Hírmorzsák 2018-11-18 (21:00)

Kyrie Irving szerint a Celtics fiataljainak meg kell szokniuk a nyomást, hogy minden mérkőzésen teljesíteniük kell, akkor lesz majd igazán jó csapat a Boston. Chandler Parsonst jövő nyáron kirakja a Grizzlies? Gordon Hayward és LeBron James szerint is túl sok hibát követett el csapatuk védekezésben ma hajnalban. Wendell Carter Jr. szerint valamit tennie kell a Bullsnak, legalább annyit, hogy végigküzdik a meccseket. Steph Curry szerint az egész csapat és minden érintett profin kezelte a Green-Durant balhét. Klay Thompson nem aggódik, garantálja, hogy sokkal jobban fog dobni. Nate McMillan Aaron Holiday-t dicsérte a Hawks elleni meccs után.

Chris Herrington (Daily Memphian) forrásai szerint a Memphis Grizzlies jövő nyáron komolyan fontolóra fogja venni, hogy kirakja a keretből Chandler Parsonst, aki 2016-ban aláírt 94 millió dolláros szerződése utolsó évébe lép majd. Ha simán teszi ki őt a Memphis, egy évig 25 millióval nyomja majd a sapkát, stretch provision segítségével viszont 3 évre elnyújtva évente 8.4 millió dollárra is változtathatja a "halott pénzét" a Grizzlies.

Természetesen ma is van egy kis Draymond Green - Kevin Durant vita. A Golden State Warriors kétszeres alapszakasz MVP-je, Steph Curry azt nyilatkozta az esetről, hogy szerinte az, ahogyan kezelték ezt az egészet csapatként, illetve egyénileg Green és Durant, azt mutatja, hogy profik, és átérzik, hogy ez az egész az együttesről szól, a klub a legfontosabb.

A Golden State dobóhátvédjének, Klay Thompsonnak egy-egy történelmi estét leszámítva továbbra sem megy a dobás - csak 32%-kal értékesíti a tripláit. Thompson azt mondta erről a Dallas Mavericks elleni összecsapást követően, hogy egyáltalán nem ideges, mert idegesen nem lehet NBA rekordokat felállítani. A továbbiakban is folytatnia kell a dobást, és majd be fognak esni ezek a helyzetek, ezt ő garantálja.

A Los Angeles Lakers az Orlando Magictől kapott 130 pontot ma hajnalban, vereséget is szenvedett a gárda. LeBron James azt mondta a találkozót követően, hogy az első negyed után nagyon rosszul védekeztek - sokszor teljesen szétestek, ami egyáltalán nem volt jellemző rájuk az utóbbi időben.

A Boston Celtics swingmanje, Gordon Hayward a Utah Jazz elleni vereség után azt nyilatkozta, hogy nem dobtak jól, ami persze nem egy jó dolog, de túl sokszor estek össze védekezésben - rengeteg üres dobást, fellöbbölt labdát, ziccert és kosarat engedélyeztek. Nem érzi úgy Hayward, hogy nagyon pocsék produkciót nyújtottak volna hátul, de nem tudtak igazán beindulni, mert a Jazznek mindig volt egy-egy könnyű kosara. Amikor rendesen védekeztek, nem tudott mit reagálni a Utah, de amikor hibáztak, azt mindig kihasználta ellenfelük. Hayward szerint javulniuk kell, és fognak is.

Kyrie Irving annyit mondott erről, hogy sok a fiataljuk, akiktől az előző idényben nem vártak el ennyit, mint most - hozzá kell szokniuk ahhoz a nyomáshoz, hogy minden mérkőzésen teljesíteniük kell, mert ez együttjár azzal, ha valaki egy ekkora csapatban kosarazik, mint a Celtics. Irving szerint amint megszokják ezt a terhet a fiatalok, és kiegyensúlyozottan tudnak teljesíteni, minden rendben lesz. Irving azt is elmondta, hogy megpróbál kritikus lenni, és olyan objektíven és szubjektíven is elemezni, amennyire csak tud - ő a legnyugodtabb az öltözőben a változó eredmények közepette, és csak segíteni szeretne a csapattársainak.

A Chicago Bulls az egyik éjszaka 22 pontos előnyből kapott ki 19 ponttal a Milwaukee Bucks ellen, ma pedig a Toronto Raptorstól zakózott a Bulls 39 ponttal. Wendell Carter Jr. azt mondta, hogy valamit tenniük kell, mindent meg kell próbálniuk, és nem szabad feladniuk a meccsek közben, olyan keményen kell játszaniuk az utolsó pillanatig, ahogyan csak tudnak. Carter szerint ez tesz valakit igazi kosárlabázóvá - nem szabad feladni, végig küzdeni kell, bármi az eredmény.

Az Indiana Pacersnél Nate McMillan épp ellenkező előjellel szólalt meg az Atlanta Hawks elleni siker után Aaron Holiday-ről. A tréner azt mondta, hogy nem nyerték volna meg a mérkőzést, ha Holiday nem úgy száll be a pálya mindkét oldalán, ahogyan. McMillan szerint a hátvéd az egész edzőtáborban és a szezon során is keményen dolgozott eddig, hogy készen álljon a feladatra - megnyugtatta az egész gárdát, és ritmust adott a Pacersnek támadásban.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus