Playoff-percek: Towns a kérdőjel Thibodeau rendszerében

A nagy kérdőjel Tom Thibodeau rendszerében

Karl-Anthony Towns elrettentő számokat hozott támadásban az első összecsapáson, azonban ennek csak az egyik oldala volt, hogy Clint Capela óriásit játszott a Houstonban. Az első meccsen Towns USAGE százaléka (amikor a pályán van, milyen százalékban fejezi be ő a támadásokat) volt a hetedik (!) legkevesebb a Minnesotában –az alapszakaszban is csak az ötödik volt a csapatban, de ott 22.9%-os mutatója volt, a playoffban pedig 14.2. Nem csak arról van szó, hogy Towns rosszul dob (mindössze 5 mezőnykosara van a két mérkőzésen), nem csak arról, hogy kevesebbet vállal (összesen 18 mezőnykísérlet és hat kiharcolt büntető), hanem arról is, hogy a csapatársai nem tudják, mit kezdjenek azzal, hogy szorosabban őrzik, és erre nem is a játékosoknak kellene rájönni, hanem az edzői stábnak.

Eddig úgy tűnik, hogy Thibodeau a szokásos „fegyveréhez” nyúl, nem a rendszerben változtat, hanem mások kezébe adja a labdát, legfőképpen Derrick Rose-éba. Az első meccsen Rose USAGE-ja 30.8 (!) százalék volt, ami még az alapszakaszban látott 25-nél is magasabb, a második meccsen pedig 17 perc alatt kilenc mezőnykísérlete volt, pont annyi, mint Townsnak. Az a második mérkőzésen elég jól látszott, hogy a "retesz" védekezést előkapó Houstont Towns jó támadójátéka nélkül nem nagyon tudják még csak megszorítani sem, de ahhoz, hogy ez változzon, nem csak a játékosnak kellene összeszednie magát, hanem az edzői stábnak is.

James Harden nem aggódik

A második mérkőzésen több blokkja (3) volt a Rockets MVP-jelöltjének, mint mezőnykosara (2), de a meccs végén elmondta, hogy nem aggódik a dobásai miatt, jó vállalások voltak, és legközelebb ugyanezekkel fog operálni. Nagyon nincs is miért aggódnia a Houstonnak, szó szerint lebontották a Wolves támadójátékát, úgy tűnik, üzembiztosan elő tudják kapni a jó csapatvédekezést a párharcban. Az első kiemelt azt is simán elbírta, hogy a szupercsere Eric Gordon hasonló dobóformát fogjon ki, mint Harden, ilyen pedig jó eséllyel nem fog előfordulni többet a párharcban. Arról nem is beszélve, hogy a sérülésből visszatérő Ryan Andersont be sem vetette Mike D’Antoni. Jelenlegi állás szerint ez a párharc sima 4-0…

LeBronnak mindig van feljebb

Zseniális teljesítményt produkált hajnalban LeBron James, hiszen a Cavs szupersztárja dobta a Pacers elleni meccs első 13 pontját, majd 16-1 volt az állás a "javára", az első negyedet kereken húsz, a félidőt 29, a meccset pedig 46 egységgel zárta. Az ESPN statisztikái szerint ez volt James 1362. mérkőzése az alapszakaszt és a rájátszást is beleszámolva és még soha nem járt ennyi pontnál az első öt perc után, mint most, sőt, a 16 pontos első hat perce is egyedülálló, erre senki nem volt képes a rájátszásban az elmúlt húsz év során. Ez egyébként kereken a 20. olyan meccse volt a rájátszásban, amelyen elérte a 40 pontot, ebben a tekintetben utolérte Jerry Westet és már csak Michael Jordan van előtte a vonatkozó listán...

És hogy mennyivel volt most agresszívebb, mint az első meccsen? Akkor 10 perc eltelt, mire ráemelte az első dobását, addigra már 25-8-ra vezetett az Indiana, most alig 16 másodperc kellett neki, hogy elemelje az elsőt, ami be is hullott - végül 12 mezőnykísérlettel zárta az első negyedet, ennél többször sosem próbálkozott még a nyitó játékrészben...

Nincs miért pánikolnia a Pacersnek

Ugyan elvesztette a meccset az Indiana, de így is nyugodtan várhatja a folytatást a társaság, hiszen összességében érvényesítette akaratát a két mérkőzés során és nem csak az 1-1-es állás miatt. Jamestől egy 46 pontos este kellett ahhoz, hogy 100-97-re nyerni tudjon a Cavs és bár a végeredmény csak dudaszóra alakult ki, fél perccel a vége előtt Oladipónak dobása volt az egyenlítéshez és a kezdeti James-őrület után megint az történt a parketten, amit a Pacers akart - limitálták a Cleveland játékát, a meccs pedig az ő ritmusukban zajlott. Másodjára is el tudták venni a Cavaliers gyorsindításait (alig hat pontot dobtak ebből Jamesék), ők maguk viszont 15 pontot szereztek ilyenből, teljesen elvették a clevelandi dobók jó helyzeteit (egyedül Korverrel nem bírtak), kiszorították Thompsonékat a festékből (62-30-ra nyertek innen) és támadásban is működött, amit elképzeltek.

Alapvetően két dologban bízik leginkább Nate McMillan elöl: az egyik a fenti kettő-kettők, amelyek végén Love marad ott főleg Oladipóval, ritkább esetben Collisonnal, Love-ra igyekeznek minél gyakrabban játszani és megnézni, hogy éppen mit választ a kettő-kettőknél. Ebből az első meccsen is nagyon jól élt meg Oladipo és a másodikon is jó párszor meg tudta belőle bontani a védekezést, mert bár papíron megvan, hogy mit kell csinálnia a Cavs magasemberének, hogyan kell rotálniuk ilyen helyzetben, ezt egyelőre elég sokszor elrontotta. A másik verzió a sok alapvonali keresztmozgás, befutás, üres elzárás, ami eddig probléma elé állította a Clevelandet, ebből jött a 62 festékből érkező pont indianai oldalon. 

Hogy miért nem 0-2 az állás? Egyrészt James miatt, aki ellen kiváló stratégiákat lehet kidolgozni, amiket egy pillanat alatt dönt össze, ha ilyen napja van. Másrészt Oladipo faultgondjai miatt, hiszen ezúttal csak 28 percet tudott játszani, Collison, Joseph, vagy éppen Stephenson pedig nem tudja olyan szinten művelni ezt a támadójátékot, de akár védekezésben is említhetjük, hogy mennyit ér Oladipo agresszivitása, sebessége. Harmadrészt pedig azért, mert ahogy azt az alapszakaszban is láthattuk már, ebben az Indianában sokkal több támadópotenciál nincs a mostaninál, ők nem fognak 120 pontokat dobálni, de ha ilyen ritmusban zajlik tovább a párharc, akkor bizony jó esélyeik lehetnek, főleg, hogy megvan a pályaelőny. 

Változtatott Tyronn Lue

Az első meccs borzalma után két helyen is átvariálta a kezdőötöst a Cleveland mestere, Rodney Hood és Jeff Green helyett JR Smith és Kyle Korver került be - ettől gyorsabbá vált a gárda és jobb lett a spacing is. Emellett az is döntő faktor volt (Lue ezt nem mondta ki, de James erősen utalt rá), hogy egyszerűen Hood és Green nem elég megbízható a playoffban, míg a Smith-Korver-Love-James négyes játszott és bizonyított már együtt ilyen helyzetben - őket egészítette ki George Hill, aki szintén rutinos és a rendszerbe illő játékos. Smith elsősorban védekezésben jeleskedett (Lue szerint ő az, aki átrágja magát minden záráson és nem fél az ütközéstől), míg Korver 4/8 hármast rámolt be, ő jelentette James fő célpontját a triplavonalon túl. Emellett a két kiharcolt támadófaultja és a rutinja is sokat ért, most pedig minden apróságra szükségük van ahhoz, hogy leküzdjék az Indianát...

... de ez továbbra is egy 46 pontos James-estét egészített ki, nagy örömünnepre tehát nincs ok. Lue lépett, variált, de bőven van még dolga, főleg azokkal a játékosokkal, akiket most kitett a kezdőből és hozzájuk csapható még Jordan Clarkson, illetve Larry Nance Jr. is. Rajtuk nagy a nyomás jelenleg, az ESPN forrásai szerint pedig Lue úgy számol, hogy ez a sor jobban fog majd teljesíteni idegenben, mint a hazai közönség előtt - erre valóban nagy szükségük lenne támadásban.

Megtalálták Derrick Favors játékát

Az első meccsen nem igazán találta a helyét a Jazz erőcsatára, védekezésben rendre lemaradt, támadásban súlytalannak bizonyult, akkor Jae Crowder kapott is rendesen perceket. Quin Snyder azonban nem gondolkodott abban, hogy ebbe az irányba tendáljon a rotáció, bent hagyta Favorst a kezdőben, akit ugyan párszor csúnyán most is megbüntettek egy-egyben, de ezzel együtt tudott élni a Jazz. Ugyanis Favors és Gobert azt a feladatot kapta, hogy nagyon agresszíven menjenek a támadópattanókért, a terv pedig fényesen bevált, Favors 8, Gobert 5 támadót szedett össze a 15 összegyűjtött lecsorgóból. Ezzel több legyet is ütöttek egy csapásra: Steven Adamset nagyobb munkára kényszerítették, egyúttal faultgondokba is kergették, 22 perc alatt kipontozódott, emiatt Jerami Grantnek 30 percet kellett játszania, Paul George-nak és Anthonynak pedig be kellett segítenie hátul.  A Westbrook-George-Anthony hármas leszedett ugyan 27 védőpattanót, de ez egyúttal azt is jelentette, hogy ha hátul voltak, nem lehettek elöl, ergo a lerohanásos játék és a könnyű kosarak szinte eltűntek az OKC játékából, mindössze 15 pont jött innen. Adams hiánya miatt gyorsabb, ugyanakkor kevésbé acélos volt a palánk közelében a Thunder, így sűrűn fordult elő, hogy Favors volt az egyetlen magasember a Jazzben, ezt egyrészt kamatoztatta a palánk alatt, másrészt ezúttal láthatóan készült a periméter-játékra is, két beszórt hármasa nagy segítséget nyújtott a játékszervezőknek, akik előtt nagyobb üres területek nyíltak a festékben.

Snyder emellett jobban is forgatta a csapatot, az elsőre négy percet kapó erőcsatár, Jonas Jerebko most 13 minutumot volt fent, be is szórt 10 pontot – bár mindkét triplája kimaradt, 41% felett tüzelt kintről az alapszakaszban, őt semmiképp nem lehetett feladni, ez is javította a spacinget.

A Jazz tökéletes negyedik negyede

A fentiek mellett azért kellett egy tökéletes 12 perc is a Utahtól. Donovan Mitchell karrierje első playoff-meccsén 27, a másodikon 28 pontot szerzett, az 55 egység pedig több, mint Michael Jordan teljesítménye, aki 53 pontot szórt 1985-ben, ő a végére lubickolt a nagyobb térben. Az eddig sem újoncként kosarazó Mitchell 13 pontot szerzett a negyedik negyedben, emellett a csapat többi része is sokat tett, 16 pontot engedtek ellenfelüknek, a Westbrook-George-Anthony triónak összesen kettőt, 0/14-es mezőnnyel…