Hírmorzsák 2018-03-14 (19:00)

Porzingis a Knicks jövőjét a vezetőségre bízza, hisz a menedzsmentben - erősebb és jobb lesz, mikor visszatér, de nem csak kigyúrni akarja magát. Nowitzkinek hiányozni fog a Madison Square Garden. JR Smith-t SMS-ben értesítették arról, hogy kikerült a kezdőből - nem mérges, csak nem tudja, mi lesz a szerepe. Casey-t felidegesíti, mikor az emberek kudarcról beszélnek a Torontóval kapcsolatban. Evan Turner elküldött mindenkit melegebb éghajlatra, aki a fizetésével foglalkozik. Paul George játszik péntek éjszaka (ágyék). Love jövő pénteken akar visszatérni. Alig lesz bevethető embere a Bostonnak ma este a Wizards ellen - lehet, hogy Horford is kihagyja a meccset (betegség). Sabonis egy bokaficammal megúszta, hogy Embiid ráesett a lábára. Az ex-körmendi Walter Lemon Jr. egyelőre nem tud megragadni az NBA-ben.

A New York Knicks sztárja, az ACL szakadása miatt ebben az idényben már nem játszó Kristaps Porzingis Ian Begley-vel (ESPN) beszélgetett. A lett magasembert arról kérdezte az újságíró, hogy mit gondol a csapat jövőjéről, a nyári igazolásokról, amire azt mondta, hogy nem igazán gondolkodott ezen, mert ez nem az ő munkája és feladata, hanem a vezetőségé - biztos benne, hogy a megfelelő lépéseket fogja meghúzni a menedzsment annak érdekében, hogy minél jobbak legyenek. Szóba került Porzingis egészsége is, amiről azt mondta, hogy erősebb és jobb lesz, mikor visszatér. Azt nem tudja, mennyi hónapja lesz a rehabra, de megpróbálja olyan hatékonyan kihasználni, amennyire csak lehet - nemcsak nagyobb és erősebb akar lenni, de a mozgáskoordinációját is javítani szeretné, és fejben is javulni akar.

Ha már a Knicks, akkor félig ide kapcsolódva meg lehet említeni, hogy a Dallas Mavericks ikonja, Dirk Nowitzki azt nyilatkozta Tim MacMahonnak (ESPN), hogy hiányozni fog neki a Madison Square Garden - a Dallas ma hajnalban győzte le a Knickst idegenben. A német csillag szerint különleges hely az MSG az atmoszférája, a történelme miatt - reményei szerint egyszer még visszatér ide a következő idényben, de majd kiderül még a továbbiakban, hogyan alakulnak a dolgok.

Szintén ehhez a témakörhöz kapcsolódik, hogy az Oklahoma City Thundernél Paul George a hírek szerint játszani fog pénteken éjszaka, a Los Angeles Clippers elleni összecsapáson, miután ma hajnalban, az Atlanta Hawks elleni mérkőzés harmadik negyedében meghúzódott az ágyéka. George saját elmondása szerint jól van, és rendben is lesz, mivel van vagy 3-4 napjuk a következő találkozóig. A Cleveland Cavaliers erőcsatára, Kevin Love ma hajnalban azt nyilatkozta a riportereknek, hogy jövő pénteken, március 23-án éjszaka, a Phoenix Suns ellen szeretne visszatérni kéztöréséből - ez azért még nem szentírás, hogy meg is fog történni.

Azt már délelőtt láthattátok, hogy az Indiana Pacers litván játékosa, Domantas Sabonis megsérült, mikor Joel Embiid ráesett a lábára. A hírek szerint Sabonis megúszta a dolgot egy bokaficammal, azt viszont még nem tudni, mennyit kell kihagynia. A Boston Celticsnél viszont ma éjszaka alig lesz bevethető ember - Daniel Theis és Gordon Hayward hosszabbtávú kiesése mellett Kyrie Irving (térd), Jaylen Brown (agyrázkódás) és Marcus Smart (hüvelykujj) biztosan nem lesznek, az pedig kérdéses, hogy Al Horford tudja-e vállalni a játékot, ő megbetegedett.

A Cleveland Cavaliersnél JR Smith kikerült a kezdőből, amit hétfőn tudott meg Tyronn Lue vezetőedzőtől, méghozzá egy SMS-ben - a tréner a riporterek kérdésére annyit mondott ezzel kapcsolatban, hogy azért került ki Smith a kezdőből, mert "csak", úgy érezte, hogy erre van szüksége most az együttesnek. Maga a játékos azt nyilatkozta tegnap Dave McMenaminnek (ESPN), hogy meglepődött, de nincs ezzel gond, nem mérges, csak szerette volna, ha ezt személyesen közlik vele, át tudják ezt beszélni. Mikor rákérdezett az újságíró arra, hogy mi lesz a szerepe a második ötösben, akkor azt válaszolta, hogy őszintén nem tudja, de biztosan jó lesz a csapatnak, mert a kezdőben végre valaki olyas valaki lehet majd, aki támadásban veszélyt jelent majd, és játszanak is rá figurát, egy olyan ember helyett, aki nem opció.

A Toronto Raptors vezetőedzője, Dwane Casey Zach Lowe-nak (ESPN) elmondta, hogy az elmúlt két évben egy bajnoktól meg egy nagydöntős csapattól kaptak ki, úgyhogy nagyon felidegesíti, mikor az emberek arról beszélnek, hogy kudarc a szezonjuk. DeMar DeRozan szerint a liga tiszteli őket, de sokan szkeptikusak velük és a rájátszásbeli produkciójukkal kapcsolatban - ezt ők úgy veszik, mintha tiszteletlenek lennének velük, és ezt a mérkőzések során is használják motivációként. A kanadaiaknál volt egy játékstílus-váltás erre az idényre, amiről Casey elmondta, hogy tudják, a Lowry-DeRozan kettős egy-egyeivel nem lehetnek sikeresek a rájátszásban. Kyle Lowry azt mondta, hogy folyamatosan ezt hallja, hogy "PO, PO, PO" - az emberek csak azt nézik, mi történt a múltban.

A Portland TrailBlazers swingmanjét, Evan Turnert sok kritika éri, főleg azért, mert 4 évre 70 millió dollárt keres az oregoniaknál, de gyorsan letisztázta a dolgokat Jason Quicknek (NBC). Turner elmondása szerint mindenért megdolgozott, amit kap. A szerződése az ő keresete, és kiérdemelte ezt a pénzt, akinek meg nem tetszik, az nyugodtan megcsókolhatja a hátsóját. A játékával kapcsolatban azt mondta Turner, hogy azt csinálja, amit az edzője kér, és próbálja ténylegesen segíteni az együttest. Volt olyan csapat, ahol 20 pontokat szórt, de senkit nem érdekelt, mert veszítettek - csak a győzelem számít és az, ki mit hajlandó ezért feláldozni.

A végére pedig az ex-körmendi Walter Lemon Jr. maradt, aki egyelőre nem tudott megragadni az NBA-ben - Chris Haynes (ESPN) jelentette, hogy a New Orleans Pelicans nem fogja megtartani az idény végéig, miután lejárt a második 10 napos kontraktusa is. A csapatnak azóta meg is van az új kiszemeltje - Larry Drew II-nek adnak egy 10 napos szerződést, aki a G-Ligában, a Sioux Falls Skyforce-nál játszott eddig ebben az idényben.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus