Jordan és Sir Charles együtt, a Knicks egyedül írt történelmet

21 évvel ezelőtt Michael Jordan és Charles Barkley a döntő második meccsén írtak történelmet, a Knicks pedig 1999-ben olyat tett ezen a napon, amelyet sem előtte, sem utána nem tudott megismételni egyetlen csapat sem. Ezekre az eseményekre, a Boston Celtics 1987-es döntőben futott nagy meccsére, illetve Derek Fisher sokadik, csapatát megmentő dobásaira emlékezünk vissza.

Pontosan 21 éve játszották az 1993-as döntő 2. meccsét a Chicago Bulls és a Phoenix Suns között. A pályaelőnyben lévő arizonai együttes 100-92-re elvesztette az első meccset, majd még nagyobb bajba kerültek, a második találkozón is vereséget szenvedtek 111-108-ra. Az összecsapás arról híres - amellett, hogy a Sunsot a szakadék szélére küldte azonnal a párharc elején -, hogy Michael Jordan és Charles Barkley is 42-42 ponttal zártak, így a finálék történetében először jutott 40 pont fölé mindkét mérkőző fél 1-1 játékosa.

A Phoenix hatalmasat küzdött ezt követően, a 3. és az 5. meccset is elhozta Chicagóból, a hatodikon azonban harmadjára is kapituláltak hazai parketten, így 4-2-re elvesztették a nagydöntőt.

 

Hat évvel később, az 1998/99-es, lockouttal tarkított idényben a New York Knicks történelmet írt. A Nagy Alma együttese mindössze 27-23-at futott az 50 meccses alapszakaszban, ami a keleti 8. helyre volt elég - a dolog szépsége, hogy 33-17-tel végzett a keleti első három (Miami Heat, Indiana Pacers, Orlando Magic). Az első kiemelt, Tim Hardaway és Alonzo Mourning vezette Miami volt a Patrick Ewing, Larry Johnson, Latrell Spreewell, Allan Houston fémjelezte Knicks ellenfele - a New York úgy jutott tovább 3-2-vel, hogy az első meccsen elvették a Miami pályaelőnyét, a negyediken viszont hiába fejezhették volna be a sorozatot, 15 ponttal kikaptak hazai pályán, ezt követően nyertek egy ponttal, 78-77-re az ötödiken idegenben.

A második körben tükörsimán mentek túl a negyedik kiemelt Atlanta Hawkson, kisöpörték a Steve Smith, Mookie Blaylock, Dikembe Mutombo-féle társaságot.

A keleti döntőben a második kiemelt Indiana Pacers jött szembe, akikkel szemben egyébként is nagyon komoly múltja volt a csapatnak, hiszen hét PO alatt ez volt az ötödik találkozójuk (1993, 1994, 1995, 1998, 1999). Az első két alkalommal még a Knicks ment tovább, ezt követően azonban kétszer az Indiana nyerte a párharcot, az ezt megelőző évben a keleti második körben verték ki a New Yorkot. Az előző két körhöz hasonlóan most is megnyerte a Knicks az első meccset, a Pacers azonban a negyediken visszavette a pályaelőnyt. A New York összeszedte magát, újra tudott idegenben nyerni, így következett a hatodik összecsapás a Madison Square Gardenben.

A meccs további részeit ezen a linken megnézhetitek!

A találkozó végig izgalmas volt, a negyedik negyedre még egállal fordultak a csapatok, ám ott robbantott a Knicks, és a 32 pontos Allan Houston vezetésével behúzták a meccset és a sorozatot is. Ezzel ők lettek az első és mindmáig az egyetlen olyan csapat, amely 8. kiemeltként döntőbe tudott jutni - pedig a keleti konferencia döntőjének második meccsén elvesztették Patrick Ewingot.

 

37 éve az 1987-es döntő ötödik meccsét játszották - a fináléban négy éven belül harmadjára találkozott egymással a korszak két kiemelkedő csapata, a Boston Celtics és a Los Angeles Lakers. A döntő első két találkozóját simán nyerte a pályaelőnyben kezdő Lakers, amely a harmadik összecsapást elvesztette, a negyediket azonban Magic Johnson híres horogdobásával megnyerte Bostonban. Az ötödik találkozóra június 11-én került sor, ahol a Celtics az életben maradásért játszott. A Boston végül 123-108 arányban nyert, és öt játékosa is elért legalább 20 pontig, ami csúcsbeállítás volt a döntők történetében. Egy héttel korábban éppen a Lakersnek sikerült ugyanez ellenük, 1965-ben pedig a Boston kezdte a sort, szintén a Lakers ellen.

A meccs további részét ezen a linken megnézhetitek!

 

Még egy eseményre emlékezhetünk vissza június 11-éről, ez pedig nem is történt olyan régen. Öt évvel ezelőtt a döntő negyedik meccsét játszották ezen a napon, a Los Angeles Lakers és az Orlando Magic Floridában csaptak össze 2-1-es Los Angeles-i vezetésnél. Ez a találkozó is szorosan alakult, akárcsak az előző kettő - 5, illetve 4 pont döntött a két együttes között egy 25 pontos blowoutot követően. Érkezett a szoros meccsek, a clutch szituációk egyik nagymestere, Derek Fisher, aki két dobásával is főszerepet játszott a végjátékban - előbb a rendes játékidő végén egyenlített, majd a hosszabbítás végén szerzett 3 pontos előnyt csapatának. A Lakers ezt és a következő összecsapást is megnyerte, és végül bajnok lett.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus