Hírmorzsák 2015-07-05 (10:00)

LeBron addig szóba sem áll a Cavsszel, amíg nincs meg Tristan Thompson új szerződése. Hibbert a Lakers új centere. Koufos (4 év, 33 millió) a Kingsnél, Cunningham (3 év, 9 millió) a Pelicansnél, O'Quinn (4 év, 16 millió) a Knicksnél. Cousinsszal és Lawsonnal kapcsolatban is csendesednek a Kingses cserepletykák. Durant szerint Aldridge úgy döntött, ahogy neki a legjobb, ezt pedig tiszteletben kell tartani, jól halad a felépülése, bár még nem fut. A Spurs nagyon szeretné, ha Ginobili folytatná. Kirúgták a Blazers segédedzőjét, aki már három napja lenyilatkozta, hogy LMA távozik a csapattól. Boozer és Seraphin a San Antonio B tervei, ha nem jön össze nekik David West. Lin és a Mavs kölcsönösen érdeklődnek egymás iránt.

Brian Windhorst (ESPN) értesülései szerint LeBron James mindaddig nem fog beszélni a Cleveland Cavaliersszel a hosszabbításáról, amíg Tristan Thompsonnal nem tud megegyezni az együttes. Mint ismert, mindkét játékost ugyanaz az ügynök, Rich Paul képviseli, és bár úgy tűnt, Thompson július elsején aláírhatja 80 millió dolláros szerződését, azóta nem közeledtek az álláspontok és nincs megegyezés a két fél között. LeBron egyébként David Westtel és egyik szabadügynökkel sem beszél, amíg ő maga nem a Cavs tagja.

Mint arról beszámoltunk már hajnalban, az Indiana Pacers és a Los Angeles Lakers megegyeztek egy cserében - legalábbis abban, hogy Roy Hibbert az aranysárga-liláknál folytatja. Pontos részleteket továbbra sem tudni, de annyi biztos, hogy a center elhagyja Indianát.

Három aláírás is történt az este és az éjszaka folyamán. Közülük a legérdekesebb, hogy Kosta Koufos 4 évre 33 millió dollárért megegyezett a Sacramento Kingsszel - a negyedik év játékosopciós -, ezzel a kaliforniaiak lényegi kerete megvan, nincs ugyanis több költőpénzük a sapka alatt. Dante Cunningham további 3 évre 9 millió dollárért marad a New Orleans Pelicansnél - az utolsó éve neki is játékosopciós. A New York Knicks pedig Kyle O'Quinn-nel állapodott meg 4 évre 16 millió dollárért. A Knicks sign-and-trade keretein belül szerzi meg a centert, akiért készpénz megy a Magicnek, illetve a jog, hogy felcserélhetik a két csapat 2019-es második körös pickjeit.

Ha már szóba került a Kings, akkor folytassuk a cserepletykáikkal. Mark Medina (Los Angeles Daily News) jelentette, hogy a Lakers azóta nem kereste meg a Sacramentót DeMarcus Cousinsszal kapcsolatban, mióta a draft előtt visszautasították őket Vlade Divacék - mint ismert, nincs is szándékukban elcserélni a centert. Jason Jones (Sacramento Bee) pedig úgy tudja, hogy a gárda Ty Lawson iránti érdeklődése erősen eltúlzott volt a híradásokban a korábbiakban is - most Rajon Rondo megszerzésével szinte nulla az esélye annak, hogy cserélnek a Denver Nuggets egyeséért.

Ha már magasemberek, akkor itt lehet megemlíteni, hogy Kevin Durantet az orlandói nyári ligában kérdezték arról, meglepődött-e, hogy LaMarcus Aldridge a San Antonio Spurst választotta. A kiscsatár annyit mondott, hogy nem, mert az elejétől kezdve meg lehetett mondani, hogy LMA máshova vágyik. Bár valószínűleg Portlandben sokan nem szeretik most Aldridge-et, tisztelni kell a döntése miatt, karrierje ezen pontján már úgy döntött, ahogy neki jó. Saját magára koncentrált és nem arra, hogy mások mit mondanak vagy gondolnak, és ez Durant szerint jó - tavaly is ezt gondolta LeBron James döntésénél.

Durant egyébként elmondta, hogy jól halad a felépülése, már ugrik is akkor, amikor dob. Egyelőre futni nem fut, gyors irányváltásokat nem csinál, de a nagyon közeli jövőben ezt is elkezdheti, nagyon várja már.

Ha már szóba került Aldridge, akkor itt lehet megemlíteni, hogy Marc Stein (ESPN) forrásai szerint az erőcsatár megszerzése után még nagyobb lesz a lobbi a Spurs részéről, hogy Manu Ginobili folytassa még legalább a következő szezonban, mert a gárda mélysége miatt szükségük van rá - 1-3 posztokra már nem nagyon van pénzük erősíteni. Mint ismert, Ginobili egy argentin lapban jelenti majd be döntését, de mivel Tim Duncan a folytatás mellett döntött, jó esély van erre a dobóhátvéd esetében is.

És még mindig Aldridge-hoz kapcsolódik és szintén közvetve, hogy a Portland TrailBlazers segédedzőjét, Kim Hughest menesztették. Mint arról beszámoltunk csütörtökön, Hughes egy rádióadásban lenyilatkozta, hogy LMA elhagyja az oregoni együttest, ezt mindenki tudja - valószínűleg ezt nem kellett volna megtenni, így távoznia kellett.

Ramona Shelburne (ESPN) úgy tudja, hogy ha nem sikerül David Westet megszereznie a Spursnek, akkor Carlos Boozer reális opció lesz náluk, sőt, ha így alakul a történet, akkor Marc J. Spears (Yahoo Sports) értesülései szerint Kevin Seraphin is szóba kerülhet Gregg Popovichéknél. A francia középjátékos iránt egyébként a Washington Wizards, a Los Angeles Lakers és a Phoenix Suns is érdeklődik Spears szerint.

A korábban már említett Stein jelentette, hogy a Dallas Mavericks érdeklődik Jeremy Lin iránt, és bár a texasiak anyagi lehetőségei korlátozottak, állítólag az irányító is szívesen igazolna a Mavshez. Lin jóban van Chandler Parsonsszal még a Houston Rocketsnél együtt töltött időkből, a kiscsatár őt is próbálja meggyőzni, hogy menjen hozzájuk - ahogy tette ezt például DeAndre Jordannél is -, és szüksége is lenne rá a Dallasnak, mivel egyes poszton vannak gondjaik - így Linnek is elég komoly játéklehetősége lehetne Devin Harris előtt/mellett/mögött.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus