Eb-selejtezőn a magyar női 3X3 válogatott

Szép sikert ért el női 3x3-as válogatottunk egy nagyszabású nemzetközi tornán Prágában. A Károlyi Andrea és Jakab Máté vezette magyar küldöttség két csapattal vett részt a pénzdíjas viadalon, s az egyik társaság megnyerte azt - a győztes kvartett utazott pénteken hajnalban Andorrába az Eb-selejtezőre. Lássuk a mai és a holnapi programot.

Károlyi Andrea, a csapat szakvezetője honlapunk érdeklődésére elmondta, segítőjével rengeteget törték a fejüket azon, ki kivel tud a legjobban együtt játszani a kosarazás ezen új, szabadtéri "műfajában". Éppen ezért a korábbi felkészülései tornákon mindig más és más összetételben léptek pályára lányaink. A szakágban az egyik legtapasztaltabb játékosnak számító Medgyessy Dóra a hagyományos kosárlabdában, a felnőtt válogatottal töltötte a prágai tornát megelőző időszakot. A múlt hét végi tornán tudott először abban az összetételben pályára lépni a társaság, amelyet a szakvezetés a leghatékonyabbnak, legütőképesebbnek, legjobbnak gondolt, és a "négyes fogat" igazolva a szakvezetést megnyerte a tornát, a keret másik négy játékosából összeálló csapat a 4. helyen végzett. 

A korábbi kitűnő kosaras kiemelte: mivel akik végigdolgozták a felkészülést, nagyon jó hozzállással, becsülettel dolgoztak, amikor ki kellett hirdetnie az Andorrába utazó négy fős keretet, átérezte a szövetségi kapitányok nehéz helyzetét keretszűkítéskor, viszont - mint mondta - a végül kimaradó játékosok helyzetét nem igazán tudta átérezni, ilyenben játékosként nem volt része, ő sosem esett "áldozatul" keretszűkítésnek. Mindegyikükkel beszélgetett, érthetően "el voltak kenődve". De amennyiben sikeresen szerepelnek a lányok a hétvégi selejtezőn, az biztos, hogy abban valamennyi részük, szerepük a kimaradó játékosoknak, Süle Krisztinának, Suppán Annának, Szabó Bettinának és Tóth Cecíliának is lesz, akik - Károlyi Andrea reményei szerint - segítettek az utazóknak "olyan jóknak lenni", hogy a selejtezőn kiharcolják a szeptemberi bukaresti kontinensviadalon való részvételt. 

Az andorrai selejtezőcsoportoban a mieink mellett a házigazda Andorra, Ausztria, Fehéréroszország, Írország, Lengyelország, Románia Svájc és Szlovénia csapatai vesznek részt. Még nem biztos, de elvileg az első 4 jut ki az Eb-re, de mivel a kontinensviadal házigazdái, a románok is ebben a csoportban vannak, elképzelhető, hogy Andorrából 5 együttes kvalifikálhatja magát, ám Károlyi Andrea nem szeretné "erre bízni"... 

A magyar válogatott kerete az andorrai selejtezőn: Medgyessy Dóra, Ruják Nóra, Szabó Petra, Theodoreán Alexandra

A magyar válogatott mérkőzései a csoportkörben (csúszás van a programban az időjárás miatt, így ezek körülbelüli időpontok)

Június 25., szombat 

15:00 Magyarország - Románia
17:40 Magyarország - Írország
19:30 Ausztria - Magyarország

Június 26., vasárnap 

11:20 Lengyelország - Magyarország

A meccseket élőképes streamen itt megnézhetitek:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus