A Kidd-Marbury csere és Shaq dinasztia-döntése

2001-ben szerezte meg a Nets története talán legfontosabb játékosát, 1996. július 18-án pedig Shaq aláírt a Lakershez – utóbbi Penny Hardawaynek különösen fájt.

Az Orlando Magic draftolta 1992-ben Shaquille O'Nealt, és a center 1995-ben a nagydöntőig vitte az NBA-ben alig hat éve bemutatkozó gárdát. Újoncszerződése lejártával, 1996 nyarán korlátozás nélküli szabadügynökké vált, és bár benne volt a pakliban, hogy marad Orlandóban, végül hét évre, 121 millió dollárért a Los Angeles Lakersbe igazolt, ahol végül három bajnoki címet, három döntő MVP-t és egy alapszakasz MVP-t nyert, illetve még 2004-ben is szerepelt a nagydöntőben. 

Shaq 1996 nyarán Orlandóban készült a Dream Team III tagjaként a hazai rendezésű, atlantai olimpiára, amikor az Orlando Sentinelben megjelent egy cikk, amibe a szerkesztők betettek két közvélemény-kutatást. Az egyikben azt kérdezték az olvasóktól, hogy ha Shaq maradását elősegítené a vezetőedző Brian Hill menesztése, meglépnék-e, amire a válaszadók 82%-a nemmel felelt. A másik kérdés az volt, hogy Shaq megér-e 115 millió dollárt (ennyit ajánlott neki a Magic), amire a válaszadók 91%-a felelt nemmel. Emellett a helyi médiában azt is feszegették, hogy nem igazi példakép, mivel a barátnőjétől van egy gyermeke, de nem akarja feleségül venni, ráadásul arról is cikkeztek, hogy klub- és olimpiai csapattársa, Penny Hardaway önmagát tekinti a gárda vezérének, és nem akarja, hogy Shaq több pénzt keressen nála. 

A sok negatív felhang is közrejátszott abban, hogy Shaq végül otthagyta Orlandót, és aláírt a Lakershez – tette mindezt július 18-án, éppen Penny Hardaway születésnapján. Ez a döntés Hardaway karrierjében komoly törést okozott, erről tavaly már írtunk bővebben

Az "eredeti" Döntés, Shaq Lakershez igazolása:

2001-ben szintén ezen a napon fordult nagyot a világ a Nets franchise-zal, bár ezt akkor még nem lehetett biztosan tudni. A New Jersey Nets és a Phoenix Suns elcserélte All-Star hátvédjeit: a Nets kapta meg Jason Kidd és Chris Dudley játékjogát, cserébe Phoenixbe került Stephon Marbury, Johnny Newman és Soumalia Samake. Jason Kidd számított nagyobb névnek, hiszen négyszeres All-Star volt már ekkor, és az előző öt szezonjában mindannyiszor a playoffba vezette a Sunst. Ugyanakkor egyik évben sem élték túl a playoff első körét, ezért Phoenixben úgy gondolták, hogy ez az út nem vezet sehová, és a 23 éves, friss All-Star Stephon Marburyval sikeresebbek lehetnek. Marbury fiatal kora ellenére már túl volt egy csapatváltáson, az 1999-es csonkaszezonban cserélték el Minnesotából. 

A cseréből aztán egyértelműen a Nets jött ki jobban, hiszen az 1974-es és 1976-os ABA bajnoki cím óta a playoff közelébe is alig kerültek, ehhez képest Kidd első és második Nets-évadában is a nagydöntőig meneteltek. A "liga történetének egyik legjobb irányítója" nimbuszát a New Jersey-ben eltöltött években polírozta ki Kidd, félelmetes tempójú kosárlabdát vezényelt a csapatnak és tökéletes választásnak bizonyult a fiatal Kenyon Martin és Richard Jefferson mellé. Bár 2003 után a nagyobb sikerek már elkerülték, összesen ötször lett All-Star a Netsből (végül tízszeres AS-ként vonult vissza), és zsinórban hatszor vitte be a rájátszásba a gárdát, mielőtt 2008 februárjában elcserélték volna Dallasba, ahol 2011-ben végül bajnoki címet ünnepelhetett. 2013-14-ben vezetőedzőként tért vissza az akkor már Brooklynban játszó gárdához, és a playoff második köréig vezette Pierce-éket – ez volt 2007 óta a csapat legjobb szereplése. 

Stephon Marbury arizonai szereplése már messze van a sikertörténettől, mindössze két teljes évadot töltött a Phoenixben, 2004 januárjában elcserélték New Yorkba. A 2002-03-as szezonban meghívták az All-Starra és bejutottak a playoffba is, és bár az első meccsen parádézott a Spurs ellen, gyorsan kiestek az első körben, vele sem lépett előre a franchise, hamar meg is váltak tőle, végül a helyére 2004 nyarán a gárdához visszahozott Steve Nash hozta meg azt a fényt, amire vártak. Marbury további pályafutása sem sikertörténet, legalábbis az NBA-ben, hiszen érkezése után pár hónappal a Knicks még bejutott a rájátszásba, utána viszont a franchise történetének egyik legsötétebb időszaka következett, amiből "Starbury" alaposan kivette a részét. A hátvéd végül Bostonban fejezte be NBA-karrierjét 2009-ben, hogy aztán 2010-ben egy teljesen új pályafutást kezdjen Kínában, ahol háromszoros bajnokként, a kínai bajnokság abszolút szupersztárjaként, arcaként vonuljon vissza 41 évesen, 2018 februárjában. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus