Hírmorzsák 2018-04-21 (13:45)

Jabari Parkert nagyon idegesíti, hogy nem kapott több játéklehetőséget a Boston elleni első két meccsen. Bradley Beal szerint Scott Brooks elnézést kért tőle, hogy nem rajzolt fel rá több figurát a Raptors elleni második mérkőzésen. Embiid szerint nem barátokat szerezni vannak a PO-ban, hanem tovább akarnak jutni - több arccsontja is eltört a centernek a Fultz-cal való ütközésekor. Winslow 15.000 dolláros büntetést kapott a ligától. Steph Curry elkezdett a csapattal edzeni. Evan Turner egy lábujjsérülés miatt nem játszott a Pelicans elleni harmadik találkozón. A Suns Igor Kokoshkovval is leül interjúzni, a Knicks Mike Budenholzerrel fog beszélgetni.

A Milwaukee Bucks csatára, Jabari Parker borzasztóan ideges volt még a tegnapi edzésen is, mert alig kap játéklehetőséget a rájátszás első két találkozóján. Parker elmondta, hogy ő is ember, és nem fogja könnyedén venni ezt a dolgot, vannak érzései - úgy gondolja, hogy megérdemli, hogy a pályán legyen. Két éve vár erre, és szerinte senki nem kezelné jól egy ilyen helyzetben, ha mégsem engednék neki, hogy játsszon. Azt is hozzátette, hogy akkor kaphatna több lehetőséget, ha Joe Prunty ideiglenes vezetőedző "jó oldalán" lenne, mire rákérdeztek, hogy ott van-e, és azt válaszolta, hogy nem úgy néz ki... Ma hajnalban aztán 30 percet kapott, amit 17 ponttal és 5 pattanóval hálált meg.

A Washington Wizards dobóhátvédje, Bradley Beal még a ma hajnali találkozó előtt elmondta, hogy Scott Brooks vezetőedző elnézést kért tőle, amiért nem rajzolt fel rá elég figurát a második összecsapáson. Beal szerint trénere látta, hogy keveset dobott rá, és nyilván úgy gondolja, hogy ez az ő hibája, de azt is elképzelhetőnek tartja, hogy kiváló motivátor Brooks - 28 pontot szórt egyébként Beal a harmadik meccsen, 19 mezőnykísérlettel pedig Wall mögött a második legtöbbet vállalta.

A Philadelphia Sixersnél Joel Embiid arról beszélt, hogy azt szeretné, ha minél nagyobb különbséggel nyerne a csapata a PO-ban - ha 18-20 ponttal jobban állnak, akkor tegyenek meg mindent azért, hogy 22-vel vezessenek. Ő imádja, ha kiütéssel nyer a csapata, és nagyon tetszett neki az is, amit tegnap hajnalaban Miamiben csináltak - nem azért vannak itt, hogy barátokat szerezzenek, hanem hogy megnyerjenek egy PO-párharcot.

Az Embiid maszkjára direkt rálépő Justise Winslow 15.000 dolláros büntetést kapott a ligától ezért a vétségéért.

Ugyancsak Embiidhez kapcsolódik, hogy Ramona Shelburne (ESPN) értesülései szerint több arccsontja is eltört annál az esetnél, amikor Markelle Fultz-cal ütközött, és ami miatt ki kellett hagynia az alapszakasz végét és a rájátszás elejét is. A center annyit mondott, hogy mindent megtettek azért, hogy a lehető legjobb maszkot rakják össze - ügynöke, Leon Rose még Richard Hamiltonnal is konzultált, aki elmondta nekik, hogy idővel jobb lesz, mert egyre inkább védve érzi majd magát.

A Portland TrailBlazersnél Evan Turner nem tudta vállalni a játékot tegnap hajnalban, a New Orleans Pelicans elleni harmadik ütközetben, mert a jobb lábfején megsérült az egyik lábujja - azt egyelőre nem tudni, hogy a negyedik meccsre visszatérhet-e. A Golden State Warriorsnél Steph Curry elkezdett a csapattal edzeni, de csak a tréningek bizonyos szakaszában tud részt venni egyelőre, azokon sem teljes erőbedobással - volt róla szó, hogy a hírek szerint a második kör harmadik mérkőzésén vagy annak a környékén térhet vissza.

John Gambadoro (Arizona Sports) úgy tudja, hogy Igor Kokoshkov, Kevin McHale és James Borrego is a Phoenix Suns listáján vannak, velük is beszél majd az arizonai klub a vezetőedzői poszttal kapcsolatban. Michael Cunningham (Atlanta Journal Constitution) jelezte, hogy a New York Knicks Mike Budenholzerrel fog interjúzni.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus