Egy nigériai tehetség élete Székesfehérváron

Két éve érkezett Székesfehérvárra, a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémiára, az akkor mindössze 12 esztendős Seyi Sodiq Awogbemi.

Az utanpotlassport.hu portréja:

Két éve érkezett Székesferhévárra, a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémiára, az akkor mindössze 12 esztendős Seyi Sodiq Awogbemi. A nigériai centerre elsősorban a magassága miatt volt szüksége az Alba Fehérvárnak, ám az évek során az is kiderült, hogy gyorsan tanuló, fejlődőképes játékosról van szó. A beilleszkedése nagyszerűen sikerült, a pályán és a pályán kívül egyaránt. Sodiq csupán a családját hiányolja, ám a kosárlabda és a társak mindig átsegítik a nehézségeken.

A fiú kosárlabdázók EYBL-sorozatának közép-európai rájátszásából az Alba Fehérvár U20-as és U16-os csapata egyaránt továbbjutott az áprilisi rigai szuperdöntőbe. Utóbbiak között Seyi Sodiq Awogbemi, a fehérváriak nigériai játékosa oroszlánrészt vállalt a sikerből. Ő lett a korosztály legértékesebb játékosa.

A mindössze 14 esztendős, de már 207 centiméter magasra nőtt center két évvel ezelőtt érkezett a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémiára. Az akkor még csak 12 éves játékosra koránál fogva nem is játéktudása, hanem a testi adottságai miatt figyeltek fel a fehérvári szakemberek.

„A magassága miatt igazoltuk le Sodiqot, mert ebben a korosztályban nem találtunk hasonló adottságokkal rendelkező centert – mondta Pethő Ákos, az Alba Fehérvár-DKKA U18-as csapatának vezetőedzője, amikor edzésen látogattuk meg őket. – Szakmai okokból volt rá nagy szükségünk, azért, hogy a csapat többi tagja helyesen gyakorolhassa vele a centerjátékot. Amikor jobban megismertük, az is kiderült róla, hogy nagyon gyorsan fejlődik a játékban, így örömmel fogadtuk. Nekünk fontosak az akadémiai elvek, ezért is nem kész játékost hívtunk, hanem olyan fiatalt, akire még sok fejlesztés vár, akinek sok tanulnivalója van. Hogy mire lesz képes később, az most még nehezen megjósolható, de nagyon tehetséges, még mindig növésben van, hármas-négyes poszton bizonyára remekül fogjuk tudni használni.”

A fehérvári csapattársak az első perctől kezdve barátsággal fogadták az afrikai fiút. A vezetőség szerint Sodiq megjelenése kifejezetten jót tett a csapatszellemnek, a többiek egy emberként próbáltak segíteni az érthető módon magányos fiatalnak. A közös probléma közelebb hozta egymáshoz a játékosokat. Az Alba Fehérvár egyik legígéretesebb fiatalja, a 17 éves Takács Milán nemcsak a pályán vezéregyéniség, de azon kívül is figyel játékostársaira. Sodiq-ra pedig különösen.

„Eleinte nagyon zárkózott volt, de mindent megtettünk azért, hogy könnyebb legyen a beilleszkedés – idézte fel Milán Sodiq érkezését. – Már az első nap elmentünk vele a városba, megmutattuk neki a környéket. Az elmúlt két év alatt szerintem nagyon jól beilleszkedett. Amennyi időt csak tudunk, együtt töltünk, a hétvégén közösen járunk szórakozni, moziba. Mindenki örül annak, hogy itt van. Centerposzton hiányunk volt, nekünk tehát nagyon hasznos, hogy vele dolgozhatunk. Ugyanakkor ő is boldog, hogy itt lehet, neki kitörés a magyarországi szereplés.”

A játékosok közötti kommunikáció nyelve az angol. De ezen ma már senki sem csodálkozik Székesfehérváron.  Az U16-os fiúcsapathoz nyáron érkezett francia vezetőedzővel, Matthieu Donnard-ral is Shakespeare nyelvén folyik az eszmecsere. Az U18-asok és az U16-osok pedig általában közösen edzenek. A két korosztály között viszonylag szabad az átjárás, hiszen több játékos is rendszeresen lép pályára mindkét csapatban.

Sodiq jól érzi magát Székesfehérváron. A Comenius kéttannyelvű iskola tanulója, s egyre jobban megbarátkozik a magyar nyelvvel:

„Magyarországon, pontosabban az Albánál tervezem a karrieremet, mert nagyon szeretek itt játszani – mondja mosolyogva. – A magyar emberek nagyon kedvesek, sokat segítenek nekem, ezért sokáig szeretnék még Székesfehérváron maradni. Ideérkezésem előtt is sok jót hallottam az országról, két év elteltével pedig csak megerősíthetem ezeket. A srácok nagyon rendesek velem, az edzők pedig kiválóak. El sem tudom mondani, mennyi mindent tanultam már itt. És nem csak a pályán. Szeretek segíteni az embereknek, legnagyobb vágyam, hogy a későbbiekben a családomnak is hasznára legyek. A másik álmom pedig az, hogy egyszer más országokban is játszhassak, talán az Egyesült Államokban, az NBA-ben. Az elkövetkező években azonban mindenképpen itt képzelem el az életemet.”

De bármilyen jól érzi is magát Székesfehérváron, s bármilyen sikeres is volt a beilleszkedés, a családja továbbra is hiányzik neki. Még akkor is, ha a modern technikáknak köszönhetően szinte naponta beszélhet velük. A sport azonban ezt a problémát is segít áthidalni:

„A kosárlabda az életem, szeretek játszani, ez tesz boldoggá és magabiztossá a mindennapokban is” – jelenti ki határozottan, majd felszabadultan csatlakozik a társaihoz, akikkel az edzés végén már az esti programot egyeztetik. Mert bármennyire is a közös sportág jelenti mindannyiuknak a boldogságot, az élet a pályán kívül is folytatódik. Ott is a csapattársakkal.

Fotó - utanpotlassport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus