Hírmorzsák 2015-01-24 (21:45)

Aldridge nem műtteti meg kezét, megpróbál a sérülésével együtt is játszani. Byron Scott és Kidd sem hiszik, hogy Bryant visszavonulna jelenlegi vállsérülése miatt. Kobe tegnapi vizsgálata (videó). A Cavs Will Bynumot és Bobby Brownt nézegeti. Riley tagadja, hogy ajánlatot tettek volna Brook Lopezért, szerinte a jelenlegi állapotában is bejut a PO-ba a Heat. Fishernek az a legfurcsább, hogy motiválni kell a játékosokat. D-Liga (Jerrett, Harris)

Elég komoly meglepetésként hatott, hogy nemrég a Portland TrailBlazers bejelentette, LaMarcus Aldridge egyelőre nem műtteti meg bal hüvelykujját, amelyben elszakadt egy ínszalag, hanem megpróbál a sérüléssel együtt is játszani. Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) úgy tudja, hogy az erőcsatár egyedül próbált meg rögzítőkötéssel játszani, ma reggel pedig közölte a csapatorvossal, hogy elég jól van a játékhoz - a döntés tehát nem az együttesé, hanem LMA-é.

A Los Angeles Lakers sztárjával, Kobe Bryanttel kapcsolatban az is felmerült, hogy jelenlegi vállsérülése akár karrierje végét is jelentheti, az aranysárga-lilák vezetőedzője, Byron Scott azonban kétli, hogy ez lenne a helyzet. A tréner az Associated Press munkatársának azt nyilatkozta erről, hogy Bryant az egyik legkeményebb fickó, akivel valaha is találkozott, ha a sérülésekkel való játékról volt szó. Az Achilles-szakadása után is azt mondta mindenki, hogy vége a pályafutásának, de elég jó állapotban tudott visszatérni. Scott szerint amennyire ismeri Kobe-t, biztos abban, hogy nem így akarja befejezni, ezért a rehabot biztosan végig fogja csinálni, aztán majd meglátják, mi lesz.

Kobe sérüléséről, illetve a tegnapi vizsgálatról készült egy videó a theplayerstribune.com-ra:

A Milwaukee Bucks vezetőedzője, Jason Kidd Charles F. Gardnernek (Milwaukee Journal Sentinel) ugyanazt mondta, mint Scott - szerinte sem fejezi be ezzel karrierjét Bryant. Kidd a saját visszavonulásáról azt mondta, hogy ő a saját feltételei szerint hagyta abba, bár a végére semmi nem maradt már benne, úgyhogy könnyű is volt a döntés számára. A tréner szerint a sportolók általában így akarnak visszavonulni és nem sérüléssel - azt akarják érezni, hogy mindent odaadtak a sportnak.

Jason Lloyd (Akron Beacon Journal) forrásai szerint a Cleveland Cavaliers Will Bynum és Bobby Brown leigazolásán gondolkodik - mindkét játékos játékát figyelik. Mindkét hátvéd Kínában játszik jelenleg, úgyhogy a CBA idei szezonjának vége előtt nem tehetik át székhelyüket Amerikába.

A Miami Heat elnöke, Pat Riley Barry Jacksonnak (Miami Herald) tagadta azokat a pletykákat, miszerint a floridai együttes Chris Andersent, Norris Cole-t és Josh McRobertset felajánlotta volna Brook Lopezért a közelmúltban. Riley szerint senkiért nem tettek ajánlatot, és bár több együttessel is beszélnek cserékről, nem túl aktívak a piacon. Az elnök úgy érzi, nincs szükségük erősítésre ahhoz, hogy idén bejussanak a PO-ba, és csak sztárjátékosért hajlandó olyan szerződést átvenni, amelyik 2016 nyara után is fut.

A New York Knicks vezetőedzője, Derek Fisher Marc Bermannek (New York Post) elmondta, hogy arra nem számított igazán, milyen nehéz lesz majd motiválnia, inspirálnia a játékosait még ilyen szinten is. Régebben erre semmi szükség nem volt. Ő 1996-ban került a ligába, és ha valaki nem tudta saját magát motiválni, saját maga elé kitűzni a céljait, akkor nem tudott pályára kerülni. Amíg játékos volt, 18 évig így gondolkodott folyamatosan, most azonban pont ezért kell az edzői szakma ezen szegmensében fejlődnie, meg kell tanulnia egyre jobban motiválnia játékosait.

Az Oklahoma City Thunder a D-Ligába, az Oklahoma City Blue-hoz irányította Grant Jerrettet - ez a kosaras nyolcadik leküldése ebben az idényben. A Cleveland Cavaliers a Canton Charge-hoz küldte Joe Harrist.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus