Nem sikerült a Diósgyőrnek

Második Európa Kupa mérkőzésén is veszített a Diósgyőr csapata, amely hazai pályán 78-59-ra kapott ki a belga Castors Braine együttesétől.

Aluinvent DVK-Miskolc – Castors Braine 59-78 (7-23, 14-21, 25-16, 13-18)
Miskolc, Európa Kupa, 3. forduló

Nem tudta megnehezíteni a belga Castors Braine csapatát a Diósgyőr, amely már az első negyedben jókora hátrányba került. A DVTK a sorozat nyitófordulójában 81-76-ra kapott ki a Lombos Cascais otthonában, míg a belga együttes mindkét mérkőzését jókora győzelemmel zárta (előbb idegenben 27, majd hazai pályán 24 ponttal győzött).

Rosszul kezdtek a miskolciak, olyannyira, hogy Maikel Lópeznek az 5. percben időt kellett kérnie, hiszen ekkor már 16-2-re vezettek a vendégek. Innen próbált zárkózni a DVTK, de a különbség a folytatásban sem csökkent.

A Ciappinat továbbra is nélkülöző diósgyőriek a második negyedben aztán Dubei és Bálint révén végre visszajöttek tízen belülre (16-25). Ekkor azonban ritmust váltottak az esélyesebb belgák és Bias valamint Mestdagh triplája után ismét lendületbe jöttek és a félidőre húsz pont fölé növelték előnyüket (21-44).

Sajnos a tetemes hátrányban a forodulás után eleinte még nőtt is, hiszen Steinberga triplájával már 29 pont is volt "közte" (23-52). Innen próbált kozmetikázni a DVTK, ez olyannyira sikerült Horváth tempója után egészen 15-re csökkentették hátrányukat (42-57). Bár Bálint duplája még egyszer 12-re hozta vissza a Diósgyőrt, ám a belga együttes végül ismét újított és végül összességében magabiztosan győzött Miskolcon.

Diósgyőr: Bias 8, Czank 7, Bálint 13/3, Sznicina 17/9, Coulibaly 7. Csere: Dubei 4, Horváth B. 2, Szécsi, Szabó P. 1.

Castors: Allemand 8/6, Mestdagh 12/12, Trahan 15, Spencer 10/6, Steinberga 21/3. Csere: Eglite 4/3,Ballau 6/6, Anderson 2, Grzesinski.

Fotó: Szabó Gábor (dvtk.eu)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus