87 éves Bob Cousy, Derek Fisher 41

87 éves a korai NBA egyik legnagyobb sztárja, minden idők egyik leglátványosabban játszó irányítója, a Celtics legendája, Bob Cousy

87. évét töltötte be Bob Cousy, aki 1928. augusztus 9-én látta meg a napvilágot. A francia felmenőkkel rendelkező Cousy az NBA korai történetének egyik legnagyobb varázslója, akinek trükkjei, legendás passzai és hatalmas dobásai a mai napig ámulatba ejtik a sportág szerelmeseit. Néhány alapvető mozdulatsorát sokszor tudtukon kívül gyakorolják is a játékosok: többek között a hát mögötti passzt és a hát mögött áttett labda utáni ziccerdobást is ő ismertette meg a világgal – ezek ma már a „kosárlabda-alapműveltség” részei. Az ördöngős irányító nem hétköznapi módon került az NBA-be, mivel a Boston közelében lévő Holy Cross Egyetem sztárjaként Red Auerbach, a Boston mindenese nem választotta ki a drafton az első pickkel, mivel nem akart helyi játékosokat a csapatban…

Cousy-t a Tri-Cities Blackhawks vitte el a 3. helyen – ez a csapat három kisebb város csarnokában felváltva játszott. A New Yorkban felnőtt Cousy nem ehhez a "csillogáshoz” szokott és nem volt hajlandó aláírni szerződését, inkább nyitott egy autóvezető-iskolát. A Hawks elcserélte a Chicago Stagshez a játékjogát, ez a csapat azonban nem sokkal később megszűnt – így került a játékjoga a Bostonhoz. A nehéz kezdet után a Celticsben végül megkapta a rivaldafényt és a lehetőséget Red Auerbachtól, aminek eredményeképp 6 alkalommal vezette fel a csúcsra a klubot. Az '50-es évek utánozhatatlan zsenije művészi szintre fejlesztette az irányítójátékot és az őrületbe kergette a rajta védekezni próbálókat. 13-szoros All-Starként és egyszeres döntő MVP-ként lépett le a színről '63-ban, hogy aztán a Cincinnati Royals játékosedzőjeként még egy falatnyit belekóstoljon a játékba az évtized legvégén. A kosárlabda második igazi sztárja volt George Mikan után, hatalmas tömegeket vonzott a produkciója és gyakorlatilag megreformálta a játékot – nem véletlenül kapta a Houdini of The Hardwood (szabad fordításban: a parkett varázslója) becenevet.

Egy formátumában kisebb, de a bajnoki gyűrűk számát tekintve hasonló kaliberű irányító, Derek Fisher ma ünnepli 41. születésnapját. Fisher soha nem tartozott a nagy sztárok közé a ligában, a Phil Jackson rendszerében sikeres játékos nem klasszikus irányító, aki zsákszámra ontja a gólpasszokat – azonban egy egészen különleges felépítésű és habitusú kosaras, aki nem csak a pályán, de azon kívül is valódi vezér alkat: hosszú évekig vezette a Játékosszakszervezetet. Az emiatt csak Mr. Presidentként is emlegetett Fisher 5 bajnokságot nyert a Lakers színeiben, majd 2012-ben a Thunder tagjaként is megjárta a nagydöntőt. 2014-ben vonult vissza a Thundertől és azonnal a New York Knicks vezetőedzője lett, ahol volt mester, Phil Jackson "beosztottja" újra.

A '90-es években egyszerűen annyi klasszis magasember pattogtatott a ligában, hogy a fiatal NBA rajongók a kor másod-, harmadvonalas palánk alatti játékosairól nem is hallhattak sokat. Pedig ebben a kategóriában is találunk szép számmal olyan egyéniségeket, akik miatt nézők százai, ezrei látogatták a mérkőzéseket estéről estére, no és persze hatalmas pluszt jelentettek csapataiknak - még, ha az statisztikailag nem is volt mindig "bizonyítható". John "Hot Rod" Williams a Cleveland Cavaliers, majd a Phoenix Suns fenegyereke volt, zsákolásait, hatalmas sapkáit mindig nagy üdvrivalgás követte a nézőtéren. A ma 51 esztendős Williams sosem félt odaállni a legnagyobbak elé:

"A szegény ember Ben Wallace-a" is ma ünnepel, Joel Anthony 33 éves lett ezen a napon. A Miami Heat csapatában korábban gyakran kezdőként is szerepeltetett nagyember ma már a Detroit Pistonsnál játszik, Andre Drummond számára gyakorlatilag edzőpartnernek szerződtették újra az auróvárosiak. Alulméretezett, nincs dobása, a centerjátékokban képzetlen, képes teljesen nullás statisztikákat hozni - mégis szüksége van rá Stan Van Gundynak ahhoz, hogy az edzéseken fejlessze vele Drummondot, a zongoracipelő kanadait bármikor be lehet vetni a palánk alatti védekezésben, így sokat segíthet a fiatal középjátékosnak.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus