Blake Griffin (is) kiszállt a rájátszásra

A Los Angeles Clippers erőcsatára, Blake Griffin combizomsérülése miatt befejezte az idei rájátszást, Chris Paul kezét pedig megműtötték, ő legalább 4-6 hetet lesz kénytelen pihenni.

Marc Stein (ESPN) jelentette először, hogy bal combizomsérülése miatt befejezte az idei PO-ot a Los Angeles Clippers erőcsatára, Blake Griffin.

Ma hajnalban Doc Rivers elnök és vezetőedző még csak annyit mondott, hogy nem néz ki túl jól Griffin újabb combsérülése, és hogy 50-50, hogy játszhat-e a Portland TrailBlazers elleni ötödik meccsen - eldőlt, hogy nemcsak ezen, hanem a többi mérkőzésen sem tudják Griffint bevetni, bármeddig is húzódik a Clippers számára a PO.

Griffin karácsonytól kezdve egészen az alapszakasz majdnem legvégéig parkolópályán volt, méghozzá ugyanezzel a sérüléssel - elképzelhető, hogy túl hamar próbálták újra bevetni, már a szezon közben sem gyógyult úgy a combja, ahogyan azzal eredetileg számoltak.

A Clippers azt is bejelentette, hogy Chris Paul kezét megműtötték, ő határozatlan ideig nem léphet pályára, de a hírek szerint 4-6 hetes kihagyásra kényszerül, tehát gyakorlatilag ő is kiszállt erre az idényre - erre már akkor lehetett számítani, mikor reggel napvilágra került, hogy kézközépcsonttörést szenvedett.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus