Gálázott az Eb-bronzérmes

Négy mérkőzést rendeztek a héten a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban a hölgyeknél. A keleti csoportban az ELTE-BEAC Nyíregyházán, a nyugatiban a címvédő és Eb-bronzérmes TFSE pedig Pécsett aratott fölényes győzelmet. A másik pécsi együttes, a Petőfi SE fölényes győzelmet aratott a fővárosban, a BME-MAFC vendégeként. A legnagyobb küzdelem Szegeden volt, ahol a hazai együttes végig vezetve győzte le a miskolciakat.

NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG

Női keleti csoport

Nyíregyházi ESE - ELTE BEAC 38-137 (12-34, 8-40, 4-22, 18-15)
Nyíregyháza, Egyetemi csarnok, 50 néző. V: Molnár P., Káré G.

Nyíregyháza: FEKETE 25/6, Szabó 1, Székely 4, Papp 1, Tóth 3. Csere: Molnár 4, Deák , Moldován, Bakó, Beck.  Edző: Hegedűs Ferenc.

ELTE-BEAC: VARGA 22/6, HIZSNYIK 23/3, KULCSÁR 24, Lendér 8, Zelenák 13. Csere:  KENYERES 22/9, HÁJER 21/6, Kovács 4. Edző: Dr. Gyarmati István.

Az ELTE-BEAC csapata fölényes győzelmet aratott a nyíregyházi alakulattal szemben. Az első három negyedben igen egyoldalú mérkőzés legeredményesebb játékosa végül a vesztes hazai csapat kiemelkedően legjobb játékosa, Fekete Dóra lett a maga 25 pontjával. Mind a két csapat számára hasznos és tanulságos volt a mérkőzés.

Hegedűs Ferenc: - Tudtuk, hogy ez lesz, ez jó gyakorlás volt nekünk. Letámadtak minket a mérkőzés elején, ez nagyon meglepte a csapatot. Ettől függetlenül nagyon ügyesek voltak a lányok.

Dr. Gyarmati István: - Nagyon szépen köszönjük a szimpatikusan küzdő nyíregyházi csapatnak a játékot. Nekünk ez a mérkőzés nagyon hasznos felkészülés volt a további meccseinkre.


Szegedi RSC - Miskolci Egyetem 86-69 (23-11, 21-18, 26-22, 16-18)
Szeged, Topolya sori sportcsarnok, 40 néző, V.: Kátay Cs., Márkus G.

Szeged: Kőházi 11/3,  Vári 19/9, Kecskés 8, Radócz 19, Zsíros 2. Csere: Boros 22/6, Burján 3, Fodor: 2, Gutai, Kajtár, Lugosi, Molnár. Edző: Földi Alexandra.

Miskolc: Kostyó 1, Papp 8, Chvatal 3, VASAS 24/9, ARAD 30, Csere: Kovács K. 3. Edző: Lőrinc István.

A mérkőzés első negyedének második felében az előző kiírás ezüstérmese, a szegedi együttes dominált, amely 11-8 után egy 12-3-as rohammal megnyugtató előnyt szerzett. A folytatásban a vendégek Arad Zsófia és Vasas Orsolya ponterős játéka révén próbálták tartani a lépést a hazai csapattal, de a remek dobóformát kifogó Boros Eszter és Vári Zita találatainak köszönhetően a miskolciak nem tudtak igazán közel kerülni a vendéglátókhoz. Egy szép megoldásokkal teli, színvonalas, de izgalommentes mérkőzést láthattak a nézők.

Földi Alexandra: - Jól rajtoltunk, és az elején kialakított különbséget a mérkőzés végéig meg tudtuk tartani. Örültem, hogy mindenki kapott játéklehetőséget és tisztesen helytállt. Gratulálok a lányoknak az első győzelemhez!

Lőrinc István: - Sajnos a rossz szokásunkhoz híven kis létszámmal tudtunk Szegedre látogatni, ennek ellenére tisztességgel helytálltak a lányok. A játékunkon sajnos kiütközött az összeszokottság hiánya.

 

Női nyugati csoport

BME-MAFC - PTE-EMES Petőfi SE 36-83 (9-20, 3-27, 12-17, 12-19)
Tüskecsarnok, 20 néző. V.: Oláh, Pohánka F.  csoport

BME-MAFC: RÓZSAVÖLGYI 6, Horváth A. 4, Bacsárdi 2, Kardos 4, Müller 2. Csere: Éder, Reizmüller 3, Gerner 3/3, Vágvölgyi 4, Monus 6/6, Kanik. Edző: Gorácz Árpád.

PTE-EMES Petőfi SE: Herendi 4, MOLITOR 15/15, CZIRJÁK 12, PAP R. 10, DOMOKOS 12. Csere: SZABÓ L. 16/6, Horváth Zs.. 6, Hajnáczky 8. Edző: Petőfi Áron.

Az első percektől érezhető volt a jelentős tudásbeli különbség, a vendégek korábbi korosztályos válogatottjai, Czirják Noémi és Pap Regina vezérletével hamar megnyugtató előnyt szereztek. A hazaiak több mint 7 perc elteltével, 12-0-s Petőfi-vezetés után szerezték első pontjaikat. Ettől felbátorodtak, s a negyed végén Rózsavölgyi Szabina vezérletével szereztek pár szép kosarat. A második negyedben még nyomasztóbb volt a vendég fölény. Amíg a műszakis lányoknak semmi nem sikerült, zónájukat elsősorban Molitor Dorottya jóvoltából triplákkal dobták át a vendégek, akik félidőben 47-12-re vezettek. Szünet után a vendégeknél már több meghatározó játékos is pihent, a fővárosiak pedig vezettek pár ügyes akciót és kiegyenlítetté tudták tenni a játékot, de a nagyobb tudású vendég együttes fölényes győzelmet aratott.

Gorácz Árpád: - Gratulálok a pécsi csapatnak, volt két felkészülési meccsünk, s ebben az összetételben ez az első tétmérkőzésünk. Adott egy bő huszonnégyes keret, most ők tizenketten játszottak, össze kell még szokniuk a lányoknak.

Petőfi Áron: - Rövid időn belül másodszor jöttünk föl Budapestre egyetemi bajnokit játszani. Először nagyon kikaptunk, most magabiztosan győztünk, kell még pár forduló, hogy lássuk az erőviszonyokat. Szeretnénk a legjobb négy között végezni a csoportban, ebbe az irányba tettünk most egy lépést.


PTE-PEAC - TFSE 34-125 (14-41, 10-25, 4-28, 6-31)
Pécs, Egyetemi Csarnok 30 néző. V: Dr. Danka P., Szalóki B.

PTE-PEAC: Asztalos, Varga, Besenyei 2, Balázs 3/3, Rick 12/3. Csere:  Krikler 2, Bátai, Kovács, SIPOS,15/9 Propszt. Edző: Gyenge Gábor.

TFSE: MIHÁCZI 4, GEREBEN D. 20/12,   Kováts 19,  Németh 19/3, VARGA B. 32. Csere: HERMAN 16/3, SZELI 15. Edző: Boros Zoltán.

A papírformának megfelelően a jóval esélyesebb vendég csapat végig koncentrált, magabiztos játékkal fölényesen nyert. A hazaiaknak az első félidőben még Rick Mónika és Sipos Zsófia révén akadt egy-két jó időszakuk, de szünet után már nagyon nyomasztó lett a címvédő, egyetemi Eb-bronzérmes TFSE fölénye. Varga Barbara 32 pontos, 12 lepattanós, Szeli Dorina pedig 15 pontos, 10 lepattanós dupla-duplát ért el.

Gyenge Gábor: - A játék minden elemében erősebb ellenfelünk ilyen különbséggel is megérdemelten nyert!

Boros Zoltán: - Végig komolyan vettük a mérkőzést, és ennek meg is lett az eredménye.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus