Hírmorzsák 2015-11-27 (20:30)

LeBronnak Warrior-paranoiája van? James szeretne egy alapszakasz alatt 70 meccset nyerni, nagyra tartja Jordant a pályafutását követően aratott sikerei miatt is. Jerry West szerint Draymond Green Top10-es játékos. Barkley szerint a sok dobócselből lehet látni, hogy Kobe-nak vissza kell vonulnia. A napi trollstatisztika Bryanthez és Steph Curryhez kapcsolódik. Wade szerint ha valaki nem nyeri meg a bajnoki címet, mindegy, mikor fejezi be előtte a szezont. Kidd egymeccses eltiltást kapott. Okafor szégyelli magát a bostoni bunyója miatt, rendőrségi ügy nem lesz a dologból. Bazemore ma visszatérhet, Deng még nem. Bosh, Wade és Melo együtt töltötték a Hálaadást.

Brian Windhorst (ESPN) érdekes gondolatát osztotta meg a minap: úgy gondolja az újságíró, hogy LeBron Jamesnek "Warrior-paranoiája" van. Windhorst arra alapozza ezt, hogy már két olyan meeting is volt az idényben, amelyet csak a játékosoknak tartottak LeBronék, sokkal inkább érdekli őt az alapszakaszban elért győzelmek száma most, hogy a Warriors rekordstartot produkált a 16-0-val. Windhorst szerint a bajnok szereplése hatással van Jamesre, ami nagyon érdekes, mert soha korábban nem látott LeBrontól ilyet - nagyon fiatal kora óta követi James pályafutását.

Ha nem is beismerést tett James, de az Ohio.com-nak elmondta, hogy "el tudná viselni", ha egy 70 győzelmet elérő csapat tagja lenne, azzal még egy nagy dolgot elérne pályafutása során. LeBron szerint ehhez mindenekelőtt olyan játékosállományra van szükség, amelyben elég sok tehetség gyűlik ehhez össze. A Cleveland Cavaliers sztárja szerint a világ legjobb rendszerében is játszhat egy csapat, ha nincs meg ehhez a keret, amely ki tudja abból hozni a maximumot. 

LeBron Dave McMenaminnel (ESPN) is beszélgetett, méghozzá arról, hogy Michael Jordan nemcsak a pályafutásával, hanem az üzleti életben elért dolgaival is hatással van rá - ma este a Cleveland a Charlotte Hornets vendége lesz, nem véletlen tehát a témaválasztás. LeBron szerint a pályán és karrierje befejezése után is annyit hozott ki magából Jordan, amennyit csak lehet, hiszen csapattulajdonos lett játékosból, amit borzasztóan nagy dolognak tart a kiscsatár, és ott van Jordan saját márkája is. James szerint nagyon jó látni, hogy Jordan még mindig mennyi mindent ér el jóval azt követően is, hogy már visszavonult.

Ha már a Golden State szóba került: Jerry West úgy gondolja, hogy két Top10-es játékosuk van jelenleg. Stephen Curryt külön nem is magyarázta a KNBR egyik adásában, de szerinte Draymond Green a másik illető, akit teljesen egyértelműen a liga legalulértékeltebb játékosának tart. West úgy gondolja, hogy a csapat nagyon kevés kosarasért lenne hajlandó elcserélni Greent, annyira nagyszerű játékos az erőcsatár, és ha ő nem Top10-es, akkor nem tudja, hogy ki az. Green egyébként idén egész parádés all-around játékot nyújt, hiszen kiemelkedő védekezése mellett 12.7 pontot, 7.8 pattanót, 6.6 gólpasszt, 1.2 szerzett labdát és 1.3 blokkot átlagol 43.5%-os triplázással.

Charles Barkley-t a Los Angeles Times egy telefoninterjúra kapta el, a téma természetesen Kobe Bryant volt. Barkley azt mondta, hogy sokszor kérdezték tőle, mikor érezte, hogy abba kell hagyni, amire azt mondta, hogy akkor, amikor elkezdett dobócseleket használni. Kobe is ezt csinálja most folyamatosan, mert attól tart, hogy blokkolni fogják a dobását. Nem tud üres helyzetekbe kerülni Bryant, nem tudja megverni az embereit, hogy sima ziccereket dobjon, emberről pedig nagyon nehéz jó százalékkal dobni. Azt is hozzátette Barkley, hogy semmit nem tud tenni az öregedés ellen Kobe, mindenki így végzi, Bryant is.

Az ő utolsó éve a Rocketsnél, Patrick Ewingé az Orlando Magicnél, Michael Jordané a Washington Wizardsnél vagy éppen Karl Malone-é a Los Angeles Lakersnél sem sikerült szépre, és mindenkire ez a csúnya vég vár. Barkley elmondta, egy valamit sajnál csak: azt, hogy nem jó a Lakers és nem is lesznek jók már ebben az idényben. Akkor talán kicsit könnyebb lenne Bryant számára is az egész helyzet, de ez nem fog bekövetkezni. Megkérdezték Sir Charlest, hogy ez lesz-e az utolsó éve Kobe-nak, amire azt mondta, hogy egyértelműen annak kellene lennie. Olyan ez számára, mint egy búcsútúra - játszik 25 percet meccsenként a dobóhátvéd, a szurkolók pedig mindenhol köszönetet mondhatnak neki.

Ha már Kobe: a nap trollstatisztikája az övé és Stephen Curryé. A Golden State irányítója ugyanis a következő 219 tripladobását kihagyhatja, és még úgy is jobb mutatója lesz a hármasokat tekintve, mint Bryantnek.

A Miami Heat sztárja, Dwyane Wade a szezon korábbi részében adott nyilatkozatot Michael Lee-nek (Yahoo Sports). Wade szerint ha nem nyeri meg valaki a bajnoki címet, akkor az egész PO szívás. Az előző idényben esélyük sem volt a végső győzelemre, úgyhogy szerinte mindegy volt, hogy az első körben esnek ki, vagy április 17-én fejezik be a szezont, amikor az utolsó alapszakasz meccsük volt. A Heat ikonja pályafutása ezen pontján már így gondolkodik - nem az első körös kiesésekért játszik. Wade szerint fiatal a keretük, együtt próbálnak meg fejlődni, előrelépni, aztán majd kiderül, hogy ez mire elég. Chris Bosh annyit mondott, hogy volt csapattársuk, LeBron ott lesz minden évben az élmezőnyben és megpróbálja csapatát a csúcsra vezetni, ők miért ne tehetnék ugyanezt - szeretnék próbára tenni ebben a szezonban és a következőekben is.

A Milwaukee Bucks vezetőedzője, Jason Kidd egymeccses eltiltást kapott a ligától, miután a Sacramento Kings elleni mérkőzésen kiütötte a labdát Zach Zarba játékvezető kezéből. A hivatalos indoklás szerint agresszíven követte a bírót, konfrontációba került vele, illetve nem hagyta el időben a pályát kiállítása után, ezért meszelték el egy mérkőzésre fizetés nélkül. Ma tölti le egyébként büntetését Kidd, tehát az Orlando Magic elleni ütközetnél nem lesz ott az oldalvonal mellett, helyét Joe Prunty veszi át erre a találkozóra.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a Philadelphia Sixers centere, Jahlil Okafor megússza a bostoni bunyóját, amelyről tegnap este már beszámoltunk. Az újonc magasembert elkezdték cikizni és állítólag az egyik csapattársával fizikai inzultusba is keveredett a férfi, akit később kiütött. A rendőrség tájékoztatása alapján semmilyen vizsgálatot nem indítanak, amíg valaki nem jelentkezik náluk, hogy ő sértett az ügyben, ez pedig eddig még nem történt meg. Okafor egyébként nyilatkozott az esettel kapcsolatban, méghozzá bűnbánóan. Elmondása szerint szégyelli magát, mert ő nem ilyen egyébként. Csak arrébb kellett volna sétálnia, de eluralkodtak rajta az érzelmei. Azt is hozzátette, tudja, milyen felelősséggel jár, hogy a Philadelphia név ott virít a mezén, képviseli a várost.

A mai sérültlistához tartozik, hogy a Miami Heat kiscsatára, Luol Deng nem lép pályára a New York Knicks elleni meccsen, továbbra is a combajlítójával vannak gondok. Az Atlanta Hawksnál azonban jó híreket kaptak: Kent Bazemore visszatérhet bokasérülését követően, ő ma este ott lesz a pályán társaival a Memphis Grizzlies elleni mérkőzésen.

A végére pedig Dwyane Wade, Chris Bosh és Carmelo Anthony maradtak ezúttal, akik együtt töltötték a Hálaadást:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus