Hírmorzsák 2014-07-03

Harmadik napjához érkezett a szabadügynökpiac, ezúttal is egész nap követjük majd az eseményeket!

FRISSÍTVE (22:35): Marc Stein (ESPN) jelentette, hogy Dirk Nowitzki és a Dallas Mavericks három éves szerződést kötöttek. Összeget egyelőre nem tudni, Stein forrásai szerint 30 millió dollár környékén lehet összesen a német által zsebre rakott összeg.

FRISSÍTVE (22:15): Marc Stein (ESPN) forrásai szerint a Miami Heat próbál olyan, realisztikusan elérhető célpontokra rámenni, akik segíthetnek nekik abban, hogy LeBron Jamest maradásra bírják. Stein úgy tudja, hogy az egyik ilyen Anthony Morrow, akiért az Oklahoma City Thunderrel küzd jelen állás szerint a floridai alakulat.

FRISSÍTVE (21:30): A RealGM információi szerint az Atlanta Hawks 3 évre 12 millió dollárért leigazolta Thabo Sefoloshát.

Közben Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) úgy tudja, hogy Luol Denget nagyon is érdekli az a lehetőség, hogy sign-and-trade keretein belül a Los Angeles Clippershez kerüljön. Az angol kiscsatár ma találkozik Doc Riversszel.

FRISSÍTVE (21:23): Ramona Shelburne (ESPN Los Angeles) forrásai szerint Kobe Bryant elkéshet Carmelo Anthony Los Angeles Lakersnél tett látogatásáról, mivel azt előrébb hozták, hogy a sztár még ma találkozni tudjon LA-ben a New York Knicksszel is. Ha Bryant lekési a meetinget, akkor is találkozni fog Anthonyval, csak később, külön.

Frank Isola (New York Daily News) értesülései szerint a Knicks azt reméli, ma este szóba megállapodhatnak Melóval, ám az egyik forrás szerint erre nincs sok esély. Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) úgy tudja a Melóhoz közelálló forrásokból, hogy a sztár a hétvégét LA-ben tölti, és ezt követően hozza meg döntését, eligazol-e valahova, vagy marad a New Yorknál.

KC Johnson (Chicago Tribune) úgy tudja, hogy Melo és Chicago Bulls nem sokat beszélgettek kedden konkrét összegről, csak a szokásos hangzott el: "ha elkötelezed magad hozzánk, mi meg fogjuk tenni a szükséges financiális lépéseket".

FRISSÍTVE (20:20): Marc Berman (New York Post) információi szerint a Chicago Bulls kedden 16 milliós éves fizetést ajánlott Carmelo Anthonynak, amikor a kiscsatár a Bullsnál járt beszélgetésen.

Michael Lee (Washington Post) úgy tudja, hogy Trevor Ariza azt mondta ügynökének, Rob Pelinkának, hogy próbáljon meg megegyezni a Washington Wizards-dzal, mielőtt a többi csapat érdeklődését felmérnék. A fővárosi alakulat is hasonlóképpen koncentrál a játékosra, addig semmilyen más szabadügynököt nem keresnek meg, amíg Ariza ügyét meg nem oldják. Chris Broussard (ESPN) szerint azért van B terve a gárdának: Luol Deng.

A Los Angeles Clippers már keresi új csereirányítóját - Chris Herring (The Wall Street Journal) értesülései szerint Toure Murry iránt nagyon is érdeklődik az együttes, Broderick Turner (Los Angeles Times) forrásai szerint pedig Jordan Farmarral is beszélgettek már Doc Riversék.

FRISSÍTVE (20:00): Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) úgy értesült a csapatoktól és a játékosügynököktől, hogy pár kivételtől eltekintve mindenki arra vár, mit lép a Miami Heat hármasa, LeBron James, Dwyane Wade és Chris Bosh, valamint a New York Knicks sztárja, Carmelo Anthony, a többi dominó utánuk fog ledőlni.

Chris Broussard (ESPN) forrásai szerint ma találkozik Anthony a New York Knicksszel Los Angelesben, azt követően, hogy a Los Angeles Lakersnél tesz majd látogatást.

Sean Deveney (Sporting News) úgy tudja, hogy a Phoenix Sunsnak esze ágában sincs elcserélni Goran Dragicot, a csapat és a játékos is a hosszútávú közös folytatásban hisznek továbbra is.

Chris Haynes (CSNNW) információi szerint a Portland TrailBlazers puhatolózó beszélgetéseket kezdeményezett Steve Blake-kel, aki állítólag nagyon szívesen térne vissza az oregoni együtteshez.

 

FRISSÍTVE (17:45): Brad Turner (Los Angeles Times) robbantotta a hírt, hogy a Sacramento Kings 3 évre 16 millió dollárért megegyezett Darren Collisonnel.

FRISSÍTVE (17:10): Marc Stein (ESPN) információi szerint az Indiana Pacers nagyon próbálkozik, most a Phoenix Sunsszal egy olyan cserét próbálnak meg összehozni, amelybe harmadik csapatként bevonnák a Boston Celticset is, és Rajon Rondót szeretnék megszerezni.

Közben a Hoopshype forrásai szerint a Sacramento Kings és Darren Collison már a szerződésről tárgyalnak - mint ismeretes, a kaliforniai együttes kezdő iránytót keres, akik inkább a társak kiszolgálásában jeleskedik, nem úgy, mint a korlátozott szabadügynök Isaiah Thomas, aki inkább a pontszerzéssel van elfoglalva.

Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) hajnalban már írta twitteren, hogy a Cleveland Cavaliers úgy gondolja, a Utah Jazz minden ajánlatot tartani fog Gordon Haywardért, és ezért könnyen lehet, hogy nem ajánlanak szerződést a swingmannek, Sam Amick (USA Today) pedig meg is erősítette ezeket a hírek. A Cavsnek állítólag tetszik Hayward, de nem akarják fölöslegesen lekötni a capspace-üket, amíg a Utah gondolkodna azon, mit csináljon játékosával - akár három napig is tehetik ezt, márpedig addig a Cleveland sapkáját nyomná Hayward fizetése.

FRISSÍTVE (16:35): Marc Stein (ESPN) jelentette, hogy az Indiana Pacers szeretne irányító poszton erősíteni, megkeresték a Phoenix Sunsot Goran Dragic miatt, de a két csapat nem tudta hol elkezdeni a tárgyalásokat, nincs olyan értéke a Pacersnek cserébe, amiért megválnának az arizonaiak a szlovén hátvédtől. Stein szerint úgy gondolkodnak Indianában, hogy Dragicot és Eric Bledsoe-t együtt nem engedheti meg magának a Phoenix. Larry Bird, a Pacers elnöke még a nyár elején nyilatkozta azt George Hill-lel, a jelenlegi kezdő egyessel kapcsolatban, hogy sosem lehet tudni, mit hoz a jövő, mát itt borítékolható volt, hogy változtatni akarnak.

A New Orleans Pelicans cáfolta azokat az Alex Kennedy (Basketball Insiders) által lehozottakat, miszerint nagyon aktívak lennének a cserepiacon, és gyakorlatilag mindenki vihető lenne. Steve Kyler (Basketball Insiders) szerint a Pelicans azt nem tagadja, hogy Eric Gordonról és Austin Riversről több együttessel is tárgyalnak, ám nincs szándékukban Tyreke Evanst, Ryan Andersont, Jrue Holiday és főleg Anthony Davist mozdítani.

 

FRISSÍTVE (14:15): Sam Amico (FOX Sports Ohio) értesülései szerint Chris Bosh egyáltalán nem lesz annyira diszkont, amennyire számoltak vele az első híradások alapján, ugyanis Amico úgy tudja, 5 évre 90 millió dollárt szeretne a magasember. Bosh a hírek szerint tárgyalásban áll a Miami Heattel, de megállapodás még nincs közte és a csapat között.

Szintén Amico hozta a hírt, hogy bár a Cleveland Cavaliers nem árulja aktívan Dion Waiterst, egy dobóhátvéd közeli forrás azt mondta, hogy Waiters úgy gondolja, elég jó esély van arra, hogy el fogják cserélni a szezon kezdete előtt.

Az Oklahoma City Thunder közben pótolta, illetve próbálta a visszavonuló Derek Fishert, ugyanis a veterán minimumért leigazolták a Kínából egy év után visszatérő Sebastian Telfairt.

A CBS Sports információi szerint Mike Miller a következő 1-2 napban dönteni fog, hol folytatja pályafutását, de ez valószínűleg nem a Memphis Grizzliesnél lesz, amennyiben a csapat nem emel szignifikánsan eddigi ajánlatán. Az újság forrásai szerint a Memphis eddig sem évben, sem összegben nem ajánlott olyan szerződést, amelyet több más csapat is megtett már Miller esetében. A forrás azt is hozzátette, hogy szeretne Memphisben maradni a kosaras, ha hasonlóak a feltételek, mint máshol, de egyelőre nem hasonlóak.

Chris Broussard (ESPN) jelentette, hogy a Brooklyn Netset nem igazán érdeklik azok a játékosok (Reggie Bullock, Jared Dudley, Matt Barnes), akiket a Los Angeles Clippers ajánlott nekik Paul Pierce-ért cserébe egy sign-and-trade esetén.

Jamal Crawford neve is szóba került már a Clippersnél a cserékkel kapcsolatban, a játékos ügynöke pedig Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) elmondta, ügyfele jövő nyáron szerződéshosszabbítást szeretne, akár marad a Los Angeles-ieknél, akár nem. A Clippers állítólag a Cleveland Cavsszel próbált meg sign-and-trade-t összehozni Crawford segítségével Luol Deng és Spencer Hawes esetében.

Ramona Shelburne (ESPN Los Angeles) twitteren jelezte, hogy Kobe Bryant tegnap este visszautazott Los Angelesbe Európából, megszakította nyaralását, hogy ott lehessen a Carmelo Anthonyval esedékes találkozón.

Zach Lowe-nak (Grantland) több forrás egybehangzóan azt állította, hogy Greg Monroe közölte a Detroit Pistonsszal, hogy alá fogja írni a QO-t egy évre, amennyiben Josh Smith továbbra is az autóvárosiaknál marad. Monroe "sleppje" cáfolta a hírt, Lowe pedig úgy gondolja, ezt csak üres fenyegetés, ugyanis a korlátozott szabadügynököknek ez az egyetlen igazi ütőlap a kezében - így ugyanis korlátozások nélkül, bárhová szabadon igazolhatna jövő nyáron.

Monroe és Thabo Sefolosha tegnap a Verizon Centerben jártak, de Marc J. Spears (Yahoo Sports) úgy tudja, hogy a svájci dobóhátvédnek nem ajánlott szerződést a Washington Wizards. Sefolosha iránt érdeklődik a Miami Heat is a RealGM szerint, de kontraktusig ott sem jutottak a felek egyelőre.

Szintén a Pistonshoz tartozik, hogy John Reid (The Times Picayune) értesülései szerint Jodie Meeks és Cartier Martin leigazolása után már nem érdeklődnek Anthony Morrow iránt. Reid úgy tudja, hogy a Chicago Bulls és az Oklahoma City Thunder van még képben a triplaspecialistánál, de a New Orleans Pelicans is szeretne vele szerződést kötni.

Alex Kennedy (Basketball Insiders) információi szerint a Philadelphia Sixers is érdeklődik Kent Bazemore iránt, de nincsenek egyedül - Kennedy úgy tudja, hogy az Atlanta Hawks, a San Antonio Spurs, a Phoenix Suns, a Dallas Mavericks, a Boston Celtics, a Los Angeles Lakers és a Utah Jazz is jelezte, le akarják igazolni a hátvédet.

Jared Zwerling (Bleacher Report) forrásai szerint a Minnesota Timberwolves Kris Humphriest szeretné megszerezni egy évre.

A Houston Rockets GM-je, Daryl Morey egyszerűen és világosan magyarázta azt a kérdést, amely azt firtatta, miért Jeremy Lin 7-es mezszámával tették ki Carmelo Anthonyt a Toyota Center egyik falára. A szakember szerint a lényeg az, hogy ha Melo a Rockets játékosa lesz, Ömer Asiknek és Linnek menniük kell. Ez egyszerű matematika, semmi személyes nincs benne Morey elmondása szerint.

 

FRISSÍTVE (10:40): A Toronto Raptors és Kyle Lowry megegyeztek egymással, az irányító 4 évre 48 millió dollárért elkötelezte magát a kanadai klubhoz. Érdeklődött a játékmester iránt a Houston Rockets és a Miami Heat is, ezért benne volt, hogy egy ötödik évet is hozzácsap majd a Raptors az ajánlathoz, ám végül erre nem került sor, sőt, Lowrynak kilépési lehetősége lesz a harmadik év után. Az irányító azt nyilatkozta, számára Toronto a megfelelő hely.

Még egy aláírás volt hajnalban: a San Antonio Spurs 3 évre összesen 12 millió dollárért megtartotta ausztrál hátvédjét, Patty Millst. Mint ismeretes, Mills vállát műteni kell, ezért csak február környékén léphet újra pályára, de úgy látszik, idei teljesítményével meggyőzte a Spurs vezetőségét, lehet vele hosszútávon számolni.

Chris Broussard (ESPN) értesülései szerint LeBron James, Chris Bosh és Dwyane Wade nincsenek közös nevezőn azzal kapcsolatban, hogy maradnak vagy mennek-e a Miami Heattől. A hírek szerint a múlt heti, szerdai találkozójuk után annyi biztos csak, hogy utóbbi kettő maradni akar, James viszont nem biztos ebben, csak hogy maximum szerződést szeretne magának, de állítólag nem is kérte a másik kettőt sem arra, hogy lépjenek ki szerződésükből, sem arra, hogy ha ezt megteszik, akkor kevesebb pénzért írjanak alá. A forrás szerint egyelőre semmi sem biztos, sem James maradása, sem távozása.

A Los Angeles Clippers felvette a kapcsolatot a Brooklyn Nets-cel egy Paul Pierce-t érintő sign-and-trade miatt. Az nyílt titok, hogy a kiscsatár szívesen játszana újra Doc Rivers irányítása alatt, ám egyelőre biztosan nem lesz megegyezés, amíg a Clippersnél van remény LeBron James vagy Carmelo Anthony megszerzésére.

Szintén a Clippershez tartozik, hogy Arash Markazi (ESPN Los Angeles) forrásai szerint tárgyalnak már Ed Davisszel is, aki nagyon jól jönne számukra DeAndre Jordan és Blake Griffin mögé.

Ha már szóba került Carmelo Anthony, akkor folytassuk vele: a kiscsatárnak tegnap hat órás meetingje volt a Houston Rockets-cel, amelyen elmondta, nagyon nehéz lenne számára otthagyni New Yorkot, de a legfontosabb szempont számára a győzelem. Külön beszélt 10 percet James Hardennel és Dwight Howarddal is - utóbbitól azt kérdezte, miért választotta tavaly a Rocketset, majd az rámutatott a város, a szurkolók, az edzői stáb és a menedzsment támogatására. Kevin McHale vezetőedzőtől a támadójátékkal kapcsolatban kérdezett. Találkozott ezt követően a Dallas Mavericksszel is, de az az összejövetel mindössze két órán át tartott.

Howardot kérdezték a Melóval történő ebéd után, hogy mi lesz Chandler Parsons sorsa, marad-e az együttesnél, mire a center nagyon határozottan azt felelte, hogy szerinte ez nem is kérdés.

Vissza Los Angelesbe, most már a Lakershez: Mike Bresnahan (Los Angeles Times) információi szerint ha az aranysárga-liláknak sikerül leigazolnia Anthonyt - ma találkoznak vele -, akkor jó esélyük van Pau Gasol megtartására is, ebben az esetben ugyanis a spanyol magasember komolyan gondolkodna azon, hogy hosszabbítson csapatával. Annyi biztos, hogy Melóval találkozni fog ma Jim és Jeanie Buss, Mitch Kupchak GM, illetve a Lakers üzleti, marketing szakértője, Tim Harris is - Kobe Bryant megjelenéséről egyelőre nincs hír.

Az a felvonulók névsorából egyértelműnek tűnik, hogy a Lakers jóval inkább rá fog feküdni Melo meggyőzésénél a pénzre, mint a többi csapat, ami nem is csoda. A minap derült ki, hogy messze a legtöbb bevételt ők hozták, ami nagyban köszönhető a helyi TV-szerződésüknek. A Lakers 20 éves, 4 milliárd dolláros kontraktust kötött a Time Warner Cable-lel, aminek első részlete 122 milliót fizetett nekik. Csak összehasonlításképpen: a 30 csapat összesen 628 millió dollárt szerzett be ilyen forrásból, a Lakers tehát majdnem ötödét. A második helyen a Houston Rockets végzett, ők 45 milliót szedtek be így az előző idényben.

Gasolnak egyébként lesz kérője, Ramona Shelburne (ESPN Los Angeles) forrásai szerint jelenleg az Oklahoma City Thunder áll nála a legjobban, Kevin Durant és Russell Westbrook is megpróbálták már meggyőzni, igazoljon hozzájuk. Mellettük természetesen a Lakers, illetve a Chicago Bulls azok a csapatok, amelyek érdeklődnek a spanyol iránt, a Bulls éppen tegnap repült Los Angelesbe, hogy találkozzanak vele. Marc Stein (ESPN) két érdekes dolgot írt: egyrészt forrásai szerint a Bulls érdeklődése Gasol iránt annak a jele, hogy nem hisznek Anthony leigazolásában, másrészt a San Antonio Spurs is beléphet a képbe, ők a full MLE-t oda tudják adni Gasolnak, és egyértelműen bajnokesélyeshez kerülne egyből a spanyol.

Ha már Lakers, akkor itt lehet megemlíteni, hogy Julius Randle-nek nem lesz szüksége műtétre - az erőcsatárt megnézte egy lábspecialista, aki azt mondta, azonnal játszhat, nem kell sem pihenni, sem műtéti beavatkozáson részt vennie.

Valamennyire ide is tartozik, hogy a Miami Heat és a San Antonio Spurs mellett a Lakers is érdeklődik Caron Butler iránt Sam Amick (USA Today) információi szerint.

Brian Windhorst (ESPN) úgy tudja, hogy a Chicago Bulls tájékoztatta arról Carlos Boozert, hogy valószínűleg vagy amnesztiával lesz kivásárolva, vagy egy sign-and-trade csere keretein belül távozik az együttestől.

A végére pedig egy rövidhír: az Orlando Magic Jameer Nelson után újabb játékost rakott szabadlistára, ezúttal Ronnie Price volt az áldozat. Közben a Magic szerződést adott mindkét első körben kihúzott újoncának, Elfrid Paytonnak és Aaron Gordonnak is.

A Denver Nuggetsnek közel sem lesz ennyire könnyű dolga Jusuf Nurkic esetében - a 16. helyen kihúzott bosnyák centernek már szerződést adott volna a coloradói klub, de csak akkor, ha részt vesz a nyári ligában, márpedig Nurkic ezt nem akarja, mert az U20-as és a felnőtt válogatottban akar szerepelni.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus