Hírmorzsák 2016-10-17 (10:00)

Marc Gasolnak (jobb boka) és Chris Paulnak (hüvelykujj) sincs komolyabb baja. Jahlil Okafor bevethető lesz a szezonnyitón, a Sixers gondolkodik azon is, hogy Embiid játszhasson a back-to-backek mindkét felén. Hivatalos az MCW-Snell csere. Lawson lekéste a Kings gépét, a csapat vezetői előtt kell felelnie ezért. Ranadive elnézést kért a korábbi kijelentései miatt. Szerdán tárgyal hivatalosan is a Játékosok Szakszervezete és a liga. A Cavs csereirányítója Kay Felder. Dan Gilbert megmutatta a Cavs bajnoki zászlaját. Kitett játékosok: Mavs (Warney), Magic (Alexander, Dawson, Murphy), Rockets (Taylor).

Két sztár is sérülést szenvedett az elmúlt napokban. A Memphis Grizzlies centerének, Marc Gasolnak a jobb bokája ment ki a Houston Rockets elleni mérkőzésen - a jobb lábfejét műtötték februárban. A Los Angeles Clippers irányítója, Chris Paul a tegnapi edzésen sérült meg a bal hüvelykujjával, de a hírek szerint szerencsére egyikőjükkel sincs gond. Gasol annyit mondott, hogy lecserélték, nem kellett elhagynia a játékot - kapott egy kis jeges pakolást, és levették a kötését, ennyi. David Fizdale vezetőedző annyi tett ehhez hozzá, hogy fájt játékosa bokája, de tudták, hogy ez be fog következni egyszer, nincs miért aggódni, nem súlyos a gond. Doc Rivers, a Clippers vezetőedzője Paullal kapcsolatban elmondta, hogy az utolsó 2 előszezonmeccs egyikén biztosan pályára fog lépni, ez azért jelzi, hogy nincs mitől tartani.

Rosco Allen egykori csapattársának, Chasson Randle-nek eltört az orra, így a New York Knicks hátvédjének legalább 1-2 hetet ki kell hagynia - igaz, ő lehet, hogy nem lesz már a csapatnál, mire felépül.

A Philadelphia Sixersnél a magasemberekhez inkább felépülés köthető. Arról volt szó a múlt hét végén, hogy Nerlens Noel valószínűleg nem lesz bevethető a szezon legelején, Brett Brown vezetőedző azonban szombaton elmondta, hogy Jahlil Okafor viszont igen - ő még márciusban szenvedett meniscus-szakadást, úgy volt, hogy már az előszezonra felépül, de gyógyulásra használta inkább ezt az időszakot is. Brown azt is elmondta, hogy bár elvileg úgy volt, hogy ebben az idényben Joel Embiidet nem fogják játszatni a back-to-back meccsek mindkét napján, jelenleg olyan fizikai formában van a center, hogy még azon is gondolkodnak, hogy mégis játszhasson Embiid ezeken a találkozókon is - azt nem jelentette ki a tréner, hogy ez így is lesz, de elmondása szerint fontolóra veszik ezt a lehetőséget is az alapján, amit láttak Embiidtől.

Közben megegyezés történt a Chicago Bulls és a Milwaukee Bucks között a tegnap reggel már beharangozott cseréről, így Michael Carter-Williams és Tony Snell hivatalosan is új csapataiknál vannak már.

A Sacramento Kings irányítójának, Ty Lawsonnak a csapat vezetői előtt kell beszámolnia arról, miért késte le a klub Kentuckyba tartó repülőjét - tegnap hajnalban a Rupp Arenában játszottak a Washington Wizards-dzal. A játékmester vissza is tért már Sacramentóba, a jövője pedig kérdéses, miután az elmúlt héten egyszer már elkésett egy edzésről is... Nagy szüksége lenne Lawsonra a Kingsnek, legalább az idény elején, hiszen Darren Collison 8 meccses eltiltással kezdi a szezont.

Szintén a Kingshez tartozik, hogy mint arról volt szó nemrég, Vivek Ranadive tulajdonos gyakorlatilag mindenkire ráfogta a hibáit, csak felelősséget nem vállalt a tetteiért egy Sam Amicknek (USA Today) adott interjúban. Ebben a nyilatkozatában Geoff Petrie-éket is megszólta, mert elmondása szerint mikor 2013-ban átvette a gárdát, szüksége lett volna valakikre, akik edzenek a csapattal, de sem az egykori GM, sem Keith Smart vezetőedző nem akart ott lenni a gárdánál. Ranadive most Ailene Voisinnek (Sacramento Bee) elmondta, hogy bocsánatot kér Petrie-éktől - nem akart tiszteletlen lenni, nagyon sokra tartja azt, amit a franchise-ért tettek és amit elértek. Tudja, hogy mekkora megtiszteltetés egy klub tulajdonosának lenni, és hogy mindenben neki van a döntő szava - teljes felelősséget vállal mindenért, minden hiba az ő hibája.

Több játékost is kitettek kereteikből a csapatok, ami nem meglepő, hiszen lassan itt az alapszakasz kezdete, mindenkinek maximum 15 fősre kell szűkíteni az állományt. A Dallas Mavericks Jameel Warney-tól köszönt el, ő az első, akit kitettek a texasiak. Az Orlando Magic Cliff Alexandert, Branden Dawsont és Kevin Murphyt rakta szabadlistára, így a floridai gárda kerete 16 főt számlál jelenleg. A Houston Rockets pedig Isaiah Taylornak köszönte meg az eddigi munkáját.

A liga és a Játékosok Szakszervezete szerdán találkoznak hivatalosan is New Yorkban - mindkét fél abban reménykedik, hogy az új kollektív szerződés nagyvonalaiban ebben a hónapban meglesz még a megegyezés. A szerdai gyűlés után egyébként csütörtöktől kétnapos Board of Governors ülés lesz a tulajdonosoknak.

A Cleveland Cavaliers vezetőedzője, Tyronn Lue tegnap a riporterek kérdésére elmondta, hogy jelen állás szerint a drafton 54. helyen választott Kay Felder lesz Kyrie Irving cseréje az alapszakaszban. A tréner elmondása szerint az irányító egyre jobban érti a játékukat, egyre jobb formában van, azt pedig ők is tudják, hogy az NBA nagyon más, mint az egyetemi liga.

A végére is a Cleveland maradt, miután tulajdonosuk, Dan Gilbert bemutatta a bajnoki zászlót, amit felhúznak majd a csarnok tetejére:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus