50 éves az európai kosárlabdázás ikonja

50. születésnapját ünnepli minden idők egyik legjobb centere, Arvydas Sabonis. Nála 7 évvel idősebb a Rockets trénere, Kevin McHale.

Az 1964. december 19-én született Arvydas Sabonis még nem volt 17 éves, mikor bemutatkozott a Zalgiris Kaunas felnőtt csapatában. Egészen 1989-ig ebben a klubban játszott, ahol háromszoros szovjet bajnok lett (1985, 1986, 1987). Már 17 évesen bemutatkozott a szovjet válogatottban: 1982-ben világbajnok lett. Eb-aranyérme (1985) és olimpiai bajnoki címe is van (1988) a hidegháborús korszakból két Eb-bronz (1983, 1989) és egy vb-ezüst (1986) mellett. Ehhez az időszakhoz köthető sajnos súlyos sérülése is, amely egész pályafutására rányomta a bélyegét: 1986-ban elszakadt az Achilles-e, amelyet többször is meg kellett műteni, és atletikussága, ruganyossága, mozgékonysága már soha nem lett a régi.

Az NBA-ben kétszer is draftolták. Először 1985-ben az Atlanta Hawks, ám akkor még nem volt 21 éves, így azt a picket törölték. Másodjára a Portland TrailBlazers foglalta le játékjogát az 1986-os draft 24. helyén - úgy, hogy már tudták, Achilles-szakadása miatt óriási (is) rizikó van benne, és az amerikai-szovjet viszony miatt nem is engedte el a Szovjetunió az NBA-be.

1989-ben távozott Kaunasból, a spanyol Valladolidnál töltött három, majd a Real Madridnál még három évet, itt pedig újra kezdte magát felépíteni. Két spanyol bajnoki címet nyert a királyi gárdával (1993, 1994), mindkétszer a döntő legértékesebb játékosa volt, kétszer volt az alapszakasz MVP-je is (1994, 1995), 1995-ben pedig az Euroligát is megnyerte a csapattal és ő lett a Final Four MVP-je. Az idő közben önálló állammá váló Litvániát egy olimpiai bronzig (1992) és egy Eb-ezüstig (1995) vezette - majd 1996-ban újra harmadik lett az olimpián.

Pályafutását azzal tette teljessé, hogy 31 évesen, 1995-ben áttette székhelyét Amerikába, a Portland TrailBlazers játékosa lett. Benne volt az év újoncötösében, a liga egyik legjobb cseréje volt, és rögtön első PO-jában 23.6 pontot és 10.2 pattanót átlagolt. Mindenki arról beszélt már ilyenkor, hogy mi lett volna, ha az Achilles-sérülése után folyamatos térd-, boka- és ágyékbántalmakkal küszködő klasszis fénykorában mehet át az Egyesült Államokba. 2000-ben ő is tagja volt annak a Blazersnek, amely egy negyedre volt a későbbi bajnok Los Angeles Lakers kiejtésétől - ekkor állt legközelebb az aranygyűrűhöz, ezzel tette volna teljesen kompletté pályafutását.

Egy évet ugyan kihagyott, de 2003-ig a Blazersnél játszott, majd visszament Kaunasba. 2004-ben, 39 esztendősen az Euroliga legjobb játékosának választották az alapszakaszban és a Top16-os körben is, év végén pedig az Euroliga első ötösének tagja lett. 2005-ben vonult vissza minden idők egyik legjobb centere. Még 1991-ben beválasztotta a FIBA az 50 legjobb játékos közé, a FIBA Hírességek Csarnokának pedig 2010-ben lett tagja - egy évvel később az NBA Hall of Fame-be is bekerült. 11-es mezszámát nemrég, szeptember végén vonultatta vissza a Zalgiris. Jelenleg a Litván Kosárlabda Szövetség elnöke.

Két évvel ezelőtt Puskás Artúr írt egy kicsit személyesebb hangvételű cikket Sabonisról.

 

Nála pont 7 évvel idősebb a Houston Rockets jelenlegi vezetőedzője és a Boston Celtics egyik legendás alakja, Kevin McHale. Ligába kerülése sem volt mindennapi, a mai napig minden idők egyik legegyoldalúbb cseréjeként tartják számon a vele kapcsolatos tranzakciót: az 1980-as drafton a Boston Celtics az 1/1-est és egy másik első körös picket adott Robert Parish-ért és az 1/3-as pickért a Golden State Warriorsnek. A Warriors Joe Barry Carrollt húzta az első helyen, a Boston viszont McHale-t, aki Parish-sel és Larry Birddel együtt az eredeti Big3-t, az 1980-as évek bostonjának gerincét alkották.

Első öt idényében, egészen 1984/85-ig csereként számoltak vele legtöbbször - öt év alatt mindössze három alapszakaszmeccset hagyott ki, de összesen 88-szor volt kezdő. Nem akármilyen segítség volt viszont a padról, hiszen 1983/84-ben és egy évvel később is őt választották a liga legjobb hatodik emberének - 1984-ben pedig All-Star is lett a kispadról. A Celtics 1981-ben és 1984-ben is bajnoki címet szerzett, az év újoncötösén kívül pedig 1982/83-ban bekerült az év második legjobban védekező csapatába is. Az igazán jó évei pedig még csak most következtek.

A következő idénytől, 1985/86-tól kezdve négy idényen keresztül kezdőként számoltak vele. Pontátlaga először ment 20 fölé - 22 pont és 8 pattanó környékén átlagolt folyamatosan. 1986/87 egészen kiugró éve volt, ekkor 26.1 pont mellett 9.9 pattanót átlagolt, All-Star lett, ott volt a legjobb védőötösben, plusz az All-NBA első ötösében is. A Bostonnal 1986-ban bajnoki címet nyert kezdőként is, ebben a négy évben ott volt mindig az All-Star gálán és az All-Defensive csapatokban - háromszor az elsőben, 1988/89-ben pedig a másodikban.

Az 1989/90-es szezonban került vissza újra a kispadra, de ebben az évben is ott tudott még lenni az év második legjobban védekező ötösében, és kétszer még All-Star lett - 1990-ben és 1991-ben. 1991/92-ben kezdett a korábbiakhoz képest jóval kevesebbet játszani - sokat is volt sérült, és ebben az időszakban már egyre többet -, 1993-ban pedig vissza is vonult. 32-es mezszámát visszavonultatta a Celtics, 1999-ben pedig bekerült a Hírességek Csarnokába.

A Minnesota egyetem legendája visszament "a gyökereihez", a Timberwolvesnál televíziós szakértőként dolgozott, 1994-ben lett segéd GM, 1995-ben pedig ő lett az elnök. A nevéhez fűzödik többek között Flip Saunders kinevezése, Kevin Garnett draftolása, de a Joe Smith-féle botrány is, amely három első körös draftjogába került a Minnesotának - fű alatt egyeztek meg, hogy kevesebbért ír alá, aztán később nagy pénzt fog kapni, ez ma is tilos, akkor is az volt. 2005-ben egy rövid időre edző lett, majd 2008-ban befejezte a vezetőségben megkezdett munkáját, és teljes állású trénerként folytatta. Kevesebb mint egy évet húzott le mindössze, 2009-ben ugyanis távozott a csapattól. 2011 nyarán nevezte ki őt a Houston Rockets, jelenleg is a texasiak vezetőedzője.

Isten éltesse mindkettejüket!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus