A Nyíregyháza a bajnok a junior fiúknál

Ma lejátszották a fiú junior országos döntő utolsó napján a helyosztókat - a bronzérmet a Pécs, az aranyérmet pedig nagy csatában, a Sopron ellenében a Nyíregyháza szerezte meg. Lássuk, mi történt a négy mai mérkőzésen!

A hetedik helyért megvívott meccsen a Szombathely jobban kezdett, sőt, az első negyed után meglévő 8 pontos előnyét 17-re növelte a második játékrész egy pontján. Innen még visszakapaszkodott 5 egységre a Juhász Máté (22 pont), Pataki Levente (12 pont) és Nagy Gergő (16 pont, 10 pattanó) vezette MAFC, de a félidőben meglévő 8 pontos differencia 19-re nőtt a harmadik felvonásban, onnan pedig már nem volt visszaút. A 40 pontig jutó Dancsecs András (7 gólpassz, 6-6 szerzett és eladott labda, valamint kiharcolt fault), Kiss Mihály (10 pont, 8 pattanó, 7 kiharcolt fault) és Kovács Benedek Balázs (12 pont, 6 pattanó) vezette Szombathely könnyedén győzött (70-95), ezzel ők szerezték meg a hetedik helyet, míg a MAFC végzett a nyolcadikon.

Az ötödik helyért rendezett találkozón a Vasas jobban kezdett, mint a Debrecen, de 22-14 után a negyed végét, majd a második felvonás elejét is elrontották, ekkor jobban játszott a Csomor Péter (22 pont), Asszú Ádám (8 pont, 7-7 pattanó és gólpassz, 3 szerzett labda) és Szekeres Ferenc (12 pont) vezette házigazda. 22-27 után fordult a kocka, egyértelműen ellenfele fölé kerekedett a pasaréti gárda a félidő hátralévő részében, így a Katona Bence (25 pont, 9 pattanó, 7 kiharcolt fault) és Sólyom Botond (18 pont, 5-5 szerzett labda és gólpassz) vezette Vasas 9 pontos előnyt szerzett a nagyszünetre. Ebből a hátrányból nem tudott már igazán visszajönni a meccsbe a Debrecen a fordulás után, így a fővárosiak diadalmaskodtak (81-73).

A bronzmeccsen gyakorlatilag végig vezetett a Godwin Omenaka (24 pont, 31 pattanó, 6 kiharcolt személyi hiba) vezette Pécs, amely az első és a harmadik negyedet 8-8 ponttal nyerte a Mucza Tamás (15 pont, 6-6 pattanó és kiharcolt fault) vezette Honvéd ellen, és végül nagyobb izgalmak nélkül húzták be a mecsekaljaiak a harmadik helyet (65-52).

A döntőn nem esett túl sok pont, főleg az első félidőben, de nagyon kiegyenlített volt a játék - az első három negyed során a Nyíregyháza legnagyobb fórja 3, a Soproné pedig 5 egység volt. A záró felvonásban a nyírségiek játszottak szinte végig előnyben, és a 37. percre kiépítettek egy 8 pontos távolságot, ami ezen az összecsapáson hatalmasnak számított (52-44). Innen szinte azonnal visszajött öt ponttal a Sopron, de egyenlíteniük már nem sikerült, így az ezúttal Mokánszki Máté (17 pont, 14 pattanó) és Fazekas Csaba (12 pont, 6-6 pattanó és kiharcolt fault) vezette Nyíregyháza megszerezte a junior bajnoki címet (57-51). A túloldalon Rátvay Balázs (12 pont, 8 pattanó) és Werner Viktor (12 pont, 10 pattanó) voltak a legjobbak.


Mai eredmények

A 7. helyért

MAFC - Szombathelyi Sportiskola KA  70-95

Az 5. helyért

Vasas Akadémia/A - Debreceni KA - DEAC  81-73

Bronzmeccs

Kosárlabda Akadémia Pécs - Budapesti Honvéd/A  65-52

Döntő

Nyíregyházi Sportcentrum KA/A - Soproni Sportiskola/A  57-51


Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus