Kobe - Dallas 62-61

Tegnap volt kilenc éve, hogy Kobe Bryant egymaga jobban állt három negyed után, mint csapatának akkori ellenfele, a Dallas Mavericks.

2005. december 20-án Kobe Bryant élete egyik legjobb teljesítményét nyújtotta a Dallas Mavericks ellen. A Los Angeles Lakers nagyon könnyedén, 119-90-re nyerte az összecsapást. Az igazi pikantériát az adta, hogy Kobe mindössze az első három negyedben lépett pályára, ez idő alatt (32 perc 53 másodperc) 62 pontot szerzett (18/31 mezőny, 4/10 tripla, 22/25 büntető), még az egész Mavericks 61 egységnél járt 36 perc után. A támadóidő bevezetése óta először és utoljára ekkor fordult elő, hogy egy játékos egyedül jobban álljon a meccs ezen szakaszában, mint a teljes ellenfél.

 

Pontosan egy évvel később David Lee állított fel egy, az "órához" szintén körhető rekordot. A liga ugyanis az 1989/90-es idény után hozott egy szabályt (amelyet Trent Tucker szabálynak neveztek el), amely többek között kimondja, normál dobómozdulattal nem lehet kosarat szerezni csak akkor, ha legalább 3 tizedmásodperc van hátra a támadóidőből/mérkőzésből.

2006. december 20-án kéthosszabbításos meccset játszott egymással a New York Knicks és a Charlotte Bobcats. A második ráadás végén mindössze egy tizedmásodperc volt hátra, ennyi idő is elég volt azonban Lee-nek, aki bepöckölte a labdát a gyűrűbe - a szabály bevezetése óta először fordult elő, hogy ilyen kevés idő elég volt valakinek egy győztes kosár megszerzésére a mérkőzés végén.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus