Hírmorzsák 2015-01-06 (11:00)

Háromcsapatos csere történt a Thunder, a Knicks és a Cavs között, JR Smith és Shumpert Clevelandben, Waiters az Oklahoma Citynél. Lowry és Harden december hónap játékosai, Mirotic és Wiggins a hónap újoncai. Sanders be akarja fejezni a kosárlabdát - bár egyelőre tagad. A Pacers a nyáron nem adta Hibbertet Sandersért és Knightért. A Knicks szeretné, ha Melo most befejezné az idényt. A Cavaliers még mindig szeretné megszerezni Mozgovot.

Háromcsapatos csere történt ma hajnalban: a Cleveland Cavaliers Iman Shumperttel és JR Smith-szel "erősített". A Knicks cserébe Lou Amundsont, Alex Kirköt és egy 2019-es második körös kapott cserébe a Clevelandtől. Az ohiói alakulat Dion Waiterst küldte a Thunderhez, akik Lance Thomast New Yorkba, 2015-ös védett első körös pickjüket pedig Clevelandbe postázták ezért - a draftjog Top18 védett idén, 2016-ban és 2017-ben pedig Top15 védett, ha eddig nem megy át a Cavshez, akkor két második körössé változik az ellenérték. A Knicks két játékost küldött, hármat kapott, így nem maradt választásuk: Samuel Dalembert-t szabadlistára kellett tenniük - a hírek szerint ugyanez vár Kirkre és Amundsonra is.

Ugyanehhez a hírhez kapcsolható két, Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) által nyilvánosságra hozott információ. Egyrészt a Cavaliers továbbra is próbálja megszerezni Timofej Mozgovot. Csökkenti a hír értékét, hogy a Denver Nuggets nem szeretné elcserélni centerét, bár a most megszerzett első körös draftjog talán segíthet a Clevelandnek, Waiterst láthatóan nem akarta a Nuggets.

Másrészt a New York Knicks szeretné rábeszélni Carmelo Anthonyt, hogy pihenjen inkább, pihentesse fájós bal térdét, jöjjön rendbe teljesen. Melo egyelőre nem szeretné ezt a változatot, de a Knicks a liga legrosszabb győzelem/vereség mutatójával rendelkezik már, sok értelme nincs az erőlködésnek.

A Toronto Raptors irányítója, Kyle Lowry és a Houston Rockets dobóhátvédje, James Harden lettek december hónap játékosai keleten és nyugaton. Lowry 11-4-et futott a kanadaiakkal úgy, hogy ő 22.3 pontot és 8.9 gólpasszt átlagolt - előbbi a negyedik, utóbbi a második helyre jó a konferenciában, 6 pont-gólpassz dupla-duplája pedig a harmadik legtöbb az egész ligában decemberben. Harden 9-5-t ment a texasiakkal 2014 utolsó hónapjában, és ő vezette az egész ligát a pontok tekintetében (30.6). 8 darab 30+-os, és 3 darab 40+-os meccse volt decemberben, mindkettő a legtöbb az NBA-ben. Kétszer volt nyugaton a hét játékosa ebben a periódusban, Lowry pedig egyszer keleten.

A hónap újoncai a Chicago Bulls magasembere, Nikola Mirotic és a Minnesota Timberwolves 1/1-es kiscsatára, Andrew Wiggins lettek. A spanyol játékos a keleti elsőévesek között a második legtöbb pontot (9.9), a második legtöbb pattanót (5.7) és a második legjobb mezőnyszázalékot (43.9%) produkálja eddig, december 17-én pedig megvolt 27 pontos karriercsúcsa is. A kanadai sztár a legjobb az újoncok között a ponttermést tekintve (14.6) és a legtöbb percet is ő játssza (33.6). 15-ből 11 meccsen eljutott 10 pontig, és egyre inkább kezdi megmutatni, miért volt körülötte akkora hype.

Még tegnap este jelentette Gery Woelfel (Milwaukee Journal Sentinel), hogy Larry Sanders közölte a Milwaukee Bucks vezetőségének néhány tagjával, hogy nem nagyon szeretne már többet kosárlabdázni. A center 4 éves, 44 millió dolláros szerződése első évében van, de az előző hat meccsen nem játszott, a hivatalos álláspont szerint személyes okok miatt. Sanders néhány barátja már a nyáron azt mondta Woelfelnek, hogy a játékost már nem érdekli a kosárlabda, és szeretne más lehetőségeket feltérképezni magának. A kosaras egyelőre tagad, azt mondja, ilyet soha nem állított, teljesen újdonságként hatott neki, amit Woelfel leírt.

Ide tartozik, amit szintén Woelfel hozott le: a Bucks a nyáron Brandon Knightot és Sanderst ajánlotta az Indiana Pacersnek Roy Hibbertért, de Larry Birdék nemet mondtak.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus