Mint pólóban Szerbia és Montenegró

Ízlelgessük: PEAC-PINKK döntő lesz a női bajnokságban. Baranyai házidöntő. A korábbi patinás pécsi együttes két részre hullása után nagyon hamar magára talált a két "utódcsapat". Két évvel megalakulásuk vagy színre lépésük - nem tudom, melyik is a pontosabb kifejezés - után bajnoki finálét játszanak egymás ellen.

Ez a történet eredményesség szempontjából kicsit hajaz a szerb és a montenegrói vízilabda válogatott szereplésére. Amikor még egy csapat, egy válogatott volt, akkor is ott voltak a világ élvonalában. Aztán különváltak, és a két külön nemzeti együttes továbbra is ott van a legszűkebb elitben.

A pécsi női kosárlabdacsapat az utóbbi másfél-két évtizedben meghatározója volt itthon a szakágnak. Így, hogy két csapatra vált, s hogy "máris" döntőt játszanak egymással mindkettő, pontosabban a pécsi női kosárlabda az maradt

Ez egyben azt is jelenti, hogy a kettészakadás után nem szenvedett nagy, hosszú és mély törést a térségben a női szakág. 

A PEAC-ból Nagy-Bujdosó Nóra és Raksányi Krisztina, a PINKK-ből a pécsi ikon Iványi Dalma, Sarok Nikolett és Ruják Nóra volt tagja a legutóbbi pécsi bajnokcsapatnak. Pár éve vállvetve, hamarosan azonban egymás ellen küzdenek majd a bajnoki aranyért.

Megesett már más játékosokkal is, hogy egyszer együtt, máskor ellenfelekként harcoltak a bajnoki címért, de ez azért valahogy mégsem teljesen ugyanaz. A régi pécsi törzsszurkolók többsége elsősorban Iványi Dalma személye, személyisége miatt inkább a PINKK-hez húz, de a kupagyőzelmével, a bajnoki fináléba jutásával a PEAC is kezd kiépíteni egy egyre népesebb szurkolói bázist.

Hogy egy csapatból kettő lett, és ez megosztotta a szurkolókat, valahol érthető. Érdemes megvizsgálni azt is, hogy egy csapatból kettő lett, milyen hatással lehet nem csupán a térség, hanem ez az egész magyar női szakág számára. Nos, talán, meglepő a konklúzió, de összességében azt kell mondanunk, kifejezetten jó hatással. Jóval, mert ha ez a két csapat egy lenne, akkor bizony sok-sok fiatal játékos, aki a szezon során már nemzetközi porondon, a Közép-európai Ligában és az Európa-kupában is edződhetett, szokhatta a nemzetközi iramot, keménységet, ha egy csapat lenne, annak gyaníthatóan a keret közelébe sem kerülhetett volna. 

Van, lehet egy ilyen olvasata is ennek a pikáns finálénak, amely amellett, hogy mindig presztízscsata, most majd a bajnoki címért zajlik.

Győzzön a sport - és a jobb csapat.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus