69 éves a Knicks legendája

69. születésnapját ünnepli ma minden idők egyik legnagyobb Knicks játékosa, a franchise mindkét bajnoki címében oroszlánrészt vállaló irányító, Walt Frazier.

Az atlantai születésű sportoló kiskorában amerikai focizott és baseballozott is, ám szerencsére egyeteme választásakor a kosárlabdát tartotta előtérben, így a Southern Illinois Egyetemet választotta 1963-ban. 1966-ban ugyan tanulmányi eredményei miatt nem játszhatott, de 1967-ben megnyerte csapatával a NIT-et, ami a második számú torna az NCAA nagy tornája mögött. Frazier jelentkezett a draftra és a Knicks az 5. helyen ki is választotta. Érdekesség, hogy ugyanezen drafton a második körben a Knicks egy másik legendát is kihúzott, méghozzá Phil Jacksont.

Első szezonja még nem volt annyira kiugró, mindössze 21.6 percet játszott meccsenként, ám 193 centis magassága ellenére már ekkor 4.2 pattanót szedett átlagban és be is választották az Év Újonc Ötösébe. A második szezonban már nem volt pardon, majdnem dupla ennyit játszott és az Év Legjobban Védekező Ötösében is helyet kapott (1975-ig zsinórban minden évben sikerült neki ez). Harmadik szezonjában fel is ért a Knicksszel a csúcsra, a döntőben a Los Angelest Lakerst verték 4-3-as összesítéssel. Ez volt az a híres döntő, amelynek hetedik, mindent eldöntő találkozóján Willis Reed sérülten lépett parkettre, ezzel plusz energiákat adva csapattársainak, így a megérdemeltnél kevesebb figyelmet kapott Frazier. Az irányító csodálatos, 36 pontos és 19 gólpasszos teljesítményével vezette együttesét 113-99-es diadalra, ezzel a New York megszerezte fennállása első NBA bajnoki címét.

A következő évben a Baltimore Bullets a keleti döntőben megállította őket, de még az 1971-es szezont követően nagyot erősödtek. Megszerezték ugyanis a Baltimore-ból elvágyódó Earl "The Pearl" Monroe-t, aki Frazierrel együtt minden idők egyik legjobb hátvédduóját alkotta a Knicksnél. Becenevük beszédes: "The Rolls Royce Backcourt". 1972-ben vissza is tértek a döntőbe, de a 69-13-as alapszakaszt repesztő Lakerstől kikaptak a döntőben, ezúttal nem bírták el Reed hiányát. Egy évvel később jött a visszavágás, teljes kerettel 4-1-re ütötték ki az aranysárga-lilákat, ezzel megszerezték második és mindez idáig utolsó bajnoki címüket. Reed az 1974-es szezont követően visszavonult és annak a garnitúrának a bajnokesélyes álmai ezzel el is szálltak.

Frazier tehát a Knicks aranykorának egyik legendája volt. Folyamatosan jól és kiegyensúlyozottan teljesített, évekig 20 pont, 6 gólpassz és 6 lepattanó fölött átlagolt és mint korábban említettük, védekezése is elsőrangú volt. 1970-től 1976-ig az All-Star gála állandó részvevőjét tisztelhettük benne, 1975-ben az MVP címet is hazavihette az eseményről. 1970 és 1975 között minden évben az Év Legjobb Ötösébe is beválasztották, kétszer a másodikba, négyszer pedig az elsőbe. 1977-ben a New York leigazolta Jim Cleamonst, akkoriban még kompenzációként adni kellett valamit cserébe a játékos korábbi csapatának és a 32 éves Frazierre esett a választás. Clevelandben már közel sem volt önmaga, 1979-ben 3 találkozó után szabadlistára is tették és vissza is vonult. 10-es számú mezét a Knicks természetesen felhúzta a Madison Square Garden plafonjára, 1987-ben pedig Pete Maravich-csel és a tegnap ünnepelt Rick Barry-vel együtt a Hírességek Csarnokába is bekerült. Jelenleg is ő a Knicks történetének legtöbb gólpasszt adó kosarasa.

Jelenleg kommentátorként dolgozik az MSG Networknél és leginkább extravagáns öltözködési stílusáról ismert. Az biztos, hogy ő nem követi, inkább diktálja (vagy próbálja) a divatot. Hozzátartozik, hogy nemcsak külleme miatt kell rá nagyon figyelni: olyan, azóta a közvetítések szerves részét képező kifejezések is az ő nevéhez fűződnek, mint a "shaking and baking", a "slicing and dicing" vagy a "dishing and swishing". Isten éltesse még sokáig!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus