Hírmorzsák 2016-08-23 (20:30)

Rose szerint érettebb játékos lesz a most következő idényben - úgy érzi, a Knicksnek esélye van arra, hogy minden meccset megnyerjen. David Robinson szerint viszonylag rövid ideje lesz a Warriors nagy négyesének kihozni a maximumot ebből a felállásból, egyáltalán nem tekinti eldőltnek a 2016/17-es szezont, szerinte a Spurs is nyerhet most bajnoki címet, a válogatott pedig nyert, így senki nem szólhat egy szót sem. George az olimpiai arannyal lezártnak tekinti az elmúlt két évet, hivatalosan is visszatért. Rubio úgy érzi, jó mentora lehet Dunn-nak - szerinte minden adott ahhoz, hogy nagy dolgokat vigyen véghez idén a Timberwolves. Ingram aláírta szerződését, a Jazz Marcus Paige-et igazolta le. 2k17 előzetes (videó).

A New York Knicks új irányítója, Derrick Rose Nick DePaulával (The Vertical, Yahoo Sports) beszélgetett több dologról is. Rose szerint a Knicks 25-ös számú mezében (ebben fog játszani) egy jóval érettebb játékost fognak látni az emberek - azt, akit az előző szezon vége felé. Jobban fogja kontrollálni a játékot, és úgy érzi, sokkal több opciója van idén támadásban. Persze az 1-es szám örökre belé lesz vésve, de a 25-ös egy lépés, méghozzá szerinte a jó irányba. Rose azt is elmondta, hogy érez még magában lehetőséget, szerinte nincs még vége karrierjének. Egy új kezdetnek tekinti ezt a New York-i részt, megfiatalodott, de azt is elmondta, hogy mindent egybevéve nem igazán tudja, mire számítson a pályán. Próbálja magát nagy dolgokra felkészíteni, mert szerinte esélyük van arra, hogy minden meccset megnyerjenek, és ez nagyon ritka.

A San Antonio Spurs legendás centere, David Robinson Zach Frydenlundnak (Complex) adott interjút, amelyben arról beszélt, hogy szerinte a Golden State Warriorsnek megvan az esélye, hogy különleges csapat legyen, de azt is kifejtette, hogy szerinte egyáltalán nem biztos, hogy olyan hosszú ideig dinasztiát fog alkotni a nagy négyesük, mint amilyen hosszú időre az emberek számítanak. Robinson felhozta a Miami Heatnél összeálló LeBron James, Dwyane Wade, Chris Bosh triót, akiknek szintén kellett 1-2 év, hogy rájöjjenek bizonyos dolgokra, és mikor ez megtörtént, utána viszonylag rövid volt az uralkodásuk. Az Admirális szerint ha egy ilyen keretet összeraknak, akkor viszonylag rövid idő alatt kell minél több mindent alkotnia a klubnak, mert a végtelenségig nem lehet ezeket a játékosokat megtartani a fizetéseik miatt, márpedig szerinte azért nem lesz olyan egyszerű a sikereket elérni, mint amennyire annak tűnhet. Robinson szerint nem kell azonnal elkönyvelni a Warriors sikerét a 2016/17-es szezonra, mondhatnak bármit az emberek.

Azt sem gondolta senki, hogy a Cleveland Cavaliers lesz idén a bajnok - volt négy csapat is nyugaton, akikre azt mondták, nem tudja őket megverni a Cavs, a döntőben pedig 1-3-ról fordítottak és nyertek, szóval soha nem lehet tudni, nem lehet előre megírni a forgatókönyvet. Tim Duncan visszavonulásával kapcsolatban azt mondta Robinson, hogy ez természetesen egy korszak végét jelenti, olyan számára Duncan, mint az öccse. Azt is hozzátette az egykori center, hogy Gregg Popovich és RC Buford nagyszerű munkát végeztek, kitűnő csapatot építettek fel, amely továbbra is nagyon versenyképes - szerinte bajnoki címet nyerhet a Spurs a most következő idényben. A válogatottról és az olimpiai teljesítményükről azt mondta, hogy nem olyan már a helyzet, mint az ő idejükben, mikor óriási fölényük volt tehetségben - ez az előnyük jócskán csökkent. Robinson szerint persze lehet bárkit kritizálni, de ha megnyerik a tornát, akkor senki nem szólhat egy szót sem.

Az olimpiához kapcsolódik, hogy Paul George David Woodsnak (Indy Star) azt nyilatkozta, hogy a riói aranyérmével zárult be a kör, ezzel lezártnak tekinti az elmúlt két évet, és hivatalosan is visszatért - mint ismert, a válogatott 2014-es, világbajnokság előtti összetartásán törte el a lábát. A válogatott vezetője, Jerry Colangelo szerint két éve, Las Vegasban úgy feküdt George a parkettán, hogy azt sem tudhatta, vége van-e karrierjének vagy sem. Az is nagy dolog volt, hogy bekerült a csapatba, de ott volt, segítette az együttest és végül megnyerte az aranyat - Colangelo szerint nagy nap volt ez a vasárnap George számára.

A Minnesota Timberwolves spanyol irányítója, Ricky Rubio a The Associated Pressnek adott nyilatkozatot, amelyben elmondta, hogy mindig nagy kihívás, ha egy ilyen fiatal és tehetséges játékos kerül a csapathoz, mint most hozzájuk Kris Dunn - Rubio úgy érzi, hogy tudnak egymás mellett játszani, de ha nem lesznek fent sokat egyszerre a pályán, akkor is tud segíteni fiatalabb társának. A játékmester azt is elmondta, hogy szerinte mindene megvan most már a csapatnak ahhoz, hogy valami nagy dolgot vigyenek véghez. Nagyon örül az új vezetőedzőnek és a szakmai stábnak, mert tapasztaltak és tudják, hogyan érheti el a Timberwolves a következő szintet. Rubio szerint megvannak a megfelelő eszközeik, most már csak össze kell tenniük, amijük van. Kifejtette megint, hogy szerinte jó mentora tud lenni Dunn-nak, és mindketten fejlődésre sarkallhatják a másikat. Nyerni akar leginkább, úgyhogy ha fel kell áldoznia valamit ennek érdekében, örömmel fogja megtenni.

A Los Angeles Lakers idei 1/2-ese, Brandon Ingram ma végre aláírta szerződését a csapattal - a Lakers azért várt, hogy legyen még mozgásterük a sapka alatt, de úgy tűnik, hogy befejezték a mozgolódásokat. Ingram így sem a legkésőbb aláiratott lottery pick - Michael Carter-Williamst 2013. szeptember 19-én szerződtette a Philadelphia Sixers anno. A Utah Jazz szerződtette a második kör 55. helyén kiválasztott Marcus Paige-et. Az is eldőlt, hogy Jared Cunninghammel most egy ideig nem találkozunk, a szezont a Milwaukee Bucksnál befejező hátvéd ugyanis a kínai Jiangsu Tongxihoz igazolt.

A végére pedig egy kis 2k17 előzetes maradt:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus