rájátszásért, de Drummondéknak azért komolyabb a hátrányuk. Érdekes lesz a magasemberek párharca, Millsap és Jokics Griffin és Drummond ellen, itt sok minden eldőlhet, de támadópotenciálban, tűzerőben mindenképpen jóval előrébb tart a Denver, hazai pályán különösen meggyőző az együttes, ráadásul egy nagyon komoly idegenbeli túra következik Bartonék számára, arra is jó lenne sikerrel hangolni. 

Utah Jazz - Phoenix Suns 02:00

Itt egyértelműek az erőviszonyok, a Jazz a liga egyik legjobb formában lévő csapata, méghozzá most már lassan hónapok óta, ennek köszönhetően ott van a rájátszás kapujában és az ilyen hazai meccseket magabiztosan hozza is - most éppen sorozatban hét győzelemből érkezik a gárda, ráadásul az NBA egyik, ha nem a legkeményebb védekezést produkálja jelenleg. A Suns ehhez nem igazán érhet fel, képesek ugyan sok pontot szerezni Bookerék, de egyrészt borzasztó formában vannak, másrészt ilyen szintű ellenfél ellen elég kevésnek tűnik, amijük van, így hatalmas meglepetés lenne, ha nyerni tudnának. Különösebb sérültek egyik oldalon sincsenek, ha komolyan veszi az összecsapást a Utah, akkor nem lehet kérdéses a hazai győzelem. 

Portland Trail Blazers - Cleveland Cavaliers 03:00

Ez is rangadónak számít, de jelen állás szerint bravúr lenne a Cavstől, ha nyerni tudna Portlandben, hiszen LeBron Jamesék továbbra is képtelenek igazán belendülni, jó pár sérültjük van (Love, Thompson és Osman továbbra is sérült, igaz, Hood és Nance lehet, hogy játszhat) és főleg magas posztokon állnak gyengén. Ezt kihasználhatja a Blazers Jusuf Nurkic révén, de egyébként is érdekes lesz látni, hogy a védekezésben sem túl erős Cleveland mihez kezd majd a Lillard-McCollum kettőssel, hiszen ez a Portland zsinórban tíz győzelem után, ellenállhatatlan formában fogadhatja ellenfelét - többek között a Golden State is elvérzett itt, abszolút favorit Terry Stotts sérülés nélküli csapata. 

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus