Summer League: Már az elődöntők jönnek

Már a legjobb négy közé jutás volt a tét ma hajnalban a Las Vegas-i nyári ligában, nézzük, hogy mi történt. 

 

Los Angeles Lakers - Detroit Pistons 101-78

Nagyon hamar eldöntötte ezt a meccset a Lakers, az arany-lilák 33-14-re nyerték az első negyedet és komolyabban utána sem inogtak meg, sima győzelemmel jutottak be a nyári liga elődöntőjébe. Egyénileg leginkább két játékost lehet tőlük kiemelni, a már hagyományosan remeklő Josh Hart (18 pont, 6/12 mezőnyből, 4 gólpassz) és az idei második körös Svi Mykhailiuk (19 pont, 7/15 mezőnyből, 2/5 tripla) volt leginkább elemében, de rajtuk kívül még hárman elérték a tízpontos határt, Jeff Ayres dupla-duplát szállított, igaz, a másik draftolt újonc, Isaac Bonga csak öt percet, a harmadik, Mo Wagner pedig egyáltalán nem játszott. A Pistonsnál Luke Kennard és az idei 2/8-as Khyri Thoams hiányzott a fontosabb játékosok közül és hiába dobott 22 pontot Henry Ellenson (4 lepatanó, 5 gólpassz), valamint 21-et a draftolatlan újonc Zach Lofton, ez kevésnek bizonyult - a szintén idén draftolt Bruce Brown Jr. ezúttal nagyon nem találta a dobását (11 pont, 3/17 mezőnyből), bár így is próbálta magát hasznossá tenni (6 lepattanó, 4 gólpassz, 3 labdaszerzés). 

Cleveland Cavaliers - Toronto Raptors 82-68

Ezen a meccsen a harmadik negyed döntött, ott teljesen összeomlott és 21-4-re (!) kapott ki a Raptors, innentől nem volt miről beszélni, pedig a nagyszünetben még a kanadai csapat járt előrébb. A Cavs sem játszott igazán jól, de az idei 1/8-as Collin Sexton (18 pont, 6 gólpassz), valamint a már 29 éves John Holland (23 pont, 4/7 tripla) kellő alapot adott a csapatnak úgy is, hogy sem Cedi Osman, sem Ante Zizic nem lépett pályára, Scoochie Smith és a draftolatlan újonc Billy Preston is elérte a tíz pontot, a záró etapban pedig már lemenedzselték a helyzetet. A mezőnyből csak 30%-kal célzó Torontónál OG Anunoby nem került parkettra, a gárda legjobbja pedig a tavalyi draftolatlan Chris Boucher (18 pont, 8 lepattanó, 4 blokk) volt, mellette Alfonzo McKinnie, Malachi Richardson és Giddy Potts érte el a tízpontos határt, de mindegyikük gyenge dobószázalékkal zárt. A Cavs így holnap hajnalban a Lakersszel találkozik majd a döntőbe jutásért. 

Portland Trail Blazers - Boston Celtics 95-80

Az első és az utolsó negyedben tudott igazán ellenfele fölé nőni a Blazers, amely jóval pontosabban célzott, kevesebb labdát adott el és a lepattanózást is simán nyerte, így összességében magabiztos győzelemmel lépett a legjobb négy közé. Az együttesből most a 2012-es első körös John Jenkins lógott ki felfelé, 25 pontot szórt 9/12-es mezőnymutatóval, mellette dupla-duplával jelentkezett Wade Baldwin IV (14 pont, 10 gólpassz) és kifejezetten jó volt a tavalyi első körös Zach Collins is (11 pont, 8 lepattanó, 3 blokk) - nem játszott viszont extrát  a nyári liga folyamán többször remeklő idei második körös Gary Trent Jr., ő és az 1/24-es Anfernee Simons is 8-8 pontot tett a közösbe. A Bostonnál nem lépett pályára Jabari Bird, Semi Ojeleye és az idén draftolt Robert Williams, így Trey Davis (19 pont, 7/15 mezőnyből), Hassan Martin (16 pont, 9 lepattanó), valamint Guerschon Yabusele (16 pont, 4/7 tripla) próbálta húzni az együttest, de ezúttal fejet kellett hajtaniuk a jobban játszó Blazers előtt. 

Memphis Grizzlies - Philadelphia 76ers 82-73

A tizenegy ponttal megnyert első negyed után igyekezett kézben tartani a meccset a Memphis és bár a záró etapra kissé leeresztett a társaság, ez végül sikerült is, nem forgott különösebb veszélyben a sikerük. Egyénileg a 21 pontig és remek mezőnymutatóig jutó draftolatlan újonc, Brandon Goodwinról kell mindenképpen megemlékeznünk, de jók voltak a draftolt elsőévesek is: az 1/4-es Jaren Jackson Jr. 14 ponttal, 8 lepattanóval és 4 blokkal jelentkezett, a második körös Jevon Carter pedig 11 pontot, 4 gólpasszt és 3/5 triplát írt fel statisztikai lapjára. Említsük még meg a 15 pontos, 7 gólpasszos tavalyi draftolatlan Kobi Simmons játékát, aztán térjünk át a Phillyre, ahol megint Furkan Korkmaz lógott ki felfelé 18 pontjával, rajta kívül csak Demetrius Jackson és Askia Booker érte el a tízet, de összességében ők is gyengén dobtak. Az idei 1/16-os Zhaire Smith ezúttal sem volt veszélyes a gyűrűre (5 pont, 2/8 mezőnyből, 4-4 lepattanó és gólpassz), az 1/26-os Landry Shamet pedig nem lépett pályára. Így a Lakers-Cavs csata győztese értelemszerűen a Portland-Memphis meccs győztesével vívhatja majd a döntőt. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus