Hírmorzsák 2014-07-24 (10:00)

A liga megpróbálja elkerülni, hogy egyik évről a másikra nagyot emelkedjen a sapka, ebből (is) gond lehet köztük és a Játékosok Szakszervezete között. Soha nem vettek franchise-t a major sportok történetében annyira "túlárazva", mint most a Clipperst. A Dallas Aminuval is megegyezik hamarosan, Nelson igazolása ellenére is megtartják Feltont. A Denver szerződést ad Erick Greennek, már leigazolták Nurkicot. A Rockets Capelával egyezett meg. Huestis a Thunder D-Ligás csapatával írt alá. Shannon Brownt a Knicks, Casspit a Pelicans tette ki keretéből - utóbbit a Kings le fogja hívni waiverről.

Zach Lowe (Grantland) forrásai szerint több ligában dolgozó vezető úgy gondolja, hogy az NBA megpróbálja majd elkerülni azt, hogy az új TV-szerződés megkötését követően egyik évről a másikra óriásit emelkedjen a fizetési sapka, és majd fokozatoan próbálják meg növelni azt. Lowe twitteren írta, hogy a Játékosok Szakszervezetének a hozzájárulása is kell egy ilyen manőverhez - márpedig kétséges, hogy a játékosok belemennek-e ebbe -, a teljes cikkben pedig Lowe azt írta, néhány csapatnál azzal számolnak, hogy két év múlva a mostanihoz képest 30%-kal magasabban lesz meghúzva a sapka.

A pénzügyi részleghez tartozik, hogy a Los Angeles Clippersért Steve Ballmer által ajánlott 2 milliárd dollár több mint 12-szer annyi, amennyi a franchise várható összbevétele lesz a 2013/14-es szezonban. A Bank of America jelentése szerint soha korábban nem adtak el csapatot a major ligákban úgy, hogy valaki ötször annyit fizetett volna érte, mint az éves bevétel - vagy ennél többet.

Ma két igazolás is lehet a Dallas Mavericksnél, ugyanis Chris Haynes (CSNNW) jelentette, majd Tim MacMahon (ESPN Dallas) megerősítette, hogy a csapat leigazolja Al-Farouq Aminut is - arról már tegnap beszámoltunk, hogy Jameer Nelsonnak is szerződést ajánlanak majd a mai találkozójukon. David Aldridge (nba.com) értesülései szerint Aminu 2 évre 2.1 millió dollárt kap majd - a második éve csapatopciós lesz -, így megmarad a Dallas sapka alatti MLE-je, amit odaadhatnak Nelsonnak. A 2010-es draft 8. választottja még mindig csak 23 éves, az előző három idényt a New Orleansnál töltötte, és tavaly 7.2 pont mellett 6.2 pattanót átlagolt. Marc Cuban MacMahonnak azt nyilatkozta, hogy Nelson megszerzését követően sem akarnak megszabadulni Raymond Feltontól, tetszik nekik a játéka, és szerintük jó éve lesz.

A tavaly a MontePaschi Sienában 11.5 pontot átlagoló, idén a nyári ligában nagyon jól játszó, 2013-ban a második körben kiválasztott Erick Green a Eurohoops információi szerint szerződést fog kapni a Denver Nuggetstől - ő lesz a gárda harmadik számú irányítója. A Denvernek nem ő lesz az egyetlen igazolása, ugyanis Mark Deeks (Shamsports) jelentette, hogy Jusuf Nurkic aláírta szerződését, az idei draft 16. választottja már idén csatlakozik a coloradóiakhoz.

Idei európai első körösként azonnal megkezdi NBA karrierjét Clint Capela is Marc J. Spears (Yahoo Sports) forrásai szerint, a 25. helyen kiválasztott magasember megegyezett a Houston Rockets-cel, már csak játékos által aláírt papírra várnak a csapatnál. Érdekesség, hogy Nurkic és Capela esetében is volt némi nézeteltérés a játékos és a csapat között a nyár elején, a draftot követően, de úgy tűnik, mindkettejüknél sikerült rendezni a dolgokat.

Egy másik idei első körös draftee, a 29. helyen az Oklahoma City Thunder által kiválasztott Josh Huestis viszont nem az NBA-ben, hanem a D-Ligában indítja profi pályafutását. A játékos ügynöke a már említett Zach Lowe-nak elmondta, hogy a csapat és ügyfele még a draft előtt megállapodtak abban, hogy amennyiben az első kör végén elviszi Huestist az Oklahoma, akkor aláír egy évre a Thunder D-Ligás együtteséhez - ehhez tartotta magát mindkét fél a drafton, illetve most.

Két játékost is kiraktak tegnap a csapataikból. Az egyik ilyen Shannon Brown, akitől a New York Knicks szabadult meg - szerződése garantálttá vált volna, amennyiben augusztus 1. előtt nem teszik szabadlistára. Brown még márciusban kapta szerződését - az előző idény végére, illetve a most következőre -, amely viszont így érvényét vesztette.

A New Orleans Pelicans ugyanígy tette szabaddá Omri Casspit tegnap este - őt még a Houston Rockets-cel kötött cserében kapták Ömer Asik mellett, és augusztus 5-én vált volna garantálttá szerződése. Marc Stein (ESPN) információi szerint az izraeli kiscsatár nem lesz szabadügynök, mert jelenlegi kontraktusával le fogja őt hívni a szabadlistáról a Sacramento Kings.

A New Orleansnál egyébként többen túlélték a keddet, ami pénzügyileg fontos volt számukra. Egyrészt Jeff Withey szerződése teljesen garantálttá vált, így a center most már biztosan megkapja kontraktusban lefektetett pénzét. Másrészt Luke Babbitt szerződése részlegesen garantálttá vált kedd éjfélkor - igaz, egyelőre csak 100.000 dollár az, amit biztosan megkap a kiscsatár.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus