Hírmorzsák 2014-09-02 (10:00)

Varejao beszélt arról, hogy a Cavalierstől akar visszavonulni, Kevin Love érkezése után a csapatban betöltött szerepéről, a Cavs csapaton belüli kémiájáról, illetve LeBron James hazatéréséről. Larry Drew szerint nem volt túl profi, ahogy elbántak vele a Bucksnál, de tovább kell lépnie. Az ESPN visszavette a videót, amelyben azt mondták, Rondo cserét kért, a szezont nagy valószínűség szerint Bostonban kezdi az irányító. Tyson Chandler nagyon élvezte a Dallasban töltött idejét, örül, hogy visszatérhet. Koponen jövőre el akarja kezdeni NBA karrierjét.

A Cleveland Cavaliers magasembere, Anderson Varejao a Hoopshype-nak adott egy hosszabb interjút. Elmondása szerint hiába lesz a nyáron szabadon igazolható, ha rajta múlik, pályafutása végéig szeretne a Cavs játékosa lenni, Clevelandben akar maradni, és szerinte a csapat is tudja, hogy ez a szándéka. Elmondása szerint nem számít arra, hogy Kevin Love érkezésével változni fog a szerepe. Korábban játszott együtt hat évig LeBron Jamesszel, és akkor is az volt a feladata, hogy védekezzen, adjon elzárásokat, harcoljon minden egyes lepattanóért, és legyen mindig készen arra, hogy esetleg hozzá kerül a labda.

A sok érkező miatt rákérdeztek nála a csapat kémiájára is, erről annyit mondott, hogy néha több időbe telik, amíg mindenki beáll a sorba, felfogja, mi a szerepe és egyfelé húz a csapat. Nekik most ráadásul új edzőjük is van, új játékrendszerben fognak kosarazni, nagyon sok újdonság lesz tehát. Annyi a dolguk szerinte, hogy türelmesek legyenek, és akkor csapatként is egyre jobbak lesznek idővel.

Megkérdezték tőle, hogy számított-e arra, hogy valaha LeBronnal újra együtt fog játszani, és azt válaszolta, hogy igen. Azt nem tudta, mikor, de úgy érezte, van rá esély, hogy James egyszer hazatér. Nem gondolta volna, hogy ez ilyen hamar megtörténik, de mivel LeBron ohiói, ezért érezte az esélyt. Az elmúlt években nagyon sokan mondták neki, hogy cserét kellene kérnie, mert James nincs már a csapatnál, a Cavs pedig újjáépül. Azt mondták neki, hagyja ott a gárdát, és keressen egy olyat, ahol bajnoki címet nyerhet, de mindig azt mondta ezeknek az embereknek, hogy nem fogja ezt megtenni. Nem akarta otthagyni a Cavalierst, szereti a várost, az embereket, így úgy döntött, hogy a nehéz időszakban is belead minden tőle telhetőt, és megpróbálja kihúzni addig, amíg újra jó csapat lesznek. Most, hogy LeBron visszatért, már mindenki azt mondja neki, hogy helyesen cselekedett.

A Cleveland egyik segédedzője, a Milwaukee Buckstól menesztett Larry Drew Charles F. Gardnerrel (Milwaukee Journal Sentinel) beszélgetett. Elmondása szerint abszolút a háta mögött játszott a két új tulajdonos, Marc Lasry és Wesley Edens, hiszen ők már akkor tárgyalásban álltak a Bucks új vezetőedzőjével, Jason Kidd-del, amikor ő még Jabari Parker bemutatkozó sajtótájékoztatóján ült. Szerinte ez egyáltalán nem volt profi hozzáállás, és azt kívánja, bárcsak ne így történtek volna a dolgok, mert olyan helyzetben kapta a híreket, amikor a legkevésbé számított rá. Tudja azonban, hogy ez egy üzlet, így nem haragszik senkire, nincsenek benne olyan nagyon mély sebek senki miatt. Lasry felhívta, és neki például sok szerencsét kívánt, tovább kell lépnie és a Cavaliersre koncentrálni.

A Rajon Rondóhoz közeli emberek A. Sherrod Blakelynek (CSNNE) azt mondják, hogy az irányító soha nem mondta a Boston Celticsnek, hogy el akar menni. Több ligaforrás szerint Rondo Bostonban akarja megkezdeni az évet, és meg akarja nézni, ott hogyan alakulnak a dolgok - ezt az elméletet erősíti meg, hogy állítólag a Celticsnél is így gondolkodnak. A legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy a szezont a zöldeknél kezdi meg a játékmester, bár Blakely forrásai szerint a Boston a megfelelő áron hajlandó elcserélni Rondót. Blakely megerősítette egy korábbi információját is, miszerint a csapatok szeretnék látni, hogy teljesen egészséges-e Rondo, ez is annak az esélyét növeli, hogy az alapszakasz kezdete előtt nem cserélik el a játékmestert.

Az ESPN közben visszavette az Around the Horn Youtube fiókjáról azt a videót, amiben Jackie MacMullan (ESPN) azt mondta, hogy Rondo cserét kért. A csatorna azzal indokolta a lépést, hogy nehéz helyzetbe hozták MacMullant, pedig ez csak egy beszélgetés volt több újságírójuk között, nem egy híradás, amiben új információkat akartak közölni.

A Dallas Mavericks régi-új centere, Tyson Chandler azt nyilatkozta a Star-Telegramnek, hogy bár csak egy évig volt a texasi együttes játékosa, a szíve mindig is ide tartozott. Chandler elmondása szerint nagyon élvezte a Mavsnél töltött idejét, és nagyon sajnálta, hogy el kellett hagynia neki és a családjának Dallast, főleg azután a csodálatos szezon után, amelyben részük volt. Amikor elment, azt mondta a csapatnak, hogy tudniuk kell, hogy szereti őket, szeretni fogja örökké mindazért, amit tettek érte. Megértette, hogy az NBA egy üzlet, és nem személyes dolog volt az, hogy elengedték.

Szintén a Mavshez tartozik, hogy Petteri Koponen jövőre szeretne az NBA-ben játszani - a finn hátvédet még a 2007-es draft 30. helyén választotta a Philadelphia Sixers, továbbcserélték a Portland TrailBlazershez, akiktől 2011-ben került át a Dallashoz. Koponen Marc Steinnek (ESPN) elmondta, hogy mindig is az NBA volt az álma. Minden nyáron beszélnek egy kicsit a Mavericksszel, hogy megtudják, mi a csapat álláspontja. Egy év van még orosz szerződéséből, utána szeretné elkezdeni tengerentúli karrierjét. Reményei szerint kap majd lehetőséget, így be tudja bizonyítani, hogy ezen a szinten is képes játszani.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus