Vége: újabb söpréssel jutott nagydöntőbe a Warriors

Vesztett meccs nélkül jutott el a fináléig a GSW - Curry 36 pontot dobott - vége a Spurs szezonjának. 

Negyedszer sem tudta megállítani a Golden State-et a San Antonio az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) nyugati döntőjében, így Steph Curryék három söpréssel, veretlenül jutottak el a fináléig.

Visszajátszás c. videós rovatunk itt elérhető!

A mérkőzés rövid videós összefoglalója ide kattintva megtekinthető!

San Antonio Spurs - Golden State Warriors 115-129

Veretlenül a döntőben. Harmadik párharcát is söpréssel húzta be a Warriors, a Portland és a Utah után a San Antonio sem tudott meccset fogni az alapszakasz győztesével szemben - persze mindenképpen hozzá kell tennünk, hogy a texasiak két meghatározó játékosuk nélkül játszották végig ezt a sorozatot. A vendégek ezzel nem nagyon törődtek, Steph Curry már az első negyedben "a tárgyra tért" és vezérletével tíz pont feletti előnyt épített ki a gárda, ezt pedig már nem is adta ki a kezéből - Curry végül 36 pontig (14/24 mezőnyből) jutott, Kevin Durant is beszórt 29-et (10/13 mezőnyből, 12 lepattanó), a Golden State pedig különösebb probléma nélkül zárta le a párharcot. Így a vártnál sokkal előbb és sokkal simábban lett Nyugat bajnoka sorozatban harmadszor is a GSW, most pedig várja, hogy vajon csodát tesz-e Keleten a Boston, vagy következik a harmadik felvonás a Clevelanddel szemben. 

Felemelt fejjel búcsúzott a Spurs. Tony Parker, Kawhi Leonard és David Lee nélkül nem lehetett sok esélye a hazai alakulatnak, de a játékosok nem feltartott kezekkel léptek pályára - harcoltak becsülettel minden labdáért, minden védekezés során. Ez a teljesítmény még Gregg Popovich-ot is tapsolásra, mosolygásra késztette néha, a közönség pedig a hajrában hosszú ideig felállva éltette Manu Ginobilit - az argentin klasszis lehet, hogy utolsó NBA-meccsét játszotta és talán ezért, talán másért, mindenesetre Popovich a kezdőbe jelölte. A hátvéd 15 ponttal és 7 gólpasszal hálálta meg ezt a lehetőséget, a padról beszálló Anderson is villogott, de Simmonst is dicséret illeti, ellentétben a mindössze nyolc pontig jutó Aldridge-dzsel... A Spurs szezonja így véget ért, sajnos a sérülések miatt nem tudtuk meg, hogy pontosan mire is képes ez a csapat. 

A Spurs legjobb dobói: Anderson 20/3, Ginobili 15/3, Mills 14/9, Gasol 14
A Warriors legjobb dobói: Curry 36/15, Durant 29/6, Green 16/6

A párharc végeredménye: 4-0 a Warriors javára.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus