Hírmorzsák 2015-03-27 (21:00)

Brett Brown szerint Noel nevét el kell kezdeni emlegetni az Év Újonca díjért folytatott versenyben. Al Jefferson ebben az idényben már nem lesz 100%-os. JR Smith már nem foglalkozik a Knicksszel, nem tartja túl sokra a csomagot, amit kaptak érte. Tyronn Lue-t Doc Riverst dicsérte. A Clippers egyelőre nem hosszabbít Nate Robinsonnal térdsérülése miatt. Earl Clark 10 napos szerződéssel a Netsnél.

A Philadelphia Sixers vezetőedzője, Brett Brown a Philadelphia Daily News munkatársának Nerlens Noelről nyilatkozott - szerinte itt az ideje, hogy a centert elkezdjék komolyan venni az Év Újonca díj szavazásánál, mert azokat a statisztikákat, amiket Noel produkál, azt alapvetően nem sokan képesek hozni folyamatosan. Brown szerint a középjátékos óriási befolyással van a játékra, képes teljesen megváltoztatni egy mérkőzés képét a védekezésével, a blokkolt dobásaival. Még az év ezen szakaszában is fejlődik, kezd a tápláléklánc csúcsa felé kerülni, és kezd azzá a játékossá válni, akit beleképzeltek draftolásakor.

A Charlotte Hornets vezetőedzője, Steve Clifford a Charlotte Observer újságírójának elmondta, hogy centerük, Al Jefferson ebben az idényben már biztosan nem lesz 100%-os, folyamatosan fáj a középjátékos jobb térde és valószínűleg fájni is fog ebben a szezonban. Mivel a Hornets rájátszásért harcol, nem ülheti ki a szezon hátralévő részét vagy várhatják meg, amíg teljesen felépül.

A Cleveland Cavaliers dobóhátvédje, JR Smith Fred Kerbernek (New York Post) azt nyilatkozta, hogy a New York Knicks két évvel ezelőtt divíziógyőzelme nagyon távoli emléknek tűnik csak neki, olyan távolinak, mintha profi karrierje első éveiről beszélgetnének. Elmondása szerint nem foglalkozik már ezzel a dologgal, és a Knicks hibája volt, hogy rossz döntést hoztak anno - nincs túlságosan oda azért a csomagért, amit érte kapott a New York, szerinte nagyon kevésért adták fel.

Kevin Arnovitz (ESPN) azt írta cikkében, hogy a Cavs segédedzője, Tyronn Lue nagyon fontos láncszeme a clevelandi sikereknek, ő tartja össze a csapatot az öltözőn belül. Lue korábbi főnöke, Doc Rivers azt nyilatkozta, hogy egykori beosztottja nagyon tiszteli a munkát, és képes úgy egyenesen megmondani mindenkinek a dolgokat, hogy a stílusa egyáltalán nem sértő az adott játékosra nézve. Nagyon sok olyan dolgot lát a meccseken is, amit mások nem, és Rivers szerint Lue-nak megvan rá az esélye, hogy igazán különleges edző legyen.

Ha már a Clippers: Robert Morales (Long Beach Press-Telegram) forrásai szerint a Los Angeles-iek egyelőre nem hosszabbítják meg a szezon végéig a második 10 napos szerződésén lévő Nate Robinson kontraktusát. A hírek szerint Robinson bal térdével vannak gondok, és a csapat szeretné megnézni, hogyan halad felépülése - ennek alapján egyeznek majd meg vele vagy sem.

A Brooklyn Nets 10 napos szerződést kötött Earl Clarkkal - valószínűleg Thaddeus Youngot elvesztették egy kis időre, ezért kell biztosítéknak Clark. A csatár Kínában játszott, ezt követően tér vissza a ligába. Mint ismert, a Los Angeles Lakersnél töltött idényét követően 2013 nyarán kötött vele szerződést a Cleveland Cavaliers, de még év közben a Philadelphia Sixershez került, akik kitették keretükből. A Memphis próbálkozott vele az edzőtáborban, de nekik sem kellett végül, és a Houston Rockets hiába vette fel waiverről, ők is menesztették. Ezt követően aláírt a D-Ligába, majd innen került Kínába az idény korábbi szakaszában.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus