Rosco Allenék már a legjobb 8 között a NIT-en

Rosco Allen és a Stanford ma hajnalban újabb akadályt küzdött le - a Rhode Island legyőzésével már a legjobb 8 között vannak a NIT-en.

A Stanford szinte végig vezetett, köszönhetően a fantasztikusan játszó Chasson Randle-nek, aki egymaga intézett egy 7-0-s szakaszt rögtön a legelején, a Stanford első 16 pontjából pedig 14-et vállalt az első 11 perc alatt (7-16). Bár a Rhode Island egy 7-0-s szakasszal szorossá tette a félidőt, 4 ponttal így is a Cardinal állt jobban a nagyszünetben (27-31).

A fordulást követően az első 10 percben megint Randle volt kifejezetten jó, de nem tudta leszakítani az ellenfelet, így ez a négy pontnyi távolság volt meg a két fél között 10 perccel a lefújás előtt is. Jött azonban Marcus Allen egy jó periódusa, az itt megszerzett 10 pontos fór után pedig Randle és Anthony Brown jó büntetőzése, és a Stanford 74-65-ös győzelmet aratott. Randle végül csapata 74 pontjából 35-öt vállalt (9/16 mezőny, 2/6 tripla, 15/19 büntető).

Rosco Allen 15 percet játszott ezúttal, 1/5-ös mezőny-, illetve 0/1-es triplamutatóval 2 pontot ért el, volt 3 lepattanója (1 támadó), illetve 1 gólpassza is.

A Cardinal ezzel már a legjobb 8 között van a NIT-en, a második számú év végi tornán, ahol következő ellenfele magyar idő szerint 25-én, azaz szerda hajnalban 02:00-kor az ág ötödik kiemeltje, a Vanderbilt lesz.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus