Keddi edzőmeccsel hangolnak U16-os lányaink a debreceni Eb-re

Kedden a lettek ellen játszanak Mérészék, csütörtökön meg már a szerbek ellen rajtolnak az "A" divíziós Európa-bajnokságon. A keret véglegesnek mondható, az elvárásokról viszont nehéz beszélni, hiszen nagyon ütős csoportba került a magyar válogatott.

A magyar U16-os női válogatott „A” divíziós Európa-bajnoksága július 31-től augusztus 10-ig tart Debrecenben. A Magyar Gergely és segítői által trenírozott és menedzselt alakulat június vége óta készül a nagy megmérettetésre. Több állomáshelyen dolgoztak közösen a hölgyek, s játszottak különböző tornákon, emellett eleinte a nyugati végeken (Győr, Zalakaros), majd a keleti fertályon (Miskolc, Debrecen) edzőtáboroztak.

Közben a keret is kellően karcsúsodott. Voltak olyan hiányzók is, akik távolmaradására nem számított a szakmai stáb (a nagy tehetség Kiss Virág például egészségügyi problémára hivatkozva mondta le a kerettagságot – az ő kiesése finoman szólva sem jön jól de ez van, azt kell szeretni, ami van), míg mások a keretszűkítésnek estek áldozatul.

GALÉRIA ITT!

A Csatás Angyal Nikolettől (ő Miskolcon maradt le a folytatásról), majd Debrecenben Herman Aliztól (Nagykanizsa) és Liska Nikolettől (Sopron) vettek ideiglenes búcsút. A 12-es végleges keret tehát elvileg megvan – tudtuk meg Lasztoméry András technikai vezetőtől, aki a többi hasznos információval is ellátott minket.

A közelgő Eb-rajt előtt sajnos a szlovákok pénzügyi gondok miatt lemondták az eredetileg július 24-25-re tervezett két edzőmeccset. Viszont kedden (július 29-én) 18 órától szinte biztos, hogy a lett válogatott játszani fog a mieinkkel, mégpedig Debrecenben, a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban. A balti ország csapata is résztvevője az Eb-nek, csak míg a magyarok a „B” jelű csoportban, ők a „D” jelűben kezdenek. Az esetleges egyenes kieséses találkozás is igen kései lehet a két gárda között, mivel külön ágon fut a két válogatott, vagyis gyakorlásnak kiváló alkalom lehet egymás ellen kosarazni, mivel egyelőre nem derülnek ki hatalmas titkok, hiszen nem közvetlen riválisai egymásnak a lettek és a magyarok. Maximum később lesznek azok.

A véglegesnek tekinthető keret (és a stáb):

4 CZUKOR Dalma (Sopron)
5 TÖRÖK Ágnes (Győr)
6 PUSZTAI Petra (Vasas)
7 DOKTOR Anna (Vasas)
8 STUDER Ágnes (Szekszárd)
9 FOITL Emília (Csata)
10 MÉRÉSZ Beatrix (Vasas)
11 SZELI Dorina (Sopron)
12 GEREBEN Lívia (Kecskemét)
13 LELIK Réka (Csata)
14 RADÓCZ Fanni (Szeged)
15 SOÓS Réka (Szeged)

Vezetőedző: MAGYAR Gergely, Edző: GÁBOR Erzsébet, Masszőr: IMRI Zsuzsanna, Technikai vezető: LASZTOMÉRY András

A válogatott pénteken egy laza átmozgató edzés után átmenetileg szétszéledt. Mindenki pihenőt kapott hétvégén, majd hétfőn 14 órára várják vissza a társaságot Debrecenbe. Korábban a Sport Hotelben laktak, ám hétfőtől a Campus Hotelben lesznek elszállásolva a mieink.

Azt már korábban írtuk, hogy magasan van a mérce a lányok előtt, hiszen az előző kiírásban bronzérmet szerzett ez a korosztály, ám most fiatal a keret, ráadásul borzasztóan erős a csoportja, hiszen a horvátokkal, a szerbekkel és a spanyolokkal kerültek össze Gerebenék.

A CSOPORT ELSŐ HÁROMJÁBAN KELLENE VÉGEZNI

Összesen 16 válogatott alkotja az Eb mezőnyét. A szabályok szerint a négy darab négyes csoportból három-három gárda továbblép a tizenkettőbe, ahol két hatos csoportban folytatódnak a küzdelmek. Ezt követi az egyenes kieséses szakasz, amelyben azonban már csak a legjobb nyolc gárda vesz részt (erről bővebben, ha már ott tartunk). Az a négy együttes, amelyik nem került a nyolcba úgymond visszaesik ahhoz a négyeshez, amely még a csoportkörök utolsóiból alakult ki. S ez a nyolc csapat a 9-16. pozícióért, illetve konkrétan a kiesés elkerüléséért vív mérkőzéseket. A torna végén az utolsó három csapat lecsúszik a „B” divízióba, azt tehát nyilván igyekszik majd mindenki elkerülni. Viszont a jobbik nyolcas meg először az elődöntőbe jutásért játszik az egyenes kiesésben, majd a dobogó egyes fokait célozzák meg a legjobbak.

Bár fiatal a magyar csapat, de reméljük, hogy nem a mezőny gyengébbik felében fog viaskodni Magyar Gergely válogatottja!

A keddi, lettek elleni edzőmeccs után árnyaltabb lesz a kép, hol is tart a magyar különítmény.

A fotókat Lasztoméry András küldte át (a horvátországi és a későbbi felkészülés során készítették).

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus