Egyetemi bajnokság: Három sima és két szoros meccs

Mindössze két - ám igen fontos - összecsapást rendeztek a héten a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság női keleti csoportjában, és mindkettőn vendégsiker született. A Szeged a csoport 2. helyének megszerzése szempontjából fontos találkozót nyert a Közgáz otthonában, a MAFC-BME pedig szünet után fordítva tudott nyerni Miskolcon. A férfiaknál három egyoldalú mérkőzést, és két nagyobb küzdelmet hozó összecsapást rendeztek a napokban. A Miskolc a második számú debreceni együttest, a Közgáz a Szegedet, a TFSE pedig a Petőfi SE csapatát verte könnyedén. Nagyobb volt a küzdelem Egerben és Sopronban, mindkét helyszínen hazai siker született.

Női keleti csoport

Közgáz - USC Szeged 69-73 (12-25, 21-19, 15-17, 21-12)

Kinizsi u., Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, 40 néző. V.: Horváth Cs., Kruk.

Közgáz: KATONA 18/3, Kovács P. 6/6, DOKTOR 27, Donkó, ABAHÁZY 13. Cs.: Csikász 5, Vásárhelyi.

Szeged: Kőházi 10, KECSKÉS 16/3, HORVÁTH ZS. 12/6, FÖLDI 22/9, Jáhni 8. Cs.: Nagy L. 3/3, Fodor 2.

A találkozó elején "állva hagyta" a Szeged az álmosan kezdő hazaiakat, a végül tripla-dupla közelébe jutó Kecskés Fanny (16/3 pont, 12 lepattanó, 8 gólpassz) és Kőházi Fanni vezérletével 10-1-gyel indított a vendégek. A folytatásban támadásban ugyan magára talált a Közgáz, amely Doktor Anna vezérletével kiegyenlítetté tette a játékot, de a védekezése továbbra sem volt túl hatékony, Földi Alexandra ügyes, eredményes játéka révén nemhogy tartani, növelni is tudta előnyét a vendég együttes. A második szakaszban Abaházy Anna néhány blokkal vétette észre magát, Kovács Petra triplájával 10 pontra feljöttek a hazaiak, de igazán közel kerülni ezúttal sem tudtak a szegediekhez.

Szünet után Katona Bianka révén triplával, védekezésben pedig zónával kezdett a Közgáz, ám eladott labdái miatt a könnyedén ziccerezgető vendégek a szakasz közepén 19 pontos előnyre tettek szert. Ekkor keményített védekezésén a Közgáz, élesedett a csata, akadt néhány szikrázó párharc. Eladott pár labdát a Szeged, a hazaiak megkezdték a felzárkózást, egy 11-2-vel 10 pontra feljöttek, de a negyed Földi triplájával, s 13 pontos szegedi vezetéssel zárult. A befejező 10 percre lendületben maradtak a hazaiak, akik az Abaházy-Doktor-Katona trió jóvoltából labdákat, s rendezetlen védelem ellen kosarakat szerezve a negyed első felét 13-2-re nyerve 2 pontra feljöttek. Horváth Zsanett majd Nagy Lili egy-egy triplájára építve egy 8-3-as rohammal újra ellépett 7-tel a Szeged. A Közgáz azonban nem tört meg, többek között Kovács P. újabb hármasával 2 pontra visszajött. A végjátékban a Közgáz minimum a hosszabbításért támadott, de az addig remekül játszó Doktor pontatlan átadását Kőházi csípte el, s ziccerével bebiztosította a Szeged győzelmét ezen a remek, élvezetes, színvonalas találkozón.

MEAFC - MAFC-BME 59-71 (21-18, 18-15, 14-21, 6-17)

Miskolc, Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, női keleti csoport

MEAFC: Juhász 6/3, Bakos 8, PAPP 7, VASAS 12, SIKORA 26. Cs.: Chvatal, Kovács K.

MAFC-BME: MIHÁCZI 24/3, HORVÁTH A. 6, TARNAI 11, Fülep Cs. 11/3, SZABÓ V. 16. Cs.: Éder, Vágvölgyi 3, Stéger.

Ellentétes félidők mérkőzésén az első 20 percben a miskolciak akarata érvényesült, s a két dupla-duplát elérő játékosa, Sikora Emőke (26 pont, 10 lepattanó) és Vasas Orsolya (12 pont, 13 lepattanó) vezérletével szünetig 6 pontos előnyt szerzett. Ezt csaknem megduplázva a 3. negyed közepén 50-39-re vezettek a miskolciak, de ekkor "elfogytak". A fővárosiak elsősorban Miháczi Diána (24 pont, 9 lepattanó) és Szabó Vivien (16 pont, 9 lepattanó) jóvoltából fokozatosan átvették az irányítást, s a 3. negyed végén a vezetést is. A záró szakaszra lendületben maradtak a vendégek a fáradó miskolci lányokkal szemben, s a végén már nagy fölényben játszva arattak értékes győzelmet.

 

Férfi keleti csoport

DMSE-Miskolci Egyetem 64-137 (12-30, 15-36, 20-34, 17-37)

Debrecen, Nemzeti Egyetemi Bajnokság, férfi keleti csoport, 20 néző. V.: Kisházi, Hegedűs.

DMSE: Gyalog 1,  A. ASSAF 28/12, Malkócs 9/3, Velkey L. 11/6, PAPP M. 15. Cs.: Rácz, Kalas.

Miskolc: Orliczki 13, TAKÁCS D. 25/3,  OROSZ  B. 28/6, Sörlei 3/3, KOPASZ 22/9. Cs.: GALLÓ 29, SZEPESI 14/12, Horváth M. 3/3.

Látványos, kosarakban gazdag mérkőzésen végig érvényre jutott a vendég miskolci együttes játékosainak nagyobb tudása. Három negyed után kerek 100 pontnál tartott a Miskolc, a hazaiak egyes időszakokban felnőttek a feladathoz, s ügyesen kombináltak. 

Közgáz - USC Szeged 86-52 (10-9, 25-11, 30-15, 21-17)

Kinizsi u., Nemzeti Egyetemi Kosárlabda bajnokság, férfi keleti csoport, 40 néző. V.: Győrffy, Lázár.

Közgáz: VÖRÖS 17/3, Harsányi, Szatmári, Nagy Sz. 8/6, Debreceni G. 9. Cs.: VÁGVÖLGYI Á. 20/15, Papp G. 5/3, BEA 8, Bános 3, SEBŐK 6, TÓTH SZ. 10/6.

Szeged: Horváth R. 4, Fehér Á. 11/9, BRENYÓ 11, KERESZTY 11/3, LISZKAI 11. Cs.: Buj 2, Halász L. 2, Kamenik.

Nagy iramban, de kapkodva, rengeteg hibával kezdtek a csapatok. A 6. percben 5-0-ra vezettek a hazaiak, de Horváth Róbert kosara egy 9-0-s szegedi roham kezdetét jelentette. A szakasz végén Vágvölgyi Ádám villanásaival visszavette a vezetést a hazai együttes. A "Vágvölgyi -show" folytatódott a második negyed elején, amikor Fehér Ádám révén próbálta tartani a lépést a hazaiakkal a Szeged. A mérkőzés az első félidő végén, s a második elején dőlt el. Vörös Miklós vezérletével egy 10-1-gyel zárta az első 20 percet a Közgáz, amely Vágvölgyi egy és Nagy Szabolcs két triplájára építve egy 11-0-s rohammal indított szünet után. A 18. percben még 25-19-re vezető Közgáz előnye a 23. percben 46-20-ra nőtt. A folytatásban Kereszty Domos, Brenyó Dániel és Liszkai Dávid jóvoltából kiegyenlítetté tette a játékot a Szeged, de cserejátékosai, Bea Gábor és Tóth Szabolcs ügyes, eredményes, valamint Sebők Bence hasznos játékának köszönhetően még nőtt a különbség, s végül fölényes győzelmet aratott a Közgáz a szépen játszó, de gyengén dobó szegediek ellen. 

EKE Eger - Nyíregyházi FSE 89-80 (28-14, 20-23, 20-24, 21-19)

Eger, Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, férfi keleti csoport, 100 néző. V.: Lengyel, Takács.

Eger: TÓTH Z. 13/6, Szabó G., Fülöp G. 5, CSÁKVÁRI 9/3, VARGA I. 28/3. Cs.: CSABÁK 13/9, ILLÉS 15, Veres 6.

Nyíregyháza: BUS 22/3, CZURA 23, OLÁH Z. 13/6, Kovács Z. 6, Gáspár 7. Cs.:  FÖLDESI 7, Szondi K., Szarvas 2.

Szép számú szurkolósereg volt kíváncsi arra, sikerül-e a tavalyi ezüstérmes egri legénységnek visszavágni az őszi nyíregyházi vereségért. Nos, Varga Imre vezérletével a 9-6 után a negyed közepén egy 9-0-s rohamot bemutató hazai gárda jelentős előnyt szerzett. A folytatásban rendezték soraikat a vendégek, és a Bus Iván, Czura Attila, Oláh Zoltán külső trió ponterőssége jóvoltából szívós munkával, apránként faragva hátrányukat  a 3. negyed hajrájában 3, majd a záró szakasz közepén 2 pontra zárkóztak föl. A feszültség is fokozódott, előbb a vendégektől Czura, majd hazai részről Varga kapott technikait. 77-75-ös hazai vezetés után Illés Balázs villant, majd Tóth Zoltán és Csabák Balázs is beemelt egy-egy triplát, s ezzel a 8-0-lal eldöntötte ezt a remek, színvonalas találkozót a maga javára az Eger. 

 

Férfi nyugati csoport

SMAFC-NYME - ELTE-BEAC 71-61 (17-23, 17-10, 15-10, 22-18)

Sopron, Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, 50 néző. V.: Hernicz, Rokob.

SMAFC: NAGY G. 17/6, Horváth Cs. 4, FORRAI 15/9, BERNECZEI 17/3, ÉLŐ 18. Cs.: Tukovits, Oláh.

ELTE-BEAC: SZEKERES 1, Gyurcsányi 10/6, KONCZ 21/6, CZIMER 20/6,Mayer 4,. Cs.: Sterczer 4, Mokos 1, Del Coral, Szentesi.

A fővárosiak az első percekben Czimer és Koncz ponterős játékával kézben tartották a mérkőzést, és ha nem is sokkal, de mindig a hazai együttes előtt jártak. A SMAFC részéről kezdetben csak Forrai talált be, majd Élő és Nagy is meg-megvillantak, ám mivel a távoli dobások nem igazán ültek, védekezésben pedig nem sikerült rendezni a soproni sorokat, a vendégeknél volt az előny. A folytatásban a vendégek fáradtak, a hazaiak szigorítottak a védekezésükön. Élő Bálint palánk alatti játéka adott lendületet a SMAFC-nak, Berneczei László is betalált közelről, fokozatosan faragta hátrányát a hazai együttes. A vendégek ekkor pontatlanul kosárlabdáztak, hibáikat pedig kihasználta a SMAFC. A nagyszünet előtt sikerült fordítani a házigazdának.

A harmadik negyedben az ELTE játékosai továbbra is pontatlanul céloztak - ebben Horváth Csaba harcos védekezése is közrejátszott. Élő viszont a támadólepattanókban és a pontszerzésben jeleskedett, utóbbiban Nagy is felvette a ritmust, Forrai pedig jó helyezkedésével fontos labdákat szerzett. Az ELTE-t ekkor Mayer Patrik tartotta versenyben. A záró etap derekán pár hazai fegyelmezetlenség elég volt ahhoz, hogy 2 pontra felzárkózzon az ELTE, amelyben Czimer és Gyurcsányi lépett elő ekkor vezérré. Forrai és Berneczei távoli találatai révén új erőre kaptak, s végül felülkerekedtek hazaiak. 

TFSE - PTE ES Petőfi SE 74-51 (23-13, 15-11, 20-12, 16-15)

Alkotás u., Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, férfi nyugati csoport, 30 néző, V.: Czupi, Sértő.

TFSE: SINKOVITS 8/6, ERDÉSZ 4, KARAGITY 17, MÁCSAI 20/9, DEBRECENI G. 17. Cs.: Németh K. 2, Világi 2, Faragó 4, Petrucsik.

Petőfi SE: Riskó 1, Szavai B. 8, MÉSZÁROS M. 15, PUNGOR 10/6, GYŐR 11/3. Cs.: Kovács D. 3, Szavai P. 3/3.

Küzdelmes, de sok hibával tarkított játékkal kezdődött a találkozó. Elsősorban magas játékosai, Debreceni Dániel, Karagity Máté és Mácsai Károly révén megnyugtató előnyt szerzett a TFSE. A folytatásban a Petőfi zónára állt át, s ezzel megtörte a vendéglátók lendületét. Sinkovits Dániel vezetésével néhányszor sikerült leindítaniuk a távoli dobásokkal operáló, a Győr Marcell, Mészáros Márton, Pungor Szabolcs trió vezette baranyaiakat. A TFSE már két fordulóval korábban bebiztosította a csoport elsőséget. Mindkét csapat tartalékosan állt föl, a hazaiak a csoportkör végén próbáltak minél több lehetőséget biztosítani azoknak a játékosoknak is, akik a korábbiakban kevesebb percet kaptak, s ezzel a például a hasznosan játszó Erdész Dávid remekül élt.
 

Fotó: Közgáz.Szeged: Práczki Péter
SMAFC-ELTE: Petix.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus