Otthon győzött a PINKK

Az edzőváltáson áteső PINKK-Pécsi 424 hazai pályán 75-68-ra győzött a Cegléd ellen az 5-8. helyért vívott első mérkőzésen.

PINKK-Pécsi 424 – Ceglédi EKK 75-68 (13-15, 27-21, 18-12, 17-20)
Komló, 5-8. helyért, 1. mérkőzés, vezette: Söjtöry, Kovács, Varga

Érthetően kudarcként élték meg a bajnok PINKK-nél, hogy nem jutottak a legjobb négy köze, ennek folyományaként megváltak David Lemantól, valamint az amerikai Jamierra Faulknertől is.

Nem indult túl jól az ellenfelére hosszú ideje váró ceglédieknek a mérkőzés, hiszen a hazaiak hat perc után 8-0-ra vezettek. Cziczás László időkérése után viszont Skorics vezetésével hamar rendezték soraikat és 10-10-nél egyenlítettek, majd a negyed végén vezettek is (13-15).

A folytatásban aztán „beállni” látszott a szoros eredmény, a vendégek még a 18. percben is minimális előnyben voltak, ám a nagyszünetben Halvarsson révén 40-36-ra vezetett a PINKK.

A nagyszünet után előbb Egnell majd a fiatal Nagy kosaraival nőtt tíz pont fölé a hazai előny. Volt azonban tartalék a vendégekben, akik Bozóki majd Hadzsovics révén zárkóztak, de Ruják távolija tartotta a tíz pont feletti távolságot. A PINKK végül hét ponttal győzött – a két csapat pedig kevesebb, mint 24 órán belül újfent megmérkőzik egymással.

PINKK: Ruják 9/3, Gémes-Sarok 6, EGNELL 14, Őri 4, HALVARSSON 19.
Csere: NAGY D. 9, Sánta 5/3, Stewart 9, Domokos.

CEKK: Hadzsovics 18/12, Szabó D. 4, SKORICS 18/6, BOZÓKI 17, Serbán 2.
Csere: Ruttner, Lengyel, Szepsi 5/3, Kobolák 4, Filipowicz D.

A két győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a PINKK-nek.

Fotó: pinkk.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus