Stuckey 21 millióért marad a Pacersnél

Shams Charania (RealGM) információi szerint Rodney Stuckey marad az Indiana Pacers játékosa 3 évre 21 millió dollárért.

Charania jelentette először, hogy tovább javult a Pacers hátvédsora azzal, hogy Stuckey marad a gárdánál 3 évre 21 millió dollárért - a harmadik év játékosopciós. Megérte a játékosnak tavaly egy évre a veterán minimumért leszerződni a Pacershez - kitűnő éve volt, újfent nagyon hasznosan kosarazott, így most évi 7 millió dollárért biztosította a jövőjét.

Az Indiana periméterállománya kezd alakulni, miután a kezdőbe leigazolták korábban Monta Ellist, Stuckey-t sikerült megtartaniuk, CJ Miles pedig szerződéssel rendelkezik a 2015/16-os szezonra is George Hill-lel és Paul George-dzsal egyetemben.

Más kérdés, hogy a magasembereknél még "korrekcióra" lesz szükségük, miután David West kilépett szerződéséből, Roy Hibbert pedig egy csere keretein belül távozni fog a Los Angeles Lakershez, pótlásukra pedig egyelőre csak a draftról érkezett a fiatal Myles Turner - rajta kívül Lavoy Allen és Ian Mahinmi vannak még a keretben. Nagyjából 8 millió dollárnyi sapka alatti helye van a Pacersnek, ezt használhatják fel erősítésre - illetve természetesen a kivételeket, a 2.5 milliós, sapka alatti csapatok MLE-jét, a nagyjából 2.1 millió dolláros bi-annualt, valamint a veterán minimumokat.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus