U16-os fiú országos döntő: Remekül kezdett a Kőbányai Darazsak

Elkezdődött a fiú kadett döntő Sopronban.

hunbasket.hu beszámolója a torna első napjáról:


Kezdetét vette A Nemzeti Fiú Kadett Országos Döntő, az eseménynek a soproni Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnok ad otthont. Mint felvezetőnkből is kiderült, nincs nagy szakadék a döntős csapatok között, sokan hasonló mérleggel jutottak el idáig. Lássuk a mérkőzéseket!


Magabiztosan rajtolt a Vasas
Az első mérkőzést a Vasas Akadémia játszotta a Kaposvári KK-val. Már a derbi elején kezébe vette a kezdeményezést a pasaréti együttes, 12-9-es vezetésükből hamar 20-11-et varázsoltak Dunaiék. Ez a különbség meg is maradt az első etap végéig, 28-19-re nyerte azt a fővárosi gárda. A folytatás kiegyenlítettebb csatát hozott, Cohill kosarával egészen 32-28-ig zárkóztak a Somogy megyeiek. A vezetést azonban nem tudták átvenni, mindig érkezett Vasas-kosár a rohamok megfékezésére – bár a negyedet a kaposváriak nyerték, a nagyszünetben így is a budapestiek tartottak előrébb (49-42).
A fordulás után sebességet váltottak a pasarétiek, hamar tíz pont fölé kúszott a differencia. Paár és Cohill duójával szemben a Vasas több pontszerzőre is támaszkodhatott, aminek következtében fokozatosan növelték előnyüket a fővárosiak – Kiss duplájával már húsz ponttal léptek el ellenfelüktől (71-51). Fáradni látszottak a somogyiak, a lendületesen támadó Stein-legénység pedig formalitássá tette a záró felvonást (86-56). Nem is tartogatott már meglepetést a mérkőzés, a második félidőre alaposan felpörgő Vasasban végül heten zártak kétszámjegyű pontterméssel – magabiztos sikerrel kezdte tehát a tornát a pasaréti együttes.

Vasas Akadémia – Kaposvári KK  107-66 (28-19, 21-23, 37-14, 21-10)

Statisztika: http://hunbasket.hu/merkozes/x1819/hunu16/hunu16_121 


A negyedik negyedben döntöttek a Darazsak
A játéknap második összecsapását a hazai Soproni Sportiskola, valamint a Kőbányai Darazsak csapata vívta. Az  első negyed teljesen kiegyenlített játékot hozott, egyik csapat sem tudta akaratát a másikra erőltetni – igazságos döntetlennel zárult ez a szakasz (20-20). A második játékrész első felében is maradt az adok-kapok, 28-28-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Csendes hintett be egy triplát, amivel a kezdeményező szerep is a soproniak felé billent, pár ponttal ők tartottak előrébb az etap további részében, és ötpontos vezetéssel mehettek nagyszünetre (41-36). 
A harmadik felvonásban viszont inkább a kőbányai együttes akarata érvényesült, szigorú védekezéssel sok hibába hajszolták bele a házigazdákat ebben a szakaszban Hajduék. Az etap felénél a vezetést is átvették a fővárosiak, de nem adták könnyen magukat a soproniak – Graf kosara azt jelentette, hogy egállal fordulhattak a felek a záró tíz percre (55-55). Itt egy 6-0-s sorozattal rajtoltak a Darazsak, sőt Hajdu trojkájával a negyed felére tízzel is elléptek a kissé lefagyó Sopronnal szemben (60-70). Ezzel az előnnyel már jól sáfárkodtak a lefújásig a kőbányaiak, sőt újabb öt ponttal még növelni is tudták azt, így a három negyeden át szoros összecsapásból könnyed győzelmet csináltak a lefújásra – hárman is elérték a 20 pontot soraikból, míg hazai oldalon csak ketten jutottak el legalább 10-ig. 

Soproni Sportiskola – Kőbányai Darazsak  67-82 (20-20, 21-16, 14-19, 12-27)

Statisztika: http://hunbasket.hu/merkozes/x1819/hunu16/hunu16_122  

 

Végletekig kiélezett csatában győzött a MAFC
Harmadik nekifutásra is fővárosi - „vidéki” derbin szurkolhattak a kilátogató nézők, a MAFC ellenfele a KA Pécs volt. Az előző mérkőzéshez hasonlóan itt is egyenlő erők küzdelmét hozta a nyitónegyed, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. Bár Staubach kosarával ötpontos előnyre tett szert a mecsekaljai gárda, a játékrészt Fodor triplája zárta (22-24). A második játékrész elejét a baranyaiak kapták el jobban, Hiezl büntetőjével hét egységgel tartottak előrébb (24-31). Nem kellett azonban sokat várni a fordításra, 35-34-re már a piros-feketék vezettek – elölről kezdődött minden. A félidő végül 39-39-es döntetlennel zárult.
A térfélcserét követően a MAFC ragadta magához a kezdeményezést, Tóth duplájával 50-44-es előnyt építettek ki a fővárosiak. Ennél jobban azonban nem tudták magukról lerázni a lelkes pécsieket, akik szívósan tapadtak ellenfelükre – szűk előnnyel fordulhattak a remekül támadólepattanózó budapestiek a záró etapra (57-53). Nnaji és Staubach találataival egy 8-0-s futással kezdte a negyedet a baranyai együttes, amivel ismét náluk volt az előny. Hullámzó volt a meccs, nehéz volt megtippelni a végső győztest. Glatz kosarával visszavette a vezetést a MAFC, a végjátékra ötpontos előnnyel mehettek a fővárosiak. Bánfi távolról, Hiezl közelről volt eredményes, az utolsó percre eltüntette hátrányát a pécsi gárda – ám a végszó nem az övék, hanem a budapestieké volt. Tóth harcolt ki két szabaddobást az utolsó másodpercekben, amit értékesített is, több kosár pedig már nem született – egy kiegyenlített mérkőzésen a hajszálnyival pontosabb MAFC zsebelte be a győzelmet, de a pécsieknek is jár a kalaplengetés a remek küzdelemért. 

MAFC – Kosárlabda Akadémia Pécs  71-69 (22-24, 17-15, 18-14, 14-16)

Statisztika: http://hunbasket.hu/merkozes/x1819/hunu16/hunu16_127 

 

Debreceni siker a Szolnok ellen
Keleti derbivel folytatódott a menü, a Debreceni Kosárlabda Akadémia a Szolnoki Sportcentrummal csapott össze. Kalassai Martin két gyors triplájával hamar 8-2-es előnyhöz jutott a hajdúsági együttes, de Fodor, Sebők és Arabo találataival egyenlítettek a Tisza-partiak. Ismét a debreceniek percei következtek azonban, 8-8-ról 19-11-re, majd 22-12-re léptek el Erdei Ádám tanítványai, és be is húzták a nyitónegyedet a kissé beragadó szolnokiakkal szemben (26-14). Nem adta azonban magát könnyen Gaál Róbert alakulata, Sebők, Arabo és Szanyi találataira alapozva egy 13-0-s rohammal indították a második negyedet a Jász-Nagykun-Szolnok megyeiek, amivel a vezetést is átvették. Ha későn is, de eszmélt a Debrecen, Erdei mester időkérése után rendezték soraikat a hajdúságiak, és 40-34-es előnnyel mehettek nagyszünetre. 
A fordulás után szép játékban nem, küzdelemben annál inkább bővelkedett a mérkőzés. Czermann ziccerével 42-39-re jött fel a Gaál-legénység, de ismét megtorpantak a szolnokiak – összesen 9 pontot szereztek a harmadik etap során. A debreceniek sem szórták meg magukat túlzottan ekkor, de Lovas trojkájával tízre növelték fórjukat a záró felvonás előtt (53-43). Itt már felszabadultabban játszottak a végül 27 ponttal záró Kalassai vezette hajdúságiak, elvétve engedték már csak tíz pont közelébe az erejével elkészülő, de azért becsülettel küzdő Tisza-partiakat. A Debrecen nyerte tehát a keleti derbit, Erdei Ádámék örülhettek első győzelmüknek.

Debreceni KA – Szolnoki Sportcentrum  80-61 (26-14, 14-20, 13-9, 27-18)

Statisztika: http://hunbasket.hu/merkozes/x1819/hunu16/hunu16_128 

 

Kőbányai Darazsak: Kettőből kettő
Fővárosi rangadóval folytatódott a kadett döntő, a Vasas Akadémia a Kőbányai Darazsakkal nézett farkasszemet. A kőbányaiak kapták el jobban a rajtot, de hamar utolérte őket a Vasas – Pleesz és Bartha kosaraival vezettek is a pasarétiek (17-13). A játékrész hajrája viszont a Darazsaknak sikerült jobban, Hajdu és Pafféri pontjaival behúzták a nyitó tíz percet (19-24). Vámos találataival kilenc egységgel is megléptek Varga István tanítványai, és a negyed nagy részében stabilan vezettek is, de Dunai triplájával, majd tempójával bőven lőtávolon belül tudott maradni félidőre a Vasas (37-40). 
Vámos és Kerti kosaraival tízzel lépett el ellenfelétől a Kőbánya, de ennél jobban nem tudtak elhúzni Paffériék, rendszerint érkezett válasz pontjaikra. Pleesz, Horváth és Bartha tett róla, hogy bőven maradjon izgalom a záró felvonásra, három pont maradt ugyanis csak a korábban tíz egység körül mozgó kőbányai előnyből (60-63). Igyekeztek közelebb zárkózni, fordítani a pasarétiek, de remekül őrizte vezetését a Varga-legénység – az 53 pontot szóró Vámos – Pafféri duó által húzott Darazsak gyakorlatilag az egész negyedben sikerrel verték vissza a Vasas-rohamokat, és megérdemelt, küzdelmes győzelmet arattak, amivel 2-0-ra javították mutatójukat a tornán.

Vasas Akadémia – Kőbányai Darazsak  78-82 (19-24, 18-16, 23-23, 18-19)

Statisztika: http://hunbasket.hu/merkozes/x1819/hunu16/hunu16_123     

 

Nem adta fel hátrányban sem, megszerezte első győzelmét a Kaposvár
Második meccsére készült a házigazda Soproni Sportiskola, ellenfele a hozzá hasonlóan vereséggel rajtoló Kaposvári KK volt. Az első percek inkább a házigazda fölényét hozták, Graf, Csátaljai és Hajnal is aktívan kezdték a mérkőzést (11-16). Tíz ponttal is megléptek a soproniak a pontatlanul dobó somogyiakkal szemben, a játékrész végül 14-23-as állással ért véget. Graf tempójával 29-18-ra is vezettek már a hazaiak, sőt Hajnal ziccerével 35-22-t is mutatott javukra az eredményjelző. Nem adta fel azonban a Kaposvár, Paár vezetésével egy 15-2-s sorozattal csaknem utolérték ellenfelüket – új mérkőzés kezdődött, a nagyszünetre négy pont maradt a korábbi tekintélyes soproni fórból (38-42). 
A harmadik játékrész elején úgy tűnt, tud újítani Sterbenz László alakulata, Balogh és Hajnal találataival újfent 12-vel mentek a házigazdák (41-53). Jött azonban az újabb kaposvári roham, Polotár trojkájával egyetlen pontra közelítettek a vendégek, ami ezúttal egy 16-5-ös futást jelentett (57-58). A negyedet Hajnal kosara zárta, a másodjára is komoly előnyt leadó soproniaknak még egy utolsó ütközetet ki kellett bírniuk (57-60). Balogh és Csátaljai is hárompontost hintettek a záró etap első perceiben, úgy tűnt, stabilizálja előnyét a Sterbenz-legénység (59-66). Polotár és Cohill azonban máshogy gondolták, kosaraikkal 66-nál utolérte ellenfelét a Kaposvár. Egállal fordultunk a hajrára, 72-72 után a kiválóan játszó Paár kosarai döntöttek végül – győzött a tíz pont fölötti hátrányát kétszer is ledolgozó Kaposvár, a zárónegyedre némileg elfogyó Sopron pedig 0-2–vel rajtolt a tornán. 

Kaposvári KK – Soproni Sportiskola  78-74 (14-23, 24-19, 19-18, 21-14)  

Statisztika: http://hunbasket.hu/merkozes/x1819/hunu16/hunu16_124 


A torna összes mérkőzése és tabellái ezen a linken találhatóak meg.

 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus