Hírmorzsák 2017-07-21 (09:45)

Casey szerint DeRozan többet fog irányítót játszani a most következő idényben, megfogalmazta azt is, miben kell fejlődniük. Rose a hétvégén dönt (?) új csapatáról, a Cavs és a Lakers mellett a Bulls is érdeklődik iránta. A Lakers találkozott Ian Clarkkal is. Redick nem élvezte már a játékot a Clippersnél. Sem Daryl Morey, sem az elnök Tad Brown nem lesz a Houston Rockets vevői között. Steve Nash-t a kosárlabda még érdekli, de játszani már nem akar. Kyrie Irving saját, önfenntartó közösséget akar. A Heat még egy évre megtartotta Udonis Haslemet. A Thunder 2 évre leigazolta Dakari Johnsont. A Mavs kitette Nicolas Brussinót.

A Toronto Raptors vezetőedzője, Dwane Casey a Sportsnet 590 The Fan "The Andrew Walker Show" című műsorában elmondta, hogy a következő idényben a labdajáratásban, a labda nélküli mozgásban, illetve a spacingben akarnak fejlődni - DeMar DeRozannek nagyobb szerepet szánnak irányítóként, kicsit többet kellene helyzeteket teremtenie másoknak, Kyle Lowry-nak pedig többet kell járatni a labdát, a spacing megfelelő megteremtésében lesz nagyobb szerepe. Casey hozzátette, hogy azt is szeretné, ha kicsit jobban harapnának, mert tavaly minden szempontból és minden szinten, játékosoknál, a szakmai stábban és vezetői szinten is túl nyugodtak, puhák voltak.

Sam Amick (USA Today) értesülései szerint Derrick Rose ezen a hétvégén dönt arról, hol folytatja pályafutását - mint arról tegnap este szó volt, a Cleveland Cavaliersszel komoly tárgyalásokat folytat, tegnap találkozott a Los Angeles Lakersszel is, de Amick úgy tudja Rose ügynökétől, BJ Armstrongtól, hogy volt csapata, a Chicago Bulls is érdeklődik az irányító iránt.

A Lakershez kapcsolható hír, hogy amennyiben Rose nem hozzájuk igazol, úgy megvan a B-tervük is - Mark Medina (Los Angeles Daily News) információi szerint tegnap volt egy 45 perces meetingjük Ian Clarkkal is.

A Los Angeles Clipperstől távozó JJ Redick egy 15 perces Uninterrupted dokumentumfilmben mesélt többek között a csapattól való lelépéséről is. Redick elmondása szerint nem élvezte már a játékot - végignézett a csapatukon és azon, ahogyan játszanak, és semmi élveztet nem talált már benne. 18 hónappal ezelőtt még azt sem gondolta volna, hogy egyáltalán nyitott lesz arra, hogy távozzon, a Clipperstől akart visszavonulni, de az NBA megtanítja az embereket arra, hogy a dolgok gyorsan változhatnak. Redick egyébként felidézte azt a pillanatot, mikor az előző idény végén, a hetedik meccsen kiestek a Utah Jazz ellen, és feltette magának a kérdést, hogy ennek mi értelme van?

Hétfőn lett nyilvános, hogy eladó a Houston Rockets, és akkor felmerült, hogy az elnök, Tad Brown, illetve a GM, Daryl Morey is beszállnak egy befektető csapatba, akik megvehetik a franchise-t. Brown most hivatalos közleményben jelezte, hogy sem ő, sem Morey nem lesznek a vevők között - ők azon dolgoznak, hogy a legjobb tulajt szerezzék meg a klub számára.

A kanadai legenda, Steve Nash Yaron Weitzmannak (Bleacher Report) elmondta, hogy ha valahol egy labda felé pattog, akkor természetesen rá fogja dobni, de egyébként sehova nem megy már azzal a szándékkal, hogy játsszon, nem érdekli már ez. Még mindig imádja a kosárlabdát, nagyon örül neki, hogy a része lehet, de a saját módján követi már csak a sportágat. Neki az volt a motiváció, hogy saját magából ki tudja hozni a legtöbbet, hogy ezt minél tovább fenn tudja tartani, illetve hogy a legjobbak ellen játszhatott - most, hogy ez utóbbira nincs lehetősége úgy, hogy igazán számít, közönség előtt, már nem izgatja ez annyira.

A Cleveland Cavaliers sztárja, Kyrie Irving a Short Story Longban elmondta, hogy szeretne egy saját, önfenntartó közösséget felépíteni - olyanokból állna, akik a többiekkel szeretnének nagyon szoros, közeli kapcsolatban maradni. Most keres egy olyan megművelhető területet, farmot, amit meg tud venni, és ahol aztán el tudja kezdeni felépíteni ezt a közösséget.

Volt több rosterrel kapcsolatos dolog is tegnap este és ma hajnalban. A Miami Heat még egy szezon erejéig megtartja Udonis Haslemet, aki a veterán minimumot kapja, de szerződése teljesen garantált - ez lesz a magasember 15. idénye a floridaiaknál. Az Oklahoma City Thunder 2 éves megállapodást kötött Dakari Johnsonnal, ez a kontraktus is teljesen garantált - a 21 éves magasember 2015-ben a 48. választott volt a drafton, és az előző két idényt a D-Ligában töltötte, az idei nyári ligában azonban 18.0 pontot és 5.5 pattanót átlagolt, úgy tűnik, ez meggyőzte Sam Prestiéket. A Dallas Mavericks kitette keretéből Nicolas Brussinót.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus