Summer League: A Portland nyert, McDaniels az MVP

Pont a döntőre fogytak el a Lakers húzóemberei, a rutinosabb Blazers végig vezetve nyerte a Las Vegas-i nyári liga fináléját.

 

Los Angeles Lakers - Portland Trail Blazers 73-91

Nem volt kérdés, sima győzelmet aratott a Portland, amely már az első negyedet 12 ponttal nyerte, a nagyszünetben 17-tel, a harmadik játékrész végén pedig kereken hússzal járt előrébb - egy pillanatig sem volt hátrányban, magabiztosan nyert. A Lakersnél pont a döntőre fogytak el az eddigi húzóemberek, a meccsek óta remeklő idei második körös Svi Mykhailiuk megállt tíz pontnál és 3/10-es mezőnymutatónál, az egész nyári liga talán legjobb, legstabilabb játékosa, Josh Hart számára pedig szinte bedeszkázták a gyűrűt (12 pont, 3/12 mezőnyből, 0/6 tripla), sőt, frusztráltságában ki is állíttatta magát. Az idei első körös Mo Wagner nem játszott, a második körben húzott Isaac Bonga pont nélkül zárta nyolc percét és az is beszédes, hogy a Hart-Mykhailiuk kettősön kívül csak Jeff Ayres érte el a tíz egységet - a 40% alatti mezőnymutató és főleg a 3/21 tripla nem férhetett bele.

Egyénileg egyébként a Blazersnél sem emelkedett ki igazán senki, de csapatszinten sokkal pontosabb volt a gárda, a mindössze tíz eladott labda, a 49,4%-os mezőnymutató és a 34,8%-os triplázás is teljesen rendben van, főleg a Los Angeleshez viszonyítva. Tegyük hozzá rögtön, hogy a Portland továbbra is a legrutinosabb csapat ebben a nyári ligában, nem véletlenül tudott nyerni, a kezdőcsapatukban négy korábbi első körös (Caleb Swanigan, Wade Baldwin, Zach Collins és John Jenkins), már NBA-tapasztalattal rendelkező játékos és egy korábbi második körös (Jake Layman), szintén NBA-rutinnal bíró kosárlabdázó kapott helyet, míg az idei első körös Anfernee Simons (16 perc, 7 pont) és a második körös Gary Trent Jr. (22 perc, 10 pont, 7 lepattanó) a kispadról érkezhetett. Az együttes legjobb dobója és egyben a döntő MVP-je 17 pontal egyébként a szintén jól ismert KJ McDaniels lett, így az idei Las Vegas-i nyári liga bajnoki címét a Portland Trail Blazers szrezte meg.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus