Hírmorzsák 2014-11-27 (11:30)

Cuban a három texasi együttest és a Pelicanst keletre, a Cavs kivételével a Centralt pedig nyugatra költöztetné. Silver Milwaukee-ban járt a Bucks új csarnokával kapcsolatban. Popovich kisebb egészségügyi probléma miatt nincs a Spurs kispadján, Messina az első európai edző az alapszakaszban. Gallinari bal térde fáj. Kobe Tony Allen védekezését és hozzáállását dicsérte. A Lakers leigazolja Earl Clarkot, kiteszi Henryt. Robin Lopez szívesen maradna a Blazersnél. A Thunder kirakta Telfairt, inkább Ish Smith-t tartják meg.

A Dallas Mavericks tulajdonosa, Mark Cuban egy érdekes ötlettel állt elő: úgy alakítaná át a konferenciákat, hogy a három texasi csapatot (Mavs, San Antonio Spurs, Houston Rockets) és a New Orleans Pelicanst áttenné keletre, míg onnan a Chicago Bulls, a Milwaukee Bucks, a Detroit Pistons és az Indiana Pacers kerülne át nyugatra. Cuban Tim MacMahonnak (ESPN) azt nyilatkozta, hogy nem először fordulna ez elő, többször átrajzolták már az NBA térképét, úgyhogy van precedens erre, és szerinte ez felkavarná az állóvizet, érdekesebbé tenné a dolgokat.

Adam Silver komisszár egyébként befogadó bármilyen javaslatra, amely megpróbálja megoldani, hogy nyugat jóval erősebb. Egy másik ötlet szerint 16 csapatos PO kellene, ami egyáltalán nem veszi figyelembe a konferenciákat, tehát a 16 legjobb mérleggel rendelkező együttes kerülne a rájátszásba.

A Milwaukee Bucksnak elvileg 2017-ig kell új csarnokot építenie, különben a liga átveszi az irányítást a franchise felett. Silver kedden Milwaukee-ban járt, de a Milwaukee Journal Sentinel munkatársának elmondta, nem azért ment a városba, hogy ultimátumokról, határidőkről beszélgessen. Szeretnének együttműködni a várossal és Wisconsin állammal annak érdekében, hogy a Bucksnak új arénája legyen, és mindig is két lábban a földön fognak járni az elképzeléseikkel kapcsolatban, nem fognak irreális dolgokat várni.

A San Antonio Spurs vezetőedzője, Gregg Popovich nem volt jelen ma hajnalban, az Indiana Pacers elleni találkozón, miután a hivatalos verzió szerint kisebb orvosi beavatkozást végeztek rajta. Hogy meddig lesz kénytelen távolmaradni, azt egyelőre nem tudni, állítólag több mérkőzést is kihagyhat még az edzőlegenda. Távollétében Ettore Messina irányítja a bajnokot, aki ezzel az első európai "vezető"edző a liga történetében.

A Denver Nuggetsnél ennél is nyugtalanabbak lehetnek, miután Danilo Gallinari ma hajnalban nem játszott túl sokat. Az első félidőben 9 percet töltött a parketten, a másodikban azonban egyáltalán nem került pályára, mert fájt a bal térde - ebben szakadt el az ACL térdszalagja több mint másfél évvel ezelőtt, és emiatt a térde miatt hagyta ki a teljes előző idényt.

A Los Angeles Lakers sztárja, Kobe Bryant rövid időn belül a második Memphis Grizzlies játékost dicsérte meg, most Tony Allenhez volt egy-két kedves szava. Az aranysárga-lilák ikonja szerint Allen mindig nagyon keményen védekezik, soha nem engedett le, ráadásul egyedül próbálja meg felvenni a versenyt bárki ellen, ami Kobe szerint nagyon ritka. Bryant azt mondta a Los Angeles Daily Newsnak, hogy általában minden védője azonnal kéri a besegítést, ha őt kell fognia, de Allent soha nem hallotta, hogy ezt kérte volna, mindig nagyon szívesen állt a kihívások elé a Grizzlies játékosa.

Szintén a Lakershez tartozik, hogy Mike Bresnahan (Los Angeles Daily News) forrásai szerint a csapat hamarosan hivatalosan is leigazolja Earl Clarkot, aki egyéves, teljesen garantált szerződést fog kapni. A gárda a nemrég Achilles-ín szakadást szenvedő Xavier Henrytől fog megválni, őt teszik szabadlistára - mivel az ő fizetése is teljesen garantált, lejáró, de ebben az idényben nem játszhat már, így logikus is.

A Portland TrailBlazers centere, Robin Lopez szabadon igazolható lesz a nyáron, de a középjátékos Joe Freemannek (The Oregonian) azt nyilatkozta, nem gondolkodik a távozáson. Úgy érzi, otthonra talált, nagyon jól illeszkedik a csapatba, és bár semmi nincs kőbe vésve, jól érzi magát Portlandben.

Az Oklahoma City Thunder Sebastian Telfairt tette ki keretéből, és inkább Ish Smith-t tartják meg. A csapat Hardship Exception kivétele hamarosan lejár - Russell Westbrookot elvileg pénteken már láthatjuk -, úgyhogy 15 főre le kell csökkenteniük a keret létszámát.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus